Irodalmi Jelen - Epika, Próza

 

Márton László a Katona József Színház felkérésére készítette el a Faust második részének fordítását. Az előadás rendezőjével, Schilling Árpáddal folytatott levelezése által betekinthetünk mind a műfordítói, mind a színházi kulisszák világba. A levelek közlésével erre a rendkívül izgalmas utazásra hívjuk az olvasót, Márton László kommentárjaival és Faust-részletekkel gazdagítva.

 

Két évvel ezelőtt keresett meg Schilling Árpád, mondván, hogy meg akarja rendezni a Katona József Színházban a Faust mindkét részét, méghozzá az én fordításomban. Az első részt még az 1990-es évek elején lefordítottam. A második résznek, legalábbis a rövidített színházi változatnak 2014 végéig kellett elkészülnie, hogy Schilling végigelemezhesse a jeleneteket, még a próbafolyamat kezdete előtt. Miután elolvastam némi szakirodalmat, és újraolvastam magát a művet, arra a belátásra jutottam, hogy a 2. felvonással kell kezdenem a fordítást, mert a rejtélyes utalásokkal teli, túlzsúfolt és terjengős 1. felvonással a munka kezdetén elakadnék, vagy nehezen jönnék lendületbe. Viszont a 2. felvonás közvetlenül kapcsolódik a már lefordított első részhez. Utóbb derült ki, hogy Schilling – tőlem függetlenül – úgy döntött, hogy a második rész színpadra állításakor a teljes első felvonást elhagyja, így tehát annak lefordítása nem sürgős, maradhat a legvégére.

Tavaly május elején jutottam a munkával odáig, hogy az első részleteket megmutathattam Schillingnek. Minden epizódhoz írtam egy kísérőlevelet, amelyben röviden összefoglaltam a szövegrész általam fontosnak tartott jellegzetességeit. Árpádtól még régebben megkérdeztem, mit szólna a levelek közzétételéhez; ő az ötletet örömmel fogadta. Az alábbiakban ezek a levelek olvashatók.

M. L.

Kedves Árpád,

remélem, jól haladsz a munkáddal. Most küldök Neked egy kis szövegmintát a Faust 2. részéből, a 2. felvonás első jelenetét. Szeretném, ha látnád, hogyan képzelem a mű színpadi hangvételét. Azért kezdtem itt (és nem az 1. felvonással) a fordítást, mert itt van közvetlen kapcsolódás az 1. részhez, és itt jól látható az avítt professzoros szarháziság és a feltörekvő ifjonti idealista szemétség összeütközésének színpadi hozadéka.

Barátsággal

Laci

***

Május vége felé egyszerre csak elakadtam. Képtelen voltam előrejutni az addig lendületesen haladó fordítással, még mindig a „Klasszikus Walpurgis-éj” sűrűjében. Egyszerre csak rájöttem, mi okozza a nehézséget: Goethe időnként hangot vált, és (hol vicces, hol komoly) stílusimitációkat alkalmaz. Pályakezdő koromban sokat foglalkoztam német barokk költészettel, így Goethe barokk stílusparódiáit, köztük a Harsdörffer-utánzatot azonnal észrevettem a szövegben. Nekiálltam, néhány óra alatt lefordítottam. Közben sűrűn gondoltam Csokonaira és a debreceni manierista diákköltészetre. Utána már könnyű volt boldogulnom az antik mitológia sziklásabb jeleneteivel. Na jó, nem volt könnyű, de nem is lehetetlen.

Johann Georg Harsdörffer (1607–1658) virtuóz formaművész volt, Goethe a lírájában is átvette és továbbfejlesztette számos metrikai leleményét.

A Telkhinek kórusa bekerült az előadásba, kisfiúk éneklik.

(2014. június 7.)

Kedves Árpád,

most egy kicsit előreszaladtam. Van egy rövid, de kurvára nehéz részlet, a Telkhinek kórusa. Ezt muszáj volt megcsinálni, mert a két filozófus, Thalés és Anaxagoras vitája innen olvasandó, legalábbis fordítói szemszögből.

Itt Goethe megint csak nem a saját hangján szólal meg, hanem a német mesterkedő barokk lírát utánozza, azt a mitologikus idillt, amelyet Harsdörffer, Klaj és Birken (a „Pegnitizi Pásztor- és Virágrend” költői köre) fejlesztett ki. Magyarul ezt leginkább Csokonai és a magyar rokokó költészet felidézésével lehet visszaadni. Az akcentuáló daktilikus sorokból csonkolt párrímes hexametereket csináltam. Ennek amolyan XVIII. századi hangulata van.

