Zappe László: Hólyagék halála
Alekszandr Vvegyenszkij: Ivanovék karácsonya - kritika
Alekszandr Vvegyenszkij már 1931-ben bevallotta a GPU-nak, hogy "Harmsszal, Bahtyerevvel, korábban Zabolockijjal és másokkal együtt szovjetellenes irodalmi csoportba tartozott, amely objektíve ellenforradalmi verseket írt és terjesztetett".
Az abszurd dráma szerzőjének legabszurdabb mondatait valószínűleg ezekben a kihallgatási jegyzőkönyvekben találhatjuk, már amennyiben tőle és nem a vizsgálótól valók. Még a megélhetés végett írt gyermekversei apolitikusságában is fölfedezi a szovjet gyermeknevelés céljai szempontjából káros eszméket.
Az 1904-ben született és 1941-ben meghalt író a húszas évek második felében az avantgardista Oberiu csoport alapítói közé tartozott, céljuk nem csak az irodalom, de a színház és a képzőművészet együttes megújítása volt. Nyilvános fellépéseket is terveztek, próbáikat Malevics Iparművészeti Intézetében tartották. 1930-ban a csoportot betiltották, Vvegyenszkijt több társával együtt letartóztatták és száműzték, ám a sztálini politika különös fordulatai folytán rövidesen elengedték őket. A második világháború kitörésekor Harkovban élt az író, s amikor 1941 őszén a várost a szovjetek kiürítették, Vvegyenszkij nem fért föl az utolsó evakuációs vonatra. Néhány nap múlva ismét letartóztatták, és a lágerbe menet rövidesen maghalt.
A "szovjetellenes" irodalmi tevékenységgel azonban a harmincas években sem hagyott föl, egyebek közt 1938-ban megírta az Ivanovék karácsonya című abszurd drámát. Ezt mutatták be a múlt héten a Kamrában. Gothár Péter rendezése többről szól, mint a darab, amely egy értelmetlen gyilkosságot beszél el fájdalmasan és játékosan, sokféle fénytörésben, csúfondárosan és misztikusan, ironikusan és költőien, de valamennyi nézőpontból irracionálisan. A Kamra színpadán először a rendező tervezte díszletet látjuk, amely ismét megidézi Mejerhold Revizor-előadásának nevezetes ajtófélkörét, rajta krétarajzok előlegeznek jeleneteket a játékból. Majd fölsorakoznak a színészek, s arcukon kissé együgyű, infantilis mosollyal háromszor egymás után meghajolnak, mintha már vége is lenne a játéknak. Azután mégis elkezdik. Bemutatkoznak: a szerző a szereplőket különböző korú - egy és nyolcvan év közötti - kisfiúknak és kislányoknak nevezi.
Gothár az egyéves kisfiú (Kovács Lehel remek lendületű alakítása) szájába adja a szerzői utasítások nagy részét, mintha az ő elbeszélésében hallanánk-látnánk a történetet. Az ajtók föltárulnak, mögülük jelenetek bukkannak ki, néha a tér kilencvenfokos elfordításával, mintegy felülnézetből. A groteszk játékosság apránként átadja helyét a szomorú és a tragikus groteszknek. Életszerű és valószerűtlen képek váltakoznak, naturális jelenetet bohóckodó karikatúra vagy éppen lírai elrévedés vált. A Katona színészei megmutatják tudásukat. Egyszerre valószerű és képtelen figurákat alkotnak. Fekete Ernő komolykodón bánkódó apa, Pelsőczy Réka kifelé szomorú anya, Pálmai Anna testével kérkedő fiatal nő, majd a halott levágott feje szerepében kelt képtelen illúziót, Szirtes Ági főképp kutyaként bravúros, Mészáros Piroska a gyilkos és a kivégzéstől rettegő dadust adja érzelmi hitellel, Mészáros Béla az ő mit sem sejtő favágó vőlegényeként nyújt többrétegű figurát. Takátsy Péter derűs és misztikus hangulatot árasztó karácsonyfa, Jordán Adél, Lengyel Ferenc, Elek Ferenc több szerepben is remek.
Az előadás végére a szereplők ismét fölsorakoznak a nézőkkel szemben, szépen, egykedvűen egyenként meghalnak. A darabban különben senkit sem hívnak Ivanovnak, a karácsonyi rémdráma a Puzirjov családban történt. Puzir pedig hólyagot jelent. A népes Hólyag család pusztul ki szemünk láttára.
A szerző szándékait nehéz lenne megfejteni. Gothár rendezése viszont éles kontúrral rajzolja meg a forradalmi avantgárd naiv felszabadulásélményét és szörnyű csalódását. A rációtól való megszabadulás gyermeteg örömét és az értelem elvesztésének tragikumát.
Népszabadság, 2007. december 3.