Bán Zoltán András: Holt lelkek a kórteremben

Venyegyikt Jerofejev: Walpurgis-éj - kritika

Legalább egy éve nem voltam színházban, így aztán némi kamaszos izgalommal mentem el május 16-án a Katona József Színház előadására. Mikor régebben e lap hasábjain rendszeresen közvetítettem ama hangokat a súgólyukból, alig elviselhető gyötrelmeket éltem át a legkülönbözőbb magyar nézőtereken: unalom, ásítógörcs, szellemi merevség, vértolulásra való kóros hajlam, intolerancia, letörtség, szárnyaszegettség lengte be napjaimat. Végtelen éjszakának láttam a magyar teátrális mezőt, melyben - a néhány csodálatra méltó kivételtől eltekintve - alig pislákolt a remény csenevész gyertyalángja. Várakozásomat növelte, hogy Venyegyikt Jerofejev (nem tévesztendő össze Viktorral!) régóta, pontosabban a dráma megjelenése óta (Nagyvilág, 1990. október; fordította Baka István) egyike a legkedvesebb kortárs íróimnak. A Walpurgis-éj elolvasása után azonnal megvettem németül Moszkva- Petuski című, egyetlen fennmaradt regényét; 1994-ben aztán magyarul is megjelent Vári Erzsébet remekátültetésében. Számomra mindmáig ez a világirodalom legnagyobb alkoholista regénye. Az alkoholizmus Jerofejev világában nem probléma többé; hogy mindenki részeges, ez további bizonyításra nem szoruló tétel. A szovjet világban az alkoholizmus condition humaine, az az irracionális, ha valaki nem iszik. Hogy ez utóbbi hogyan lehetséges, arra még a dráma Gurevicsének kedvenc filozófusa, a nagy René Descartes sem tudna válaszolni. Jerofejev világképe pánalkoholista világkép, antropológiája pánalkoholista, egyedül tán Isten nem iszik, ő viszont hallgat.

Rátérve most már az előadásra, hogy a regényben fellépő Venyicska nyelvén szóljak: megörvendeztem az én szívemben, mikor tíz óra tájban kiléptem a színház kapuján. Megrázó, nyomasztó, apokaliptikus humorú dráma, gyötrelmes élményt okozó előadásban. Siker persze nem lesz, a közönség menekül az ilyesfajta könyörtelen szembesítéstől. (Jellemző, hogy Gothár még a tapsra sem ad lehetőséget: visszás is lenne ünnepelni a dráma véglényeit.) A Katona József Színház csapata magasiskoláját produkálta az ensemble-játéknak, mindenki szívét-lelkét beleadta a közös munkába, talán csak a Natalit játszó Söptei Andrea volt visszafogottabb, fádabb a kelleténél, de az is tény, hogy szerepe némileg kidolgozatlan, az orvosnő szellemi arca némi homályba vész. Ez talán azzal is összefügg, hogy a főhős, Gurevics szemében Natali inkább ideál, mint valóságos ember, alkoholista tudatában a lány mindenekelőtt túleszményített alak, ugyanolyan Magas Hölgy, mint Jerofejev bámulatos regényében a Petuskiban lakó nő, akire Venyicska megváltójaként tekint. Es akiről nem tudni, hogy a „valóságban" létezik-e egyáltalán. Mert nagyon is elképzelhető, hogy pusztán a narrátor gőzös, ám megváltásra ácsingózó gondolatvilágának látomása nemcsak a nő, de az egész regény. A Walpurgis-éj most látott előadásának legelején Gurevics egyedül ül egy széken, aztán legördül a függöny, a helyszínt átrendezik, hogy kezdetét vegye a voltaképpeni előadás. Ez Gothár leleménye, nincs benne Jerofejev szövegében, és talán annyit jelent: mindaz, amit látni fogunk, csak Gurevics víziója, hasonlóan a Moszkva-Petuski formálásához. Persze amit a kényszerelvonó intézet életéből tapasztalunk, az nyilván a legvéresebb valóság. Ez az elhíresült 6-os számú kórterem szocialista változata. Ama régi, csehovi pokol kedélyes napközi otthonnak tűnik e bolsevik förtelem mellett. Ott még van remény, élnek néminemű eszmények, létezhet valami dialógusféleség is az emberek között. Jerofejevnél monológokra hullik szét minden, egyetlen személy, Gurevics-Jerofejev magánbeszédévé.