Nem tudom, hogy a Telkhin-kórusnak van-e dramaturgiai jelentősége, ezt majd Te fogod eldönteni. (A telkhinek képviselik a Nap princípiumát a Hold védnöksége alatt zajló buliban.) Azt látom, fordítóként, hogy látványosan megváltozik a szöveg működése (poétikája, belső feszültsége), amikor Goethe stílusparódiát vagy pastiche-t csinál, és ennek nyilván vannak színpadi konzekvenciái is.

Barátsággal

Laci

***

MÁSODIK FELVONÁS

[2.1]

Magas boltozatú, szűk gótikus szoba.
Faust egykori szobája, semmi sem változott.

MEPHISTOPHELES (egy függöny mögül lép elő. Miközben fölemeli a függönyt, és hátranéz, látszik Faust, amint egy ősapák idejéből való ágyon hever)
Nem fogsz fölkelni egyhamar,
Te szegény, ki a szerelemnek áldoz.
Akit Heléna kifacsar,
Az nem tér egykönnyen magához.
(Körülnéz.)
6570 Úgy látom, minden változatlan,
Amint körülnézek itt meg amott.
A színes üveg porréteg alatt van,
A pókháló vastagodott.
Minden ott a régi helyén,
6575 Bár sárgult a papír, és beszáradt a tinta.
Még a tollat is látom én,
Mellyel Faust a szerződést aláírta.
Az ám! Odaszáradt a toll tövére,
Mit kicsaltam tőle, egy cseppnyi vére.
6580 Ez itt olyan becses darab,
Melyre minden műgyűjtő ráharap!
Itt lóg a régi bunda velem szembe:
Azt a tréfámat juttatja eszembe,
Mikor kioktattam a kisdiákot
6585 Oly tudással, mit nyilván jól megrágott.
Kedvem van beléd bújni már,
Te szőrös burok, meleg és laza,
És feszíteni mint egyetemi tanár,
Aki hisz benne, hogy neki van igaza.
6590 Erről meg van győződve a tudós;
Az ördög ezzel régesrég adós.

(Leakasztja és megrázza a bundát. Kabócák, bogarak és molylepkék potyognak belőle.)

ROVAROK KÓRUSA
Hurrá, Isten hozott,
Nagyfőnökünk!
Szállongunk itt meg ott,
6595 És hopp, rád ismerünk.
Csöndben és egyenként
Tojtál bennünket,
Most özönlünk tömegben
Apánkhoz, aki velünk tüntet.
6600 A szívből a szemétség
Még nem bújik elő,
De bundában a tetűnépség
Helyét már nem lelő.
MEPHISTOPHELES
Kedves meglepetés ez az új nemzedék!
6605 Csak vessünk, és lesz aratás elég.
Az ócska göncöt még egyszer kirázom,
S kiröppen még egy, kettő, három!
Röpüljetek szét százezer sarokba! –
Sok munka vár a kisaranyosokra.
6610 Itt régi ruhásládák mélye,
Ott egy elsárgult pergamen szegélye,
Régi gyógyszeres tégelyek,
Halálfejekben szemüreg.
Ennyi rothadék közepette már
6615 Mindig lesz tücsök és bogár.
(Belebújik a bundába.)
Légy ismét vállamra nehezedő:
Most én vagyok a tanszékvezető!
De a tanszéket minek emlegessem,
Ha nincs itt tanszéki kolléga egy sem?

(Meghúzza a kisharangot, amely éles, átható hangon megcsendül. Ettől megremegnek a csarnokok, és felpattannak az ajtók.)

