Zappe László: Erkölcsök és szokások
William Congreve: Így él a világ
Éppen háromszáz esztendőt fog át a Katona és a Kamra hétvégi két bemutatója. A Petőfi Sándor utcában William Congreve 1700-ban írt darabját láthattuk, címe: Így él a világ. A Ferenciek terén Petr Zelenka először 2001-ben bemutatott művét, a Hétköznapi őrületeket.
A prágai Dejvické Divadlo előadásában két évvel ezelőtt a Kortárs Drámafesztivál keretében Budapesten is eljátszották.) Anglia tizenkét esztendővel volt túl a vértelen dicsőséges forradalmon, Csehország mintegy másfél évtizeddel a bársonyos forradalomnak nevezett rendszerváltáson. Találhatunk hát közöttük, ha nagyon akarunk, mindenféle politikai, társadalmi, erkölcsi párhuzamot. Az ellentétek mégis szembetűnőbbek. Congreve hősei erős erkölcsi normák között élnek, amelyeket azonban cinikusan megszegnek, illetve többé-kevésbé alantas, anyagias céljaik számára használnak föl. Zelenka hősei számára erkölcsi normák egyszerűen nem léteznek, csak képtelen szokásaik vannak, amelyeket fájdalmas-tűnődő beletörődéssel viselnek el. Így él a világ, mondja mintegy minősítés nélküli megállapításként a régi angol szerző, a mai cseh viszont egyszerűen őrületnek minősíti, amit hősei elkövetnek. Mégis az angolnál van fontos szerepük a normáknak, a cseh dráma viszont legfeljebb a normák nemlétéről tudósít.
Ascher Tamás hősies elszánással lemond az időszerűsítés külsődleges-felszínes- divatos eszközeiről.
Congreve műve bonyolult cselvígjáték, amelyben rokonszenves svihák küzd egy ellenszenvesebbel, lényegében bizonyos vagyonrészért, kisebb részben egy ifjú hölgy kezéért. Beugratással szeretné kiugratni szerelme örökségét annak férjhez menni vágyó nénikéjétől. A küzdelemben fő fegyvernek a zsarolás látszik, hiszen az erkölcsi normákat a küzdelem valamennyi érintettje tiszteli, ámde meg is szegi azokat. Igaz, a slusszpoén az egész zsarolósdit némiképp okafogyottá teszi, hiszen a döntő érv egy korábbi letéti megbízás, amely érvénytelenít minden későbbi papírt. A vagyoni viszonyok fölülírnak mindenféle erkölcsit.
Zelenka hősei számára viszont mintha egyáltalán nem lennének az életnek anyagi, megélhetési vonatkozásai. Legalábbis nem nagyon érdekli őket, miből élnek. A főhősnek van ugyan munkahelye, de csak azért, hogy főnöke bevallhassa: tulajdonképpen a kisfiúkat szereti, igaz, csak plátóian. Megélhetési forrásaként még arról értesülünk, hogy pénzért nézi szomszédjai szerelmeskedését, de ennek sincs egyéb értelme, mint hogy szaporítsa a szerző a hétköznapi őrületek tárházát.
Congreve hősei cinikus racionalitással cselekszenek szigorú társadalmi szabályrendszerben, Zelenka talányos alakjai szeszélyes vonzalmaik, pszichikai torzulásaik szerint lebegnek a maguk képlékeny, szabályok nélküli világában. Congreve történetének minden mozzanata mai aszszociációt kelthetne. Cinikus, anyagias, gátlástalanul törtető, egymáson átgázoló emberek ágálnak a színpadon. Zelenka darabjában a külvilágot a végül elmegyógyintézetbe kerülő mama újságkivágásai és az apa által felmondott régi, idilli szocialista filmhíradószövegek idézik, meg a kiröhögéstől való félelem.
Congreve racionális vígjátéka mégis mintha egy tőlünk egészen idegen világból szólna, s amiben benne magunkra ismerünk, az is csak racionális felismerés. Zelenka furcsa embereinek minden gesztusa, szófordulata a ráismerés borzongató örömét okozza bármely valószerűtlen cselekedetük közben is.
Ráadásul Ascher Tamás, az Így él a világ rendezője hősies elszánással lemond az időszerűsítés külsődleges-felszínes-divatos eszközeiről. A saját legjobb fegyvereivel kívánja legyőzni a három évszázadnyi távolságot, az alaposan elemző mikrorealizmussal. Khell Zsolt kopottas, régi, ám szükség szerint átváltozó hodályt tervezett, Szakács Györgyi meg pompás régi ruhákba öltöztette a szereplőket, akik a Katonában megszokott profizmussal igyekeznek az arisztokratikus emelkedettség és körmönfontság mögött megmutatni a ma is érvényes magatartásbeli lényeget, élettel telítve elmondani Varró Dániel olykor keresetten szellemes szövegét. Ez azonban kevés ahhoz, hogy az érdeklődést három órán keresztül fönntartsa, illetve annak rendje s módja szerint fokozza az izgalmakat. Élvezhető Fekete Ernő egy-egy kópésan cinikus mosolya, Ónodi Eszter álnaiv tekintete, Hajduk Károly kiművelt mozgása, Bodnár Erika bölcs portréja a fiatal és előkelő férjet kívánó öregasszonyról, de élet igazán akkor költözik a színre, amikor Bezerédi Zoltán vidéki bunkója megjelenik. Nincs meg az évszázadokat összefogó játékstílus, de még meglehet.
Annál inkább megvan a darabhoz illő hangvétel a Kamrában. Gothár Péter, az előadás rendezője és a szokványmodernséget kifejező, praktikusan használható díszletének tervezője mintha csak hagyná, hogy a játszók beleképzeljék magukat a Csoma Bori fordította szöveg helyzeteibe, figuráiba, hogy élettapasztalataikhoz igazítsák a Kovács Andrea jellegzetesen köznapi ruháiban képtelenül viselkedő alakokat. Mégis valami tűnődő tárgyilagosság, önmaguk kívülről való szemlélete szigorú egységbe szedi az alakításokat, hiszen az önreflexió, az önmagukkal való folyamatos foglalkozás, az önelemzés e figurák közös vonása, őrülete, végső soron életük megrontója. Kocsis Gergely főszereplőként élen jár ebben, de ugyanennek különféle jellemvariációját adja elő egyaránt magas szinten a barátja szerepében Nagy Ervin, a pedofil főnökében Vajdai Vilmos, a szüleiként Lengyel Ferenc és Szirtes Ági, továbbá Rezes Judit és Mészáros Béla, Máté Gábor és több szerepben is Bertalan Ágnes és Szantner Anna. Tallér Zsófia zenéje egy groteszk álomvilágot foglal illő keretbe.
Népszabadság, 2005. április 27.