facebook Ugrás a fő tartalomra

Fókuszban az új generáció, Elek Ferenc Máthé Erzsi-díjas, jövőre Udvaros Dorottya is színpadra lép - 2024. június 14-én megtartottuk évadzáró társulati ülésünket.

evadzaro horvathmate 1 másolata
Fotók: Horváth Máté

Horváth Máté marketingvezető öt, Kazimir Annamari kommunikációs referens, videós szerkesztő tizenegy év után távozik a Katona József Színház kötelékéből.


Máté Gábor elmondta: a Katona 41. évadában kiemelt jelentőséggel bírt az elmúlt években szerződtetett fiatal tehetségek helyzetbe hozása, reflektorfénybe helyezése és a fiatal közönség megszólítása is.


Több nagysikerű bemutató – úgy az EMBTRAG, akár az Extázis, a Mefisztóland, vagy például a Sorstalanság, tantermi előadás – lehetőséget teremtett az új tagok emlékezetes fellépésére, bemutatkozására. Külön öröm, hogy Tarnóczi Jakab rendezése, az Extázis egy új, fiatal nézői réteget is be tudott hívni a színházba – emelte ki Máté Gábor. Két saját gyártású videósorozat is készült idén – EZMEGKI?!, illetve Good vibes only? Tillával címmel - abból a célból, hogy a közönség jobban megismerhesse a Katona társulatának Y-Z generációhoz tartozó művészeit és az őket érintő, foglalkoztató legfontosabb kérdéseket, problémákat. A második alkalommal megrendezett Csinibaba Táncdalfesztiválon – amely 2024-ben is hatalmas sikert aratott - több új csatlakozó művész mellett ők is megmutathatták tehetségüket a Budapest Park közel 9000 nézőjének. 

Idén a színház három játszóhelyén 103%-os látogatottság mellett összesen 505 előadást láthatott mintegy 96 ezer néző. Legtöbbször, azaz 164-szer Elek Ferenc lépett színpadra, őt 163 előadással Vizi Dávid, 140 estével pedig Tasnádi Bence követte.

evadzaro horvathmate 2 másolata

A hagyományoknak megfelelően átadtuk a belső művészeti díjakat. Az évadban nyújtott kiemelkedő teljesítményért járó Máthé Erzsi-díjat – amelyet Máthé Erzsi huszonegy éve alapított – Elek Ferenc vehette át. A társulat szavazatai alapján a legjobb, harminc mondatnál kevesebb szöveggel járó alakításért odaítélt PUKK-díjat Fullajtár Andrea kapta a Keddben megformált szerepéért.


evadzaro horvathmate 12 másolata

A tervek szerint a 2024/25-ös évad első premierjét szeptemberben, a második kettőt pedig októberben tartjuk.

Először, szeptemberben a Sufni-projekt II. részeként Antal Bálint Sárszeg című bemutatóját láthatja a közönség, miközben Jánossy Lajos Itt élet című művét Máté Gábor rendezi a Kamrában. Ezzel párhuzamosan Tarnóczi Jakab Radical relax címen készít előadást a nagyszínpadon.Utóbbi kettő premierje október közepén várható.

A bemutatók sora december közepén folytatódik; amíg a Sufni-projekt III. keretein belül Szilvay Máté Oana Hodade Jelenetek a Stuck család életéből című művét próbálja, Bagossy Júlia a Kamrában Hajnóczy Péter A Halál kilovagolt Perzsiából című regényének adaptációját állítja színpadra. A naptári év utolsó bemutatójára a Katonában kerül sor; Ferdinand von Schirach legfrissebb darabját, melyben vendégművészként Udvaros Dorottya is látható lesz, Székely Kriszta viszi színre.

Az évad második fele – a tervek szerint – a következőképpen alakul: 2025 áprilisában elsőként Fodor Orsolya Virginia Woolf azonos című műve, személye és szövegei nyomán készülő Saját [?] szoba című rendezését láthatja a közönségünk, szintén a Sufni-projekt III. részeként. Eközben Biró Zsombor Aurél - Dohy Balázzsal közös koncepció alapján írt - Kivégzés munkacímű darabját Dohy Balázs rendezi a Kamrában. Míg az évad utolsó bemutatójaként Ascher Tamás Goldoni Egy nyár munkacímű művét állítja színpadra a Katonában.

evadzaro horvathmate 5 másolata


Színházi nevelési programunk, a Behívó ismét intenzív évet zárt. Idén is folytattuk az előadásokhoz kapcsolódó foglalkozásokat, melyek közül kiemelkedik az Embtraghoz tartozó sorozat, ahol a projektben szereplő fiatalok egy előadást is alkottak, amit jövőre műsoron tart a színház. Az Üvegfal után egy újabb tantermi előadás is született; Kertész Imre Sorstalanság című Nobel-díjas regényét Bagossy Júlia rendezte . A produkciót jövőre is minél több középiskolába szeretnénk elvinni. Fontos programunk volt a Rákospalotai Leánynevelő Intézet és a Katona közösségi színházi projektje is, ahol intézeti lányok és budapesti civilek dolgoztak együtt a Katona művészeinek segítségével. Az idei évadban a Behívó munkatársai mellett Fullajtár Andrea vett részt a munkafolyamatban. Bár a színház a hónap közepén hivatalosan lezárja az évadot, a Behívó a június 24-től 28-ig tartó Youperform nemzetközi fesztivál budapesti eseményére készül. Öt ország fiataljai dolgoznak majd együtt, mutatják meg egymásnak, mit gondolnak a világról és a színházról.


A 2023/24-es évad szakmai elismerései, eredményei;


Fullajtár Andrea - a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja
Tarnóczi Jakab - Junior Prima Díj
Találkozás (r. Török Marcell) - A legeredetibb formanyelv díja, Papageno Különdíj - ESzínház Fesztivál
Tóth László Lacek, a Kamra színpadmestere - Budapest és Katona József Színház hőse
Jordán Adél - Arany Medál Díj
Bán János - Magyarország Kiváló Művésze Díj
Bán János - Jiři Menzel Alapítvány, Arnoštek-díj
Szirtes Ági - Halhatatlanok Társulatának örökös tagja
Török Marcell - Diákzsűri-díja - Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál

evadzaro horvathmate 3 másolata


Külföldi és hazai vendégszereplések;


2024. február: Othello – Torino
2024. április: Sorstalanság - Pannonhalmi Bencés Gimnázium
2024. június: Sorstalanság - Kék Madár Fesztivál, Kalocsa
2024. június Magányos emberek - Országos Színházi Találkozó, Kaposvár

2024 februárjában egy különleges, nem színpadi bemutatóra is sor került: a Szamos Marcipán marcipánszobrásza elkészítette az EMBTRAG díszletének méretarányos makettjét marcipánból. Az alkotást egy hónapig lehetett látni az előcsarnokban, márciustól pedig a szentendrei Szamos Marcipán Múzeumban tekinthető meg. Az együttműködés részeként 2023. decembere óta hat ízben kapható a K:antinban a Szamos Katona: Kocka is.

Az augusztus-szeptember-októberi műsorra július 15., 12 órától lehet majd jegyeket váltani a katona.jegymester.hu oldalon.

evadzaro horvathmate 6 másolata