TANÁRSEGÉD (betámolyog a hosszú, sötét folyosóról)
6620 Mily nagy zúgás! Fület sértő!
Remeg a fal! Reng a lépcső!
Hol az ablak színes csillám,
Átizzik egy szárazvillám.
Padló hasad; fölfelé nézz:
6625 Pereg a vakolat és mész.
Zárva volt bár minden ajtó,
Varázs őket felszakajtó!
S ott áll egy óriási rém!
Rajta a Faust-féle prém!
6630 Ahogyan szeme forog,
Attól én térdre rogyok!
Itt maradjak? Meneküljek?
Jaj, nehogy bajba kerüljek!
MEPHISTOPHELES (magához inti)
Jöjj, barátocskám. Neved Nikodemus.
TANÁRSEGÉD
6635 Kegyelmes uram... Így hívnak... Oremus!
MEPHISTOPHELES
Na ne!
TANÁRSEGÉD
Ismer engem az uraság?
MEPHISTOPHELES
A típust. Már vénül, de még diák.
Őszülő öregúr: bár hord tudós fejet,
Tovább tanul, mert másképp nem tehet.
6640 Bármeddig építi a kártyavárat,
A végső eredmény magára várat. –
De mestered a tudásban tart nagy sort!
Ki ne ismerné nemes Wagner doktort?
A tudós világ feje. Az a nézet:
6645 Ő tartja össze az egészet.
Fő gyarapítója a bölcsességnek!
Akik a tudásvágy lázában égnek,
Köré gyűlnek, őket csak ő tanítja.
A katedrán csak ő világít, mint az éter.
6650 A kulcsokkal, akár Szent Péter,
A Lentnek és a Fentnek zárát nyitja.
Amint egyedül ragyog és világol,
Más tekintély nem vetélytárs neki.
Még Faust neve is csak pislákol:
6655 Mintha Wagner találta volna ki.
TANÁRSEGÉD
Bocsásson meg, uram, nem maradhatok néma.
Ha már felvetődött a téma,
Jelzem, hogy nem ez a probléma.
Ő serénykedik és szerénykedik.
6660 Mióta eltűnt a nagy ember,
Wagner önállósodni nem mer:
Faust visszatértében reménykedik.
Ez Faustus dolgozószobája.
Wagner változatlanul hagyta meg.
6665 Belépni is alig merek:
Még mindig a régi gazdáját várja. –
Melyik csillagnak volt üzenete,
Hogy a fal megrázkódik és rezeg,
S felpattannak zárak és reteszek?
6670 Másképp ön sem léphetett volna be!
MEPHISTOPHELES
Hol sunyít most a főnököd?
Vagy odakísérsz, vagy idelököd!
TANÁRSEGÉD
Jaj, szigorúan tilos őt zavarni!
Nincs is bennem bátorság annyi.
6675 Nyakig ül egy nagy-nagy munkában,
Hónapok óta él teljes magányban.
Ez a finom tudós és bölcselő
Most úgy néz ki, mint egy szénégető:
Orra és füle fekete,
6680 A füsttől vörös a szeme,
A nagy pillanatot lihegve várja,
Kíséri a fogóvas muzsikája.
MEPHISTOPHELES
Nekem volna tilos belépnem hozzá?
Én vagyok az, aki szerencsét hoz rá!
(A Tanársegéd kimegy, Mephistopheles méltóságteljesen helyet foglal.)
6685 Amint posztomon megpihennék,
Hallom, jön egy jól ismert vendég.
De ez még pályakezdő, így igaz,
És nyilván határtalanul pimasz.
DOKTORANDUSZ (berohan a folyosóról)
Végre nyitva minden ajtó!
6690 Joggal vagyok azt óhajtó,
Hogy ne rothadásba hullva
Tengjen az élő, mint hulla,
Nyomorogjon, szégyent valljon,
S az életbe belehaljon!

6695 Ezek a falak, boltívek
Csak a pusztuláshoz hívek,
S ha nem tudunk menekülni,
Ez az egész ránk fog dűlni. –
Bátrabb vagyok, mint a népek,
6700 Ennél beljebb mégse lépek...

De mi lesz most észrevéve?
Nem itt volt, hogy sok-sok éve
Álltam én, a buta gólya,
Szorongások izzadója,
6705 Hittem a vén seggfejeknek,
Áhítattal, mit fecsegnek?

Könyvrongyokból összehoztak
Mindent, amit hazudoztak,
Amit tudtak, bár nem hittek,
6710 S tönkremenve tönkretettek. –
Jé! Hol a boltív alányúlt,
Még ott ül egy agyalágyult!

Odamegyek... Egy az egyben
Ő az, a rút köpönyegben.
6715 Azóta sem volt lenyírva
Vállán a bozontos irha!
Akkor még okosnak hittem,
Csak azért, mert nem értettem.
Most viszont nem menekül:
6720 Gyengesége kiderül! –

