A zongoránál Szabó Mónika korrepetitor, vezényel, előénekel, és olykor fegyelmez – egy kicsit olyan ez, mint egy iskolai énekkari próba – Nagy Ervin és Elek Ferenc rosszalkodnak, civódnak („Vannak ilyen előre megírt mondatai” – mondja Ervin, „Készültem” – felel Ferenc.). Takátsy Péter időnként elveszti a fonalat, aztán amikor megtalálja, a lelkesedik: „Vicceltek, de ez a jó.” „Frazeáltunk, nem viccelünk.” Egyesével is el kell énekelniük („Megmutatja Pisti, három és…”), mindenki bizonyítani akar a tanár néninek, és persze nekünk is. Mindenesetre a rendező lebuktatja a színészeket, beavat minket, hogy egy átlagos próbanap ritkán fest ilyen becsületes képet. Ónodi Eszter a színpadra invitálja a nézőket is, ha esetleg valaki be szeretne szállni, hiszen bizonyára már mi is kívülről fújjuk… Hát persze. Hallgatjuk a korabarokk dallamot, és az áhítatos csendből újra kirobban a nevetés, mikor az énekpróbát Szabó Móni így zárja: „És most rárakjuk a koreográfiát.”
fotó: Kálmán Eszter
Aztán kicsit kiürül a színpad. Dömötör András pár szót mond Marius von Mayenburgról, a szerzőről, és a Mártírokról, ami a berlini ősbemutató óta még csak Stockholmban került színpadra. Témája aktuális és fontos: a vallási fanatizmus és a racionalitás szembenállása, párbeszéd-képtelensége, ami közösségeket zilál szét. Három jelenetet látunk, rövidek, célratartóak, mint ahogyan az egész darab is az. A rendező elárulja, hogy igazság szerint már az utolsó jelenetet kellene próbálniuk, de nem akarnak spoilerezni, ezért három (és fél) részletet látunk, valahonnan a darab közepéből; ezeknek a sorrendjével játszanak most, próbálják a szerkezetet átlátni, jeleneteket cserélnek föl, a dramaturg, Radnai Annamária segítségével felgöngyölítik, logikusan melyik jelenet melyikből következzen.
fotó: Kálmán Eszter
Megváltozik a próba ritmusa: lelassul, elmélyül. Először a Lábnövesztés címűt jelenettel foglalkoznak, Dömötör rendez, előjátszik, elemez, igazi rendelkező próba, már senki nem ránk figyel, mindenki befelé koncentrál. És mégis megmarad a furcsa kettősség; a téma nehéz, a jelenet feszült és bizarr (Benjamin – Tasnádi Bence – próbál csodát tenni: megnöveszteni bicegő barátja, Georg – Dankó István – rövidebbik lábát), mégis sokat nevetünk. Részben, maga a szöveg a humor forrása (erről a másik két jelenetet nézve is meggyőződhetünk), részben a már most, hetekkel a bemutató előtt is kiváló színészi játék. És persze lehet, hogy az is közrejátszik, hogy Tasnádi Bence az egyik jelenetben majommaszkot visel, és a maszkban rejlő összes lehetőséget kihasználva bohóckodik nekünk.
fotó: Kálmán Eszter
A próba végén kérdezhetünk. Többen meg is kérdezik, mikor lesz a bemutató… de ha esetleg elfelejtették volna fölírni: a Mártírok bemutatója április 26-án lesz a Kamrában.
Írta: Nagy Lotti