Tájékoztatjuk nézőinket, hogy Csuja Imre betegsége miatt a Portugál április 12-ei előadásában a Kocsmáros szerepét Szabó Tibor játssza.

Április 12-én este Bagossy László rendező, valamint Tóth Ildikó és Vajdai Vilmos mesél a klasszikus előadás születéséről és az azóta megjárt közel 15 éves pályájáról.

Várható volt, hogy a szélsőjobboldali sajtó (mintha jobboldali már nem is lenne) nekimegy a Katona József Színháznak, Máté Gábornak, Pintér Bélának.

Magam arra számítottam, azért, mert míg a nagyszínpadon A bajnok előadásában két nő csókolózik, addig ugyanakkor a Kamrában a Bihari elején két meztelen férfi fekszik egy ágyon, ami külön-külön is tűrhetetlen, maga a fertő Mária és Viktor országában (Mária – Jézus anyja, Viktor – maga az Isten), ahol a közvetlenül a reggeli hírek után magas rangú egyházi méltóságok imádkoznak.
De nem, a támadást az váltotta ki, hogy A bajnok „egy csúnya pletyka alapján íródott, de mivel jól lehet vele égetni a jobboldalt, az alkotók zárójelbe tették a tapintatosságukat”, mint a Magyar Idők március 23-i számában összefoglalta Szikszai Péter. A Heti Válaszban egy nappal később Szőnyi Szilárd ajánl szempontokat Pintér „botrányos bemutatójához”, bátran megkérdezve: „Bemutasson-e a Katona József színház egy darabot, mely arról szól, hogy egy direktor miként kényszerítette abortuszra a feleségét?”, s hosszan idézi Albert Györgyi egyik könyvéből a Mátéra vonatkozó részeket.
A színház tán a legjelenidejűbb művészet, minden előadás ma van. A máról, a környező világról beszél, olykor szándéka ellenére is, s olykor a témáit is onnan veszi.
Meglehet, A bajnok „egy csúnya pletyka alapján” íródott. De nem a jobboldal égetésére, nem a pletykában szereplők lejáratására! Nem kulcsdráma, nem Zeitstück. Arról szól, például, hogy a hatalom birtoklása, birtokolni akarása annyira eltorzíthat embereket, hogy a saját családjukat is hajlandók tönkretenni, feláldozni. A polgármester, akit Horváth Attilának hívnak, és lehet éppenséggel baloldali is, sem eddig, sem most nincs tekintettel felesége érzelmeire: használja az embereket, gátlástalanul, gyilkosságra is képesen. Csak ő lehet a bajnok. Van ilyen? Bizony van! Egyébként a darab és az előadás a feleséget és a sportolónőt nagyon is együttérzőn, részvéttel ábrázolja.
Babits írta Indiszkréció az irodalomban című cikkében: „A magasabb irodalom … nem … személyes hatásokat céloz; nagyobb céljai vannak, s a korra és személyeire igazában nem is lehet tekintettel másképp, mint fölhasználva azt eszköz és anyag gyanánt.”
Igyekvő cikkek az idézettek, Szikszai és Szőnyi, ha igyekszik, még Kökény-Szalai Vivien beosztottja is lehet.
Tündöklő középszer?
Sokkal-sokkal rosszabb.
Szutyok.

Április 15-én nyílik meg színházunk ruhatárában a #szfe150 kiállítás: portrék a Színház- és Filmművészeti Egyetem volt és jelenlegi hallgatóiról, a projekt kitalálója és megalkotója Damokos Attila, Nagy Marcell és Szórád Máté. A magyar színházi-és filmes szakma kiemelkedő alakjairól készített rendhagyó portrék mellett szelfik, GIF-ek és videók is készültek az elmúlt egy év során.

A Katona József Színház Nonprofit Kft. pályázatot hirdet büféi bérletére a 2016. augusztus 1. – 2020. július 31. közötti időszakra.

