FEKETE TÁJ EGY CIGÁNNYAL
A Katona tavaszi showcase-én az évad legjobb előadásai láthatók: 6 előadás 4 nap alatt - a tragédiáktól a komédiákig, az avantgárd daraboktól a nagy klasszikusokig. Az ismert magyar színház 2010-2011-es évadából kiemelkedik a cigányok és magyarok kapcsolatáról szóló, karcos Cigányok, amely egy 1931-es szöveget vesz alapul; ezt aktualizálta - a jelenben megtörtént, valós események alapján - Grecsó Krisztián.
Showcase a Katonában
Varázsdoboz-szerű terem, feketére festett falakkal, kulisszákként és járásokként szolgáló, rengeteg ajtóval. Az ajtók mögött más szobák, zajongás, egy zongora hangja, egy dal részletei… Ismerős helyszín a budapesti Színiakadémián; semmi sem zavarja a másodéves színészhallgatókat, akik Zsámbéki Gáborral épp Csehov Sirályát próbálják. A magyar művész nemcsak tanít, hanem a Katona József Színház rendezője és „lelke” is; januárig ő volt a színház igazgatója. A fiatal tehetségek közül sokan a Katonában kötnek ki. „Nálunk lesznek híresek - panaszkodik Zsámbéki viccelődve - és aztán mindenki el akarja vinni őket tőlünk.”
Nincs ebben semmi meglepő: ha csak közelít az ember a Katonához, már érzi, hogy olyan ez a színház, mint egy forrongó vulkán; olyan színpad ez, ahol minden megtörténhet, és ahol mindig történik is valami. Tisztának és őszintének maradni, azaz kísérleti és szórakoztató előadásokat egyaránt létrehozni - már ez a választás is önmagáért beszél; örvénylenek a címek a nagy létszámú társulat repertoárjában. Nagyszabású színházi gépezet ez; részleteiben is alkalmunk nyílt szemügyre venni a sűrű showcase-en, amelyet a Katona minden évben megrendez, és amelyre külföldi fesztiválszervezőket, újságírókat hív meg, akik a színház zsúfolt nézőteréről, a lelkes közönség soraiból tekinthetik meg az évad legsikeresebb előadásait.
Cigányok
Az évad-keresztmetszet a Cigányokkal kezdődik; az előadás a színház új igazgatójának, Máté Gábornak a „belépőkártyája”, névjegye: ő rendezte az előadást, de színészként is feltűnt a showcase más előadásaiban - a „sokfeladatúság” a Katona művészeinek egészen sajátos tulajdonsága. A Cigányok nagyívű, nagyszabású előadás, amelyhez Tersánszky J. Jenő 1931-es szövegét írta tovább egy kortárs szerző, az 1976-os születésű Grecsó Krisztián. Tersánszky darabja szerelmi háromszög-történetet dolgoz fel - azokból az időkből, amikor a cigányok és a magyarok még képesek voltak egymás mellett élni ugyanabban a kisvárosban. Kicsi és érzelmes világ ez, olyan, mint Guareschi világa, tele Don Camillókkal és Pepponékkal, amelyben a véleménykülönbségek és az érzelmi nézeteltérések könnyen megoldódhatnak egy jó kis verekedéssel vagy egy pohár bor mellett. De ezek az évek elmúltak, az emberi kapcsolatok megmérgeződtek, az emberek sokkal jobban gyűlölik egymást. Grecsó a cigányok elleni, 2008-2009-es gyilkosságsorozat valós eseményeit dolgozza fel, és ez megváltoztatja a darab hangulatát. Az első felvonás színpompás bohózatiságából egy komor és drámai második felvonásba kerülünk. A cigányzenészes operettből a CSI - Helyszínelők színházi változata lesz, olyan rendőrökkel, akiket megkeményített a rutin és a feketén zajló, politikai megállapodások, és olyan újságírókkal, akiket letaglóz a kultúrák és szokások erőszakos összecsapása, amelyet senki sem tud már emberséggel kezelni. Máté nagy ecsetvonásokkal rendez, és csak annyira árnyal, amennyire szükséges. Hús-vér figurákat megformáló, érzéki játékot vár a színészektől, de a hely, ahol a történet játszódik - a díszletnek és a berendezési tárgyaknak köszönhetően - erősen stilizált. Univerzális városszél, lehetne bárhol, akár a mi szomszédságunkban is, ahol ugyanilyen rosszul élnek az emberek, ugyanilyen nyomasztó körülmények között, és ugyanezekkel az ellentétekkel küzdenek. Az ének, a sírás, a nevetés, a kétségbeesett kiáltások darabja ez. Szívszaggató az elveszett harmónia - ilyesmit érzünk akkor is, amikor a bűnügyi rovat híreit olvassuk. El kellene hozni Olaszországba az előadást, amilyen gyorsan csak lehet.
