Tegnap a Katonába menve megtudtam, hogy Az Olaszliszkaiba beugrás van éppen, Fekete Ernő játssza el Szirtes Ági helyett a Bíró szerepét, ami mindenképpen új értelmezési mezőt nyithatott az előadásban. De ezt csak így érintőlegesen, mert én a Sufniba tartottam, a PanoDráma Pali című előadására, év végén mintegy körüljárva (vagy legalábbis kétfelől megközelítve) 1956-ot. Az este rávilágított egyebek között arra, hogy bennem milyen sötét van, pl. képtelen vagyok értetlenség vagy egyenesen némi halvány ellenszenv nélkül végigkövetni a történet bizonyos momentumait. Mint Lengyel Anna elmondta az elején, ez a verbatim színházi produkció a Maléter Pál özvegyével, Gyenes Judithtal folytatott 15 órás interjújuk alapján készült. Jó, hát nyilván nem lehet mindent belevenni a bő egyórás előadásba, amit még jó lenne tudni.
Szamosi Zsófi az egyetlen szereplő, ő meséli el Gyenes Judithként Palit. Szolid, deklasszálódott elemhez illő megkopott elegancia, decens külső, finomság, egyszerűség, visszafogottság. De mindenben: a rendezésben, a környezetben, a színészi játékban. Amit szívesen visszapörgetnék többször is, az egy tekintet, egy kitartott, velőtrázó nézés akkor, amikor valami olyasmit kérdez tőlünk, a nézőktől Maléterné Zsófi, hogy miért is tört ki a forradalom?
Hogy katonailag kereteződjön az este: az előadás után a Kantinban ott talált Dömötör Andrást még kikérdeztem, hogyan áll a német pilóta ügye a Kamrában, a Terror előadásában általában, majd hazajöttem és megnéztem, mi lett Maléter Pál három kisgyerekével. Nos, az édesanyjuk (az első feleség) '56-ban kiment velük Amerikába.