A bérleti jogviszony három büfére terjed ki.
- A színház előcsarnokában (V. kerület, Petőfi Sándor utca 6.) egész évben és napközben is nyitva tartandó kávézóra, amely az előadások előtt és azok szünetében az épületben található két játszóhely közönségét is kiszolgálja, a kávézóhoz terasz üzemeltethető a nyári hónapokban. A kávézó napközbeni üzemeltetése a bérleti jogviszony első tizennyolc hónapjában készpénzmentes (csak bankkártyás fizetés megengedett az előadásokhoz kapcsolódó kiszolgáláson kívül), ez a későbbiekben automatikusan meghosszabbodhat.
- A nagyszínház belső (V. kerület, Haris köz 3.), a színház üzemmenetéhez igazodva egész nap nyitvatartó (9-01 óra között) dolgozói büféjére.
- A Kamra (V. kerület, Ferenciek tere 4.) a színház üzemmenetéhez igazodva egész nap (9-01 óra között) nyitvatartó dolgozói és nézőtéri büféjére.

A három büfé bérlésével kapcsolatos részletes műszaki ismertető a pályázati anyagban megtalálható. A pályázati anyag tartalmazza a három büfé műszaki leírását, fotóit, valamint a bérleti szerződés tervezetét, amelyben külön pont részletezi az egyes büfék működtetését.

A nyertes pályázónak a bérleti időszakra két havi óvadékot, bérleti díjat, valamint üzemeltetési költséget kell fizetnie.

Magánszemélyek nem pályázhatnak. A szerződés a fenti határozott időtartamra jön létre.

A pályázatnak tartalmaznia kell:
- a pályázó részletes elképzeléseit a három büfé üzemeltetéséről, amelyen belül külön részletezést igényel a büfék kínálata, valamint az ott tervezett árak alkalmazása;
- referenciát a pályázó által korábban üzemeltetett/bérelt vendéglátóipari egységek tulajdonosaitól;
- a pályázó által jelenleg és korábban üzemeltetett vendéglátóipari egységek felsorolását;
- a pályázó képviselőjének szakmai életútját bemutató életrajzot;
- a pályázó cégkivonatát és aláírási címpéldányát;
- a pályázó jogi személyiségű gazdasági társaság utolsó egy évének mérlegét és eredménykimutatását; jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság esetén mérlegét;
- a pályázó három éves üzleti tervét a három büfé üzemeltetésére vonatkozóan;
- igazolásokat arra vonatkozóan, hogy a pályázónak nincsen adó-, vám- és TB tartozása;
- a pályázó által vállalt havi bérleti díj pontos megjelölését.

A pályázat elbírálásánál kizáró okot jelent, ha a pályázó végelszámolás, felszámolás, vagy csődeljárás alatt áll, ha a pályázó tevékenységi körében egy évnél rövidebb idő óta szerepel a vendéglátási tevékenység. 

A pályázó magára nézve kötelezőként kell elfogadja a felhíváshoz tartozó szerződéstervezetet, és vállalja az abban foglaltak teljesítését.

A BFVK Zrt. által készített értékbecslés alapján a minimum elvárt bérleti díj 510.000,- Ft + ÁFA/hó.

A Színház lehetőséget biztosít helyszínbejárásra április 14-én 15 órakor. Erre bejelentkezni a színház művészeti titkárságán lehetséges telefonon (06 1 318-3269).

A szerződéstervezet és műszaki leírás letölthető alább letölthető:
-műszaki leírás
-szerződésminta

A pályázattal kapcsolatos minden további információ: Mattyasovszky Bence, adminisztratív igazgató (06 1 318-3269).

A pályázatok beadásának határideje és helye: 2016. április 22., 12 óra, Katona József Színház Nonprofit Kft. Igazgatóságának főpénztára (V. kerület Haris köz 5. félemelet)

A pályázatok benyújtását követően, a birálati szakaszban személyes egyeztetésre is sor kerül a színház vezetésével.

Szerződéskötésre a Fővárosi Önkormányzat Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottságának jóváhagyása után kerül sor, legkésőbb 2016. júniusában.

