“S Z Í N H Á Z I S Z Í N H Á Z"
Bárdos Artúr és a Belvárosi Színház
Bárdos Artúr 1882. április 2-án született Budapesten. 1901-ben jelennek meg első versei Két ösvény címen. Néhány éven belül a PESTI NAPLÓ munkatársa, színházi tudósítója. Alig 26 éves, amikor felajánlják neki a Pesti Napló felelős szerkesztői állását. A "puccs-szerű gyors karrier" elől az akkori színházi világ fővárosába, Berlinbe utazik, hogy tovább képezze magát. Színházelmélettel, színháztörténettel foglalkozik. Később Hamburgban él, majd Lipcsében vállal állást. Dramaturgként dolgozik, de rendez is. Londonba a kibontakozódó új kísérleteket tanulmányozza, figyeli a színházak munkáját. Hazatértekor csalódottan veszi tudomásul, hogy tudására nem tartanak igényt a színházak.
1910-ben megalapítja a SZÍNJÁTÉK című szakmai lapot, amely minden kortárs lapnál színvonalasabb, de veszteséges. Másfél esztendőt él meg a folyóirat, de az akkor frissen megjelenő Színházi Élet végképp két vállra fekteti.
Bárdos elméleti kérdésekkel foglalkozik, a szcenikai problémák izgatják, az impresszionista irányzat híve. Gondolatainak összefoglalása az 1911-ben kiadott AZ ÚJ SZÍNPAD című könyve. Ismét Berlinbe megy, megkeresi Max Reinhardtot a Deutsches Theaternél. Fizetés nélküli állást vállal nála, s idővel Max Reinhardt asszisztensévé válik.
Berlinből hazatérve Révész Béla költővel, a Szociáldemokrata Párt kulturális irányítójával színházat alapít. A Dembinszky utca és az Aréna út (ma Dózsa György út) sarkán, az építők székházának dísztermében. Az ÚJ SZÍNPAD 1912. március 13.-án tartja első bemutatóját. A társulat gerincét Gellért Lajos, Judik Etel, Harmos Ilona, Simonyi Mária, Pataki József, Garas Márton, Harsányi Rezső, Markovics Margit alkotta. "... Alig néhány hónap múlva kiderült, hogy Strindberg, Schnitzler és társaik nem jelentenek abszolút közszükségletet, és a nagy jövőjű kis színház megbukott." Bárdos nem nyugszik bele a kudarcba. A kabaré műfaján keresztül akarja megvalósítani színpadi elképzeléseit.
1915-ben átveszi a Nagy Endre és Medgyaszay Vilma nevéhez fűződő Andrássy úti MODERN SZÍNPