A következő nap jön Samuel Beckett Szép napokja a csodálatos Katona József Színháztól, Székely Krisztina rendezésében. Az abszurd színház e klasszikusa, ez a világvége vízió, a kiéget füves síkság homokbuckájába rekedt Winnie-vel és szófukar férjével, Willie-vel, több mint fél évszázados lett. Kovács Nóra Patrícia megváltoztatta a kanonizált színpadképet. Egy vetítővászon előtt, amely szinte észrevehetetlenül változtatja a színét, a füves síkság helyett egy homoksivatagot látunk, buckák helyett pedig egy kubista konstrukciót, amely csak messziről emlékeztet buckára. Ezek előtt ismerteti Szirtes Ági, mielőtt szerepébe és a bucka-utalásba bebújna, az instrukciókat. Ez nem új, de Beckettnél szokatlan. Willie (Dióssy Gábor) egy elektromos fúrógéppel rögzíti a Winnie mozgásszabadságát korlátozó falapot. A színpadkép stilizáltságával kontrasztos az a szinte kokettáló természetesség, amellyel Szirtes Ági Winnie-ként szünet nélkül csacsog. Vidáman tevékenykedik, szinte felvillanyozva. A második részben, amikor már csak feje emelkedik ki a buckából, csügged el játékossága. Végül Willie négykézláb elővánszorog. Winnie felnevet: „Jaj, hát ez egy boldog nap. Végül is. Eddig.” Egy reménysugár? Vagy további önáltatás?
Maga Beckett
A szövegben Winnie többször ismétli ezt a két szót: „És most?”. Szirtes Ági – természetesen magyarul – fojtva, halkan, szinte suttogva mondja ki ezeket a szavakat. Ebbe a kérdő „és most”-ba belefoglalja egész kétségbeesését. És ez maga Beckett. Hét évvel ezelőtt Hedi Kriegeskotte játszotta Winnie szerepét a Depotban, három évvel azelőtt pedig Miriam Goldschmidt Peter Brook rendezésében, szintén a Tri-Bühne falai között. Szirtes Ági hozzájuk mérhető.