Megnyugodva látom, hogy a Részegek elején Rezes Judit majdnem lemegy angol spárgába. Vagyis kevéssel előző, a nézőtérről a színpadra tartó, szellemeskedő, természetutánzó, enyhén bizonytalan járású kievickélése után most másképp részeg. Egészen más színházi nyelven. Tehát egyelőre nyitva hagyja, mit jelent most a címben megelőlegezett részegség. Bizonytalan járását tánccá, pszichedelikus baletté lényegíti: spiccen spicces. Hisz tudjuk, Rezes Judit az a színész, aki teljesen valószerűtlen, groteszk mozdulatokra képes. Részegsége is attól izgalmas, hogy inkább már-már akrobatikus teljesítmény, semmint valóságos felvétel az utcán kóborló, elázott nőről. (Mintha az előadás építene is a magyar kifejezés másik szótári jelentésére: a szereplők folyton eláznak, vizesek lesznek.) De a borzongató bizonytalanság nem tart soká, mert a humorforrás a következő, nagyjából tíz percben már a föltápászkodni képtelen Rezesre összpontosul. Ismerjük a viccet: a részeg ember már majdnem felállt a földről, de az utolsó pillanatban visszazuhan, kezdheti elölről. Most hasonlítsuk össze ezt a bohóctréfát egy másikkal. A Részegek egyik szereplője, Vajdai Vilmos régebbi, elegáns és finom kabarészámával a Minden rossz varietéből, amelyben eltüntet a jobb orrlyukában egy papír zsebkendőt. Érdekes volna megfogni, mi a különbség a kétféle obszcenitás közt. Mitől áll közelebb az előadásban megfogalmazott részegség a szilveszteri kabarékhoz, mint az abszurd színházhoz. Egy dolog, hogy ezt a bohóctréfát a ráismerés öröme működteti, nincs benne az égvilágon semmi kiszámíthatatlan. De vajon miről szól a részegség Gothár Péter szerint a kortárs orosz szerző, Ivan Viripajev darabjában?
Rezes Judit nyúlánk alakja tökéletesen illik Viripajev szövegéhez, amelyben Martha szerepének dülöngélő törékenységét a színpadi utasításban egy darab újságpapírhoz hasonlítják, amelyet fúj az utcán a szél. Már ebből a lírai hasonlatból is érződik, hogy (maradjunk az iszákosdrámáknál) Martha nem – mondjuk – egy Székely Csaba-darabból bújt elő, és nem a lecsúszott vidéki lét italát vedeli. Részegsége nem nyomorúságos életének szimbóluma. És nem arról van szó, hogy ösztönei és frusztrációja kontrollvesztetten felszínre tör. A Katonában azonban a színészek a valósághű, olykor kissé túlzó, parodizáló részegségábrázolás iskolájából dolgoznak. Többnyire a magasiskolájából, ami éppen Rezes Juditot, Borbély Alexandrát és Pálmai Annát illeti. Foszladozó, ódonszagú színésztankönyvek külön tárgyalják ezt a technikát: nem dülöngélni kell. Azt kell eljátszani, hogy egyenesen próbálunk járni, de nem megy. Nagy nehézségek árán, megfeszített izommunkával formálják meg a katonások a részeg ember szájára nehezen gördülő szavakat. A kásás beszéd nem slend­riánságból, hanem koncentrációval születik. Legyünk precízek: a Katona színészei nemcsak technikásak, tényleg profik. Pelsőczy Réka nehezen tartja nyitva szemét. Ónodi Eszter nagyon buta arcot vág. Hát persze, aki profi, az képes megmutatni, hogy néz ki egy részeg kívülről. De vajon ez a játékmód mennyire alkalmas megjeleníteni a részegség másik szintjét, amelyben megvilágosodott állapotként fogjuk értelmezni a részeg ember tudálékos kinyilatkoztatását?