Öreg úr! Ha a Léthe árja
Tar fejedből az agyat ki nem mosta,
Akkor rám ismersz: tekints most a
Tanügyi béklyóból kinőtt diákra!
6725 Te olyan vagy, mint múltkor láttalak,
Én viszont lettem más alak.
MEPHISTOPHELES
Jó, hogy jöttél a csengőszóra.
Számomra nem voltál te cseppke:
A hernyó sok-sok jelét szórja,
6730 Hogy lesz belőle tarka lepke.
A csipkegallér és a hosszú haj
Volt régen örömödnek táptalaj.
Copfot ugyebár sohasem viseltél?
Most meg maradsz a tüskésre nyírt fejnél.
6735 Jó külsőddel jól összeférsz,
Csak „abszolút kopasz” ne légy, míg hazaérsz.
DOKTORANDUSZ
Öreg! A helyszín a régi lehet,
De az idő, az nem a régi.
Hagyd már a kétértelműségeket:
6740 Az új nemzedék másképp érti!
Szívattad a hiszékeny fiatalt:
Olyasmivel arattál diadalt,
Amit ma senki sem merészel.
MEPHISTOPHELES
Ha az ifjú az igazságból részel,
6745 Zöldfülűként azt nem éri fel ésszel.
De aztán, sok-sok év után,
Bőrén tapasztalja bután.
S mert ily tudásnak benne nyílt tere,
Azt hiszi: hülye volt a mestere.
DOKTORANDUSZ
6750 Vagy gazember! Hiszen hol a professzor,
Aki minket az igazsággal megszór?
Ez elvesz belőle, az meg hozzátesz:
Vagy így, vagy úgy, mellébeszél a vátesz.
MEPHISTOPHELES
Tanulni idő kell, nem is kevés.
6755 Te – látom – inkább vagy oktatni kész.
Néhány hónap vagy néhány év alatt
Nyilván gyűlt benned sok tapasztalat.
DOKTORANDUSZ
Tapasztalat? Súlytalan és hamis!
És a szellemmel nem tud versenyt futni!
6760 Csak valld be: amit tudtál mindig is,
Azt már eleve nem érdemes tudni!
MEPHISTOPHELES (némi szünet után)
Sejtettem. Mindig buta voltam én,
De most látom, ki vagyok: egy kretén.
DOKTORANDUSZ
Ez jó! Nem bolond lyukból fúj a szél:
6765 Itt az első öreg, ki okosan beszél.
MEPHISTOPHELES
Kerestem kincsek rejtett aranyát,
És fojtó kénkövet talál, aki keres.
DOKTORANDUSZ
Csak valld be: teli koponyád
6770 Ér-e többet, mint ott a sok üres?
MEPHISTOPHELES (kedélyesen)
Tudod, mi vagy, barátom? Egy tahó.
DOKTORANDUSZ
A szép szó németül képmutató!
MEPHISTOPHELES (miközben tolószékével a rivalda felé halad, a nézőkhöz:)
Itt fönt nem jut nekem se fény, se levegő:
Hozzátok menekülnöm lehető?
DOKTORANDUSZ
A pofátlanság teteje,
6775 Ha fényt kíván, kinek lejárt az ideje.
Az életnek a vérben van hatalma!
Abban pezseg a vér, ki fiatal ma.
Eleven élet, friss erőben,
Az életből új életet termően.
6780 Itt minden mozog és mozdít a tettre:
Előlép az erős, elhull a gyenge.
Amíg mi legyűrtük a fél világot,
Te mit tettél? Aludtál, szőttél álmot,
És merengtél, tervet halmozva tervre.
6785 Bizony! A vénség lázbeteg fagy,
Nyomorúság a hideg éjben.
Ha már harmincévesnél öregebb vagy,
Akkor meghaltál lényegében.
Titeket mindet agyon kéne ütni!
MEPHISTOPHELES
6790 Az ördög sem tudná ezt így kisütni.
DOKTORANDUSZ
Ha nem akarom, ördög sem lehet.
MEPHISTOPHELES (félre)
Az ördög majd szétrúgja seggedet.
DOKTORANDUSZ
Ez az ifjúság legszebb hivatása:
Én vagyok a Teremtő, bárki lássa!
6795 Tengerből én hoztam fel a Napot,
Az én tervem nyomán vált a Hold alakot,
Az égbolt fényruhát miattam ölt,
Nekem virágzik és zöldell a Föld,
Az én kedvemért, első éjszaka,
6800 Ragyogott fel a csillagok hada.
Ki ütött rést, ki, ha nem én,
A nyárspolgári szűk rögeszmék börtönén?
És én, ahogy a Szellem int nekem,
Belső fényemet követem,
6805 S száguldok – magam iránt semmi kétség –,
Előttem a fény, mögöttem sötétség.
(El.)
MEPHISTOPHELES
Pompázz, és húzz el, Eredetiség!
Ilyen elme kétségbeesne,
Ha látná: nincs oly bölcs vagy buta eszme,
6810 Ami ne volna kigondolva rég!
Ez is, akárhogy kukorékol,
Néhány év múlva nem kell féni tőle.
A must, bár vadul buborékol,
Végül úgyis bor lesz belőle.
(A földszinten ülő fiatalokhoz, akik nem tapsolnak:)
6815 Nincs nagy sikerem, látom én.
De semmi baj, sok drága gyermek.
Az ördög, lássátok be, vén.
Hogy megérthessetek, vénüljetek meg!