Ibsen e ritkán játszott, 1882-ben írt – leginkább Arthur Miller átiratából ismert – színműve éles kritikát fogalmaz meg a gazdasági érdekek demokráciát romboló hatásáról, és a társadalom erkölcseiről. Legutóbb, 1974-ben Kállai Ferenc és Őze Lajos játszották a darab főszerepeit ezen - az akkor még a Nemzeti Színházhoz tartozó - színpadon. Most Fekete Ernő és Kulka János alakítják dr. Stockmann fürdőorvost és testvérét, Petert, a polgármestert.
Kulka János és Fekete Ernő | fotó: Szilágyi Lenke
Az első jelenet - amelybe bepillantást kaphattunk a próbafolyamat felénél járó előadásból -, remekül hozza a tipizált közszereplőket. Dr. Stockmann (Fekete Ernő), a filantróp kutató-orvos felfedezi, hogy a város megélhetését biztosító gyógyfürdő vize szennyezett. A köz érdekét pártatlanságukkal és odaadásukkal szolgálni kívánó lelkes újságírók, Hovstad és Billing (Ötvös András és Kovács Lehel), feltétlen támogatásukról biztosítják az orvost bátyjával, a polgármesterrel (Kulka János) szemben is. Azonban már itt is érezhetjük, hogy idáig sem volt minden rendben a fürdő körül, és a letisztult, fehér színpadi kép (díszlet: Khell Csörsz) nem a makulátlan közéletet festi le színeivel.
Az így felrajzolt karakterek után ugrás következik a történetben, és a próbán is. Zsámbéki Gábor összefoglalja a kihagyott jeleneteket, de ha nem tenné, úgy sem lenne elképzelhetetlen és példa nélküli az a változás, ami a negyedik felvonásra bekövetkezik. Peter, a polgármester veszi kezébe az irányítást és az újságírókat is. A köz jól felismert, és minden áron támogatandó érdeke már nem a fürdő megtisztítása és a város jó hírnevének megmentése lesz, hanem az hogy eltussolják a dolgot, megelőzve ezzel a polgármester és a befolyásos gazdasági körök bukását, és megmentve az adófizetőket azoktól a terhektől, amelyet a felújítás költségei jelentenének. Nem csak a víz, hanem a közélet is egyre szennyesebb. Dr. Stockmann a nép ellenségévé válik. A nép pedig dr. Stockmann ellenségévé.
A negyedik felvonás már a szemünk előtt formálódik megállásokkal és ismétlésekkel, és az előadás módszereit tekintve is más, a Katonában eddig nem nagyon használt technikát alkalmaz. A dr. Stockmann által magánkezdeményezésre összehívott népgyűlésen megjelenik egy hívatlan tudósító, aki kamerájával élő közvetítést ad a történésekről a színpad előterében mozgó paravánra. Ahogy Zsámbéki Gábor beavat minket, a vetített kép a közéletet a médiából instant formában kapó szemünk számára játszik a karakterekkel, árnyalja, mélyíti, olykor kontrakarírozza a mondottakat. Így a nézőnek a színpadi összkép, a paravánon kinagyított színészi játék és a háttérben megjelenő hatalmas vászonra vetített kép – ez utóbbit még nem láthattuk – között kell majd egyensúlyoznia, és a mindennapokból oly jól ismert módon döntést hoznia dr. Stockmannról, a polgármesterről és a város lakóiról.
Az észlelésünk egyre bizonytalanabbá válik, egyre zajosabb a kép, és az indulatok is elszabadulnak a színpadon. A népgyűlés dühös emberei (Bodnár Erika, Bezerédi Zoltán és Keresztes Tamás), bár a ruháikat folyton cserélik, vezényszóra kiabáló „egyentömeget” alkotnak. De dr. Stockmann is felhagy radikális humanizmusával, és egyre inkább úgy tűnik, saját maga számára is elfogadhatóvá válik a társadalmon kívüli szerep, radikalizmusa más színezetet kap. Ibsen élesen támadó és provokatív szövege nem kegyelmez senkinek, minden álságosságra fényt derít
Keresztes Tamás, Bezerédi Zoltán, Bodnár Erika | fotó: Szilágyi Lenke
A nép ellensége bemutatójára április 27-én kerül sor. | színlap, jegyvásárlás
Írta: Tardi Lívia