Milyen a részeg ember Viripajev darabjában? Úgy tűnik, olyan, mint mi – legbelül. És mint a klasszikus drámákban gyakran forgolódó vakok, bohócok és egyéb szerencsétlenek – kívülről. Akik lazán fittyet hányva az illemre kimondják, amit más nem mer. De nem realisztikus formában böfögik fel a fájdalmat, hanem olyanformán, mint a rímekben beszélő bohócok Shakespeare-nél, vagy az oroszok idióta-szent szereplői. Amiről beszélgetnek, az nem részeg bölcselkedés kisrealista stílusban, hanem első hangzásra őrültségnek hangzó filozófia. A legalapvetőbb kérdések meghökkentő megközelítésben. Morcsányi Géza költői fordítása is érzékelteti, hogy ennek a részegségnek van másfajta szintje is, nem csupán a valóság. Stílszerűen: egy tömény szintje. A párlat, amelyet a Részegekben isznak, a sűrített élet itala. Ezek a nagy igazságok abszurdan hangoznak az e világi fülnek. Mert groteszk és abszurd beszéd a részegeké, de van benne rendszer, igaz, csak túlvilági értelemben. Hogy lehet színpadra vinni ezt a részegséget – de nem ám a be­csiccsen­tést, hanem a betonrészeg állapotot, mert itt arról van szó – úgy, hogy az leírja torz létezésünket, amelynek egzisztenciális szorongása gyötri ezeket a szereplőket, és gyötörhet akár minket is. Hogy ez a filozofálás ne szájbarágós és szentimentális, hanem abszurd legyen. Hogy lehet a koszos, büdös részegből shakespeare-i bohóc, filozófus, vak látnok, szent idióta. Vagy egy koszos újságpapír, amit fúj a szél.
Leginkább Keresztes Tamás játékában érzem, hogy lénye több mint virtuóz technika, mint produkció. Keresztes nem játssza el, hogy részeg. Hiszen nem kívülről mutatja szerepét, hanem azzal a magától értetődőséggel, ahogyan a részeg ember saját magát érzékeli. „Bátyám, a katolikus pap…”, kezd egyházi rokonságával feljogosítva prédikálni újra meg újra. Holott nincs is neki testvére, de ez a legkevésbé sem zavarja. Nagy Kafka-alakítása, a Bodó Viktor Per-átiratában őt mint főszereplőt körülvevő alakok világa is eszébe juthat a nézőnek, a valóságtól gond nélkül, az abszurditás keresetlen természetességével elrugaszkodó Gabrielt nézve.
Hosszú szünetekkel, lassú, kitartott képekkel dolgozik a Részegek. Mert a részeg ember is lassú. Önmagában mégsem elég sokat sejtetően, hosszan kitartani egy megkomponált képet ahhoz, hogy az szimbolikussá váljon.
Abszurd, egzisztencialista, költői dráma Viripajev darabja, és szentimentális, kicsit közönséges előadás Gotháré. Szeretet után vágyakozó, a semmi ágán vacogó szívek arról sutyorognak, ki hallja Isten suttogását a szívében. Aztán, egyszer csak mind szektás egyenpólót húznak magukra. Így a jelenet rögtön a szektások kiröhögésének lehetőségévé szűkül. Hahaha, bunkók. Jean-Paul Sartre meg elmehet a picsába.
A dráma költőisége mégis megjelenik az előadás egy-egy elszigetelt gegjében. Az egyik széknek hiányzik az első két lába, mégis kényelmesen ülnek rajta. A színészek a színpad széléről adnak be egymásnak hangeffekteket. Pálmai Anna jobb profiljára mázol egy Picasso-utánzatot. A kép egy női arcot ábrázol. Csupa perspektivikusan elcsúsztatott sík. Mintha a rendező ezzel is jelezné: érti, hogy ez a darab pont ilyen. Egymás mellé helyezett síkokból áll. A józan és a részeg állapotból egyszerre. Ez a nő is, Laura, akit Pálmai Anna játszik, azonos az arcán szereplő képpel: szeme elöl-, a többi oldalnézetből látható. Belülről így néz ki. De ezt a tudást ez a fajta színészet csak elkülönülő jelekben képes közölni. Nincsenek eszközei arra, hogy amit különálló Picasso-üzeneteibe tömörített, az egészében is áthassa az előadás színpadi nyelvét.
Mert mintha ezek az elszórt színpadi jelek valami egész mást közölnének velünk a részegségről, mint az előadás egésze. A közönség nevet, de nem annyira magán, inkább a vicces iszákosokon. Aki pedig hátul ül, rálát ugyan a kürtőszínpad mélyére, ellentétben a sor szélén ülőkkel, viszont nem lát egy teljes, a nézőtér mellett játszódó jelenetet. A részegség filozofikus értelmezését csak jelezni képes a Kamra bemutatója. Megmutatni ritkán tudja.