Ez is oka, hogy a betegek egyetlen nyelven, Gurevics-Jerofejev nyelvén szólnak; szürrealista, metaforákkal gazdagon átszőtt, látomásos, sátáni humorú, képekben tobzódó, rendkívül stilizált nyelv ez, mely mindig a vers határán jár, és nem véletlen, hogy Gurevics csak nagy ritkán képes elfojtani magában a jambikus drámai beszédet, Puskin és Shakespeare nyelvét. A nyelv védelem a szovjet valóság által megerőszakolt prózai nyelvhasználat ellen. Ugyanakkor mégis ki van szolgáltatva neki. Baka fordítása ragyogóan érzékelteti, hogy a pártzsargon, a szovjet újságnyelv mennyire megfertőzte a dráma szereplőinek nyelvi gondolkodását. És nemcsak a nyelvet, az életet is, Wittgenstein szellemében, aki szerint ha elképzelünk egy nyelvet, egy életformát is elképzelünk egyben. Ez lehet az alapja, hogy a kórteremben a rémületes humorú Prohorov szobaparancsnok vezetésével állandóan tárgyalásost játszanak: a második felvonás elején Prohorov Visinszkij szónoklatai által ihletett vád beszédet tart egyik betegtársuk fölött. Akinek - mi is a bűne? „Gondolatban és előre kitervelten hazaárulást követett el. Röviden, nem iszik, nem dohányzik." De ez még semmi, hiszen „ez a csirkefogó azt pöntyögte, hogy az általunk fogyasztott élelmiszerek között az alkohol, magas kalóriatartalma ellenére, egészen primitív szerkezetű, és nagyon szegényes a strukturális információtartalma". A rendezés nem hagy kétséget afelől, hogy ezek a parodisztikus tárgyalások nap nap után folynak, ez a kórterem életformája. Es ez a nyelvhasználat és a sziutációérzékelés óvja meg Jerofejevet a formálás legnagyobb veszélyétől, a naturalizmustól.

Minden valóságszaga ellenére a Walpurgis-éj nem naturalista mű. A dráma nyelve nem lefesti, nem illusztrálja, nem megjeleníti kora valóságát, ő maga ez a nyelv. Es ez a voltaképpen förtelmes nyelv éppen így, az eszelősségig fokozott stilizálás által képes költői magasságokba lendülni. A dramaturgia némiképp operai, a szereplők nagyáriákban beszélnek, van szerelmi kettős, tercettek váltakoznak nagyobb együttesekkel. Jerofejev regénye után a drámában is bebizonyította, hogy van költészete a szovjet nyelvi mocsárnak, van líra az ízléstelenség tébolyában.

De kiút persze nincs. Gurevics egyetlen lehetősége, hogy tudatosan, egy utolsó, a szó szoros értelmében halálos lerészegedés, egy végső vedelés megszervezésével sorra legyilkolja szobatársait, akik e végső alkoholmámorban bizonyára boldogan fogadják végüket. Kétségbeejtő tapasztalat: Gurevics, ez a tökéletesen lezüllött, kétes egzisztencia lehet a Megváltó ebben a meg-váltás gondolatától már mindörökre elszokott környezetben.

Az előadás után elsétáltam újabb törzshelyemre, a Mérleg vendéglőbe. A legnagyobb erőfeszítésembe került, hogy calvados helyett csak egy ásványvizet rendeljek. Van hát nevelő hatása a szocialista realizmus paródiája jegyében fogant műveknek, mert immár tudtam, „mit is jelent a magasabb rendű igazságosság birodalmában élni".