Tóth Ágnes Veronika: Család a díványon
Lány, kertben - kritika
Röhögős, de szívszorító, családi horror-börleszk Bozsik új darabja, a Lány, kertben, melyben három perc alatt több ötletet látni, mint máskor három hét alatt. Elsőre úgy tűnik, mintha egy, a hetvenes évek legjellegzetesebb figuráit és tárgyait felvonultató, zsúfolt, interaktív retrotárlatba csöppentünk volna, aztán, mintha bizarr családterápiás foglalkozáson lennénk, végül még egy önironikus Bozsik-pályakép is feldereng. Khell Zsolt díszlete, Berzsenyi Krisztina jelmezei, Keresztes Tamás és Jean-Philippe Heritier korabeli slágerekből mixelt zenéje jelentősen hozzájárul az erős atmoszférához, mely fülledt, nyomasztó, de valahogy mégis ismerősnek tűnik. Meglepetések sorozata várja a furcsa érzelmi hullámvasútba szálló nézőt: de aki nosztalgikus kukkolásra apellál, arra, hogy beleshet a koreográfus gyerekkori naplójába, csalódni fog, bár az előadás ötletét egy véletlenül előkerült családi fotósorozat adta, emlékek és fikció nagyon rafináltan, szellemesen és tökéletesen szétszálazhatatlanul szövődik itt össze.
A hatalmas liánokként indázó műborostyánnal felcicomázott nyaraló kertjében a lengő barkójú, pocakos apa gyermeki örömmel strandol és focizik, de éjszakánként ördögpofát ölt, vagy legalábbis minimum kieszi a hűtőt: Szabó Győző gátlástalan, kíméletlen humorral kelti életre az „élet császárát", a robusztusnak, életerősnek tűnő, de infantilis apafigurát. A folyamatosan sértődött dívát játszó, láncdohányos anya - Tallós Andrea - kizárólag alkalmi szeretőjével, egy (elvileg) fél fogára is kevés, cingár és flegma fickóval van elfoglalva, akit Keresztes Tamás bohóckodik el, rezzenéstelen bajuszkával, unott faarccal döngetve a nagyasszonyt. Közben a külvilágról tudomást sem vevő nagymama - Czakó Klára - rögeszmésen kötöget, a meg nem értett nagypapa - Szacsvay László - álmatagon hegedül, körülöttük pedig harsány, élősködő slepp viháncol, sőt, olykor, a kor szellemében, még vonatozik is.
De nem csak a főhőst körülvevő rokonok és hozzájuk csapódott ismerősök kontúrjai vannak groteszkül elnagyolva, a gyerekkori Bozsik-alterego éppoly gunyorosan elrajzolt. Kibontott, libbenő haj, fehérre mázolt arc, vérvörös száj, hosszú, romantikus lebernyegek, SZTK-szemüveg, és hozzá nem kevés koravén arrogancia: magánszámok spiccen, olvasásmánia, magányos, fennkölt merengések. A főszereplőt, a Hasznos Dóra által nagyszerűen alakított, kallódó, gőgös kislányt kizárólag két ember nem tekinti láthatatlannak, a Rajkai Zoltán által megformált, franciás műveltségű, művészetbarát és vélhetően meleg keresztapa, illetőleg a lány után ácsingózó perverz rokon, akit Mészáros Béla alakít, harsány „sózsák"-felkiáltásokkal emelgetve a főszereplőt, mohón markolászva a fenekét. A forgatag éjszakai, rémálomba forduló arca - a késsel hadonászó lények vagy a malacálarcos bulizók - sem olyan szörnyűek, mint az, hogy a végtelenített, zűrzavaros kerti parti egyetlen résztvevője sem vesz észre semmit abból, hogy az Esti mese alatt egy leragasztott szemüvegű kislányt molesztál valaki. A gyerekkori közeget elhagyva a koreográfus a saját pályájára is visszanéz, és persze saját magát sem kíméli, egymás után sorakoznak a stílusparódiák a korábbi Bozsik-darabokból: Vati Tamás Gojko Mitić-imitátorként, plasztik tolldísszel felszerelve egy röpke Extaby-paródiát prezentál, vagy éppen a Tavaszi áldozat izgalomtól remegő, öreg sámánjaként kukkant be egy pillanatra. Sőt, egyszer még a rokonság is a nézőtérre vonul, hogy felháborodott hörgésekkel, méltatlankodó bekiabálásokkal méltassa a család fura különcének botrányos színpadi megnyilvánulásait.
Ami nagyon érdekes, hogy a darabot egyszerre határozza meg a szenvtelen, gunyoros tisztánlátás és a nagyvonalúság. Ez nem egy bosszúszomjas enumeráció, hanem sokkal inkább békejobb. Vannak kifejezetten terápiás helyzetekre emlékeztető képek, például, ahogy a táncrendbe sorakozó rokonok-ismerősök fordulnak egymással egyet-egyet, majd párt cserélnek, vagy ahogy (mintha csak egy Fragonard-parafrázis lenne) a hintázó lányhoz mindenki odamegy, és levegőbe lendíti, ki így, ki úgy. A legfontosabb gesztus mégis az apa-lánya-viszony mágikus helyreállítása, az esetlen közeledési kísérlet az életén két virsli fölött roskatagon merengő, Máté Pétert danászó, öregedő apa és lánya között.
Élet és Irodalom, LIII. évfolyam 9. szám, 2009. február 27.