Pintér Béla pályáján legutóbb a Titkainkban tűnt fel leszbikus szereplő: egy gyereket, a pedofil mostohaapa áldozatát az utolsó jelenetben meleg felnőtt nőként látjuk viszont. A néző fantáziájára van bízva, feltételez-e a gyerek múltja és jelene között ok-okozati összefüggést. De hogy miért lesz valaki meleg Pintér Béla előadásaiban, azzá válik-e, vagy eredetileg is az, szerintem nem releváns kérdés. Ebben a színházban nálunk szokatlan módon a valóság megragadásának mesebeli és szimbolikus mozzanataival találjuk magunkat szemben. Az őszi bemutató, a Fácántánc egyik legmegkapóbb jelensége például az androgün Tokai Andrea, aki az előadás során mesebeli nemcserén és ezzel párhuzamosan személyiségváltozáson is keresztülmegy. Vagyis liberálisból autoriterré lesz (sic!): pálfordulásának radikalitását Pintér Béla nem kisebb változással, mint egy nemi helyreállító műtéttel állítja párhuzamba. És most, A bajnokban is nyugodtan felfoghatjuk szimbolikusan és játékosan Margit és Julcsi szerelmét, mint menekülést Macsóisztánból. Mert Rezes Judit Margitja mintha elsősorban macsó férjétől elhidegülve menekülne Julcsihoz. Képzeljük csak el: Julcsit, a szerelmes kickboxolót, a pehelysúlynál is pelyhebb „rémet” a filigrán Jordán Adél alakítja. Szóval, amikor Julcsi és Margit duettjét látjuk, kettősük rögtön Macsóisztánnal kerül kontrasztba. A férj bölénymód, heroikusan, Puccini giccsbe hajló zenéjének tetőpontján szívszaggatóan énekli-dörgi, hogy széééégyen – de az erősen ironikusan ábrázolt, önnön félrelépése fölött érzett macsóbűntudat nem tűnik túl őszintének. A közönség, hogy-hogy nem: nevet. Jóska és Sanyi hiperzavarba jönnek egymás hátának megveregetésétől, nehogy „buzuláson” kapják őket. A kampányfőnök őszinte hittel magyarázza Margitnak, hogy kapjon már a fejéhez, de a férfi félrelépése, az oké. Elnézve ezt a közeget és ezt a tönkrement házasságot, nem nehéz megérteni, miért gondolja Margit, hogy könnyebben meg fogják érteni egymást egy másik nővel. Hiszen a nőknek a darabbeli Verőcsényben azonos a státuszuk. A bajnoknak már a címe is felfogható utalásként a vesztést alig toleráló társadalmunkra. A győzelem követelménye, a vesztes helyzetek leplezésének elvárása, tudjuk, a hatalomban lévőket – ergo gyakrabban a férfiakat – kiemelten sújtja. A győztes eme megpróbáltatásain (ön)ironizál A bajnok. Bemutatva a felső tízezer közösségét úgy is, mint macsó közeget; Térey-darabok és Tasnádi István Aranyéletének rokonvilágát. Ahol egyaránt a vesztes oldalra kerül férfi és nő. Pintér Béla védjegye A bajnokban is hallható énekbeszéd, amely a köznapi, alpári szöveg és a fennkölt, jelen esetben Puccini-zene kontrasztjára és humorára épül. Ez a legkevésbé sem kisrealista, rendkívül teátrális forma, amelyre, tudjuk, Pintér eddigi talán legnagyobb sikerében, a Parasztoperában talált rá, tökéletesen alkalmas a groteszk Macsóisztán, konkrétan most Verőcsény mesebeli felrajzolására is: Julcsi bosszúáriát zeng – a nő akkor sem csak takarítóállat! A bajnok egyszerre visszatérés a Parasztoperához és kimozdulás a megszokottból: a katonás előadás Pintér első kőszínházi rendezése. Talán ebből is adódik a biztonság keresése, még soha nem tartotta magát ilyen szorosan irodalmi alapanyaghoz. Puccini méltán nem túl ismert egyfelvonásosa A köpeny: ez már az előadásba bekerült „mesebeli tündér, várj még”-jelenetből, az egyetlen átíratlan szkeccsből is látszik. Alkalmas arra, hogy a szokásosnál feszesebben tartsa a dramaturgiát, ám csalódtam volna Pintér Bélában, ha állandó dramaturgjával, Enyedi Évával nem cseréli mai figurákra az eredeti szereplőket: egy polgármester, a felesége és egy olimpiai bajnoknő háromszögére. A zenét pedig Kéménczy Antal írja át zongorára, és hogy hosszabb legyen, még kiegészítik pár Puccini-slágerrel. Az