1x01: A szívszakajtó Megyer
A Ferenciek terénél, a föld alatt, a Katona József Színház Sufnijában, nem messze az épülő 4-es metró egyik alagútjától, egy radioaktív raktár mellett él egy nagyon különleges osztag, a Gondnokság. Tagjai a Gondnokok, akik különleges feladatot látnak el: őrzik a magyar vért, a magyarságot és tiszta vérvonalbeli Árpád-házi leszármazottakat keresnek. Eddig vártak és csak terelgették az ország lakóit – akiket abban a hitben tartottak, hogy magyarok, pedig igazából nem is –, de most, úgy tűnik, végre találtak valamit és akcióba lépnek.
Dömötör András és Kovács Dániel, az előadás két rendezőjének vezetésével a Katona társulata véresen komolyan gondolta nem csak a színházi szitkom fogalmát felfejteni, de azt is, hogy egy több hónapon át tartó sorozatot hozzanak létre. Legalábbis az ehhez szükséges alapokat sikerült lefektetni a tévés műfaj minden elvárásának és sajátosságának tökéletesen megfelelő, izgalmasan és pörgősen felépített első résszel.
A műszerek jeleznek: a Gondnokok megtalálták Árpád leszármazottját, úgyhogy a dimenziókapun átlépve kiszabadítják a próféciában szereplő zöld sasok (fradisták) karmai közül, de ez egy társuk életébe kerül. Időközben a kiválasztottnak hitt Zsoltiról kiderül, hogy valójában nem is kiválasztott, de ezt ellensúlyozandó a Megyerek tiszta vérű leszármazottja, és rendelkezik a „szívszakajtó” (érzelmek impulzív átadása, közvetítőeszköz nélkül – magyarán felemeli a kezét és aki az útjába kerül…) képességgel. Úgyhogy a Gondnokok, ha mást nem is, legalább találtak még egy igaz magyart, aki részesül a beavatásban.
Az előadás eközben nem retten vissza semmilyen klisészerű, közhelyes eszköz használatától, sőt bátran és ötletesen épít rájuk. Már-már arcátlanság az a mód, ahogyan Zsolti beavatódik, sőt ha belegondolunk, már az első rész alapszituációja is az, hiszen ugyanúgy kezdődik, ahogy rengeteg akció- vagy sci-fi sorozat első része: az elrabolt/új életet kezdett/kiválasztott főhőst bevezetik az új világba. Mindezt pedig kultfilm-lopások tömege szegélyezi: Endre, a gondnokok vezetője a dimenziókapun Pestre lépve vezeti be a felszíniek életnek hitt életébe Zsoltit, mint tette ezt Morpheus Neóval a Mátrixban. Aztán persze a hetedik gondnokhoz is el kell mennie az új srácnak, új névért, bebizonyítani, hogy nem fél és hogy megkezdje a kiképzését – valahogy így zajlott ez A Birodalom visszavágban Luke és Yoda között is.
Természetesen hősünk megkapja a választás lehetőségét is, mint minden más igazi sorozatban, és eldöntheti, hogy Gondnok lesz vagy visszamegy a vakok közé. És persze témába vágó, ősmagyar tőről fakadó ötletek is akadnak jócskán. Az íjhúzással működő teleport, a hímzés-enigma, a „Szállj, szállj sólyom szárnyán…” jelszó, rengeteg szójáték, hol csak a fricska, hol pedig a szellemesség jegyében. Mindez persze azért is, hogy ne csak egy közhelyes sorozatot kapjunk, hanem annál többet is, a klisék eltúlzása, kiforgatása és tudatos használata által – az izgalom ugyanúgy adott, de jár mellé némi reflexió is a tévéből szerzett tapasztalatainkra vonatkozóan. De akadnak még a sorozathoz szükséges közhelyes, egysíkú, de egysíkúságukban nagyon is fontos feladatot betöltő karakterek.
Ezek persze nem alkalmasak nagy ívű színészi alakításokra – pláne nem másfél nap próba után, ugyanis ennyi idő alatt készül el A Gondnokság egy-egy része –, de itt ez nem is cél, sokkal inkább az, hogy mi, nézők megkapjuk azt, amire beültünk: egy könnyen fogyasztható, követhető, szórakoztató, izgalmas és igényes sorozatot – amit a színészek még némi iróniával és humorral is megspékelnek. Kocsis Gergely megfontoltan kiszámíthatatlan Endréje, a csapat vezetője, aki elszántan irányít, csak néha azt nem tudja, merre. Dankó István Attilája megfelelően tudományos és porosan kockoid tudós ahhoz, hogy karaktere bizarr abszurdba forduljon át. A másik Endre – valamiért a hetedik gondnok mindenkit Endrének akar elnevezni (biztos nem tud más magyar nevet) – Rajkai Zoltán alakításában nem kevés frusztrációval telve idézi John Rambo kultikus figuráját, miközben a gondolkodás nehézségein próbál átlendülni. Pálos Hanna a mindenkibe könnyedén belezúgó informatikakukac, Ötvös András elvakult Zsoltijából pedig fokozatosan próbál előtörni valami zavart, elnyomott személyiség – így téve populárisan többsíkúvá és átélhetővé kezdeti főhősünket.
Vannak ugyan kevésbé érdekes párbeszédek, nehezen működő poénok, fölöslegesen nyújtott vagy kevésbé működő ötletek (a magyarság-kérdéssel való játék egyelőre abszolút indokolatlan, mivel azonban annyira könnyedén, szellemesen és cseppet sem bántóan van kitunkolva a téma, ez teljességgel lényegtelen és így igazából aktualitása önmagát indokolja), de az első rész után kétségtelen: A Gondnokság – aminek 50 perces időtartama is az igazi, főműsoridős amerikai sorozatokat idéz – elkezdődött.
Egy kódolt fax érkezik, amit egy népszavazási kérdőívvel sikerül megfejteni. Árpád leszármazottja még nem jött a világra, csak a szüleik vannak meg, akiket most a Gondnokoknak össze kell hozniuk. To be continued.