Szirénének, Nordost, A mizantróp
A Katona másik „arcát” a Kamra nevű stúdiószínházban láthatjuk, amelynek tere a különböző előadások igényeinek megfelelően változik. A Kamrában a „vakmerőbb”, kockázatosabb előadások kerülnek színre, ami azt is jelenti, hogy nagyon szabadon szárnyalhat itt a rendezők és a szerzők fantáziája. Változékony tér ez, amely szinte a felismerhetetlenségig megváltozik estéről estére. Először Nádas Péter Szirénének című darabját látjuk itt, hosszanti nézőtérrel - mintha egy folyó folyna a nézők előtt. Ezt másnap a német Torsten Buchsteiner darabja, az elsöprő erejű Nordost követi, az egymást tükröző nézőtér-részekből álló terével. Egyszerű és jó ritmusú a tragédia három főszereplőjének monológja-élménybeszámolója. A Nordost című musical népszerű dallamai helyett az ő tragédiájuknak adott otthont 2002. október 23-án a moszkvai Dubrovka Színház, ahol negyvenkét csecsen tört be a színházterembe előadás közben, túszul ejtve 850 embert. A terroristák orosz csapatok Csecsenföldről történő kivonását követelték. A túszdráma 57 órán át tartott, és a gáz, amelynek befecskendezésével az orosz rendőrség megpróbálta megmenteni a túszokat, megölt 170 embert. A Buchsteiner-darabban egy csecsen terroristanő, egy orosz katona özvegye és egy harmadik nő sorsa fonódik össze a monológjaikban, amelyek Forgács Péter rendezésében zuhatagszerűen áradnak a nézők igazi nézőterével szemközti, kísérteties díszlet-nézőtérről. Három nagyszerű színésznő (Pálmai Anna, Fullajtár Andrea, Bodnár Erika) meséli el a történetet - anyák és feleségek szemszögéből. Belekeveredtek túszdrámába, de ettől függetlenül is áldozatok.
A vékony, politikai „vörös fonál”, amely mindig végighúzódik az előadásokon - ez is fontos jellegzetessége a Katonának. Még egy olyan klasszikusban is érezhető ez, mint a Zsámbéki Gábor-rendezte A mizantróp című produkció. Molière akkor írta a darabot, amikor cenzúráztak és bezártak bizonyos színházakat, vagyis pont olyan helyzetben, mint amilyet nagyon lehet érezni az utolsó választások óta jobb oldali vezetésű, mai Magyarországon. Zsámbéki ezt egy lázas, szenvedélyes embergyűlölő figuráján keresztül teszi szóvá, aki jobban hasonlít Ariosto szerelmes és őrjöngő Lórántjához, mint a szokványos, fáradt mizantrópokhoz. Nyugtalanító és szívszorítóan költői előadás, néma véggel, amikor a rongyos remete távol él már attól a világtól, amelyet sosem értett.
Török Tamara fordítása