eredmény: a Katona társulatának keresztezése a „Pintér-princípiummal” új minőséget szül. Ez az új pedig valahogy profibb, technikásabb és letisztultabb a szkénés bemutatóknál. Nehéz megmondani, miért, de például először fordul elő, hogy Pintér Bélánál nem érzem a szenvedélyt a szerelmi kettősökben. Mintha a játékmód a realista regiszterben mozogna, kevésbé volna elemelt, humoros és játékos, mint amit ez a teátrális, énekelve beszélő forma megkövetel. Kettős érzéseim vannak: jó a Katona színészeit másmilyennek látni, jót tesz Pintér a társulatnak. Bezerédi Zoltán végre érdemi megmutatkozási lehetőséget kap. Hozzám mégis közelebb állnak a karcosabb művek, annak a szerzői színháznak a semmihez sem hasonlítható előadásai, amelyekben, ahogy sejtettem, azóta pedig Pintér is elmondta: ő, maga játszotta volna a polgármestert. Ezzel messze nem Nagy Ervin alakítását simfölöm, rég láttam ennyire jónak. Attilája nem elvetemült álszent, csak reálpolitikus; őszinte bociszemmel néz átvert feleségére, és komolyan hiszi, hogy lélekben nem csalta meg. Nem Tartuffe, nem harsogja hangosan a sajtóban, hogy Isten–haza–család. Mondjuk, abban feltehetőleg igaza van, hogy afférjait szerencsésebb eltitkolni a nyilvánosság elől, Monicára még Clinton elnöksége is ráment. Ami pedig a Kósa Lajos-pletykát illeti – mert az Attilában felfedezett Lajosról biztos hallott az olvasó –, persze, vehetjük ezt shakespeare-es, molière-es politikai csúfolódásnak. Pintér szokott ilyet, csak a Szkéné, úgy látszik, túl kicsi ahhoz, hogy botrány legyen belőle. Ott volt Bárdos-Deák Ági, Csóki Edit, gárdisták, ISIS-terroristák és mások. Függetlenül attól, minek szánták a polgármestert, mi, nézők – legalább részben – nyugodtan azonosíthatjuk Lajossal: jól jár vele, életében nem nézett ki ilyen jól, mint a Katona színpadán. A létező egybeesések ellenére Attila mégis inkább gyermeteg playboy, mint hipokrita; inkább mucsai Clinton, mint debreceni Lajos: félrelépését nem azért leplezi, mert hangoztatott elveivel összeegyeztethetetlen, legfeljebb taktikai okokból. És a pletykával ellentétben még csak nem is veri a feleségét. Politikusokról szól, de privát backstage történetet mesél el A bajnok, amely sokkal kevésbé politikus, mint akár az előző bemutató, a Fácántánc. Annak ellenére, hogy azért látunk egy ütős Obersovszky–Schmitt-paródiát. A Bajnok: bohózat. Pintér Béla jellegzetes világa, amelyről meggyőződésem, hogy hungarikum, és amely a tragikumot és a komikumot képes egybejátszani, most komikusra vált. Nincs megrendülés. Pintér ironizál karakterein. Szokatlanul hideg. A néző az előadás végén egy, a Nessun Dorma megrendítő futamaira énekelt telefonbeszélgetés alatt végig azért drukkol, hogy az a bizonyos, soha színre nem lépő ártatlan, naiv, ovis kisgyerek, aki a vonal túloldalán gügyög, maradjon is ott, ahol van: a szerelmesek boldogságának szorítok, és nem akarok azonosulni azzal a szentimentális mártírmonológgal, amely két huszonegyedik századi nő közös boldogságának sorsszerű gátját fedezi fel egyikük gyerekében. A langaléta, kajla, mégis nőies Rezes Judit gyönyörű, az élőbeszéd természetességével éneklő hangjába önsajnálat vegyül. Ez a vég most nem drámai abban az értelemben, ahogy Pintér gyomorszájon szokott rúgni, inkább a drámán való irónia. Margit moralizál: komikus, ahogy saját önbecsapását anyai szeretetnek hazudja. Mártíriumának komikuma abból fakad, hogy ő, a látszólagos áldozat férjét is lepipálja önáltatásban és álszentségben.

Április 10-én délután és este különleges konstellációval találkozhatnak nézőink a nagyszínpadunkon: The Beatles’ Soldiers címmel a The BlackBirds Beatles-emlékzenekar műsorára kerül sor: több mint 800 magyarországi és külföldi fellépés után az együttes a Katonában ünnepeli 12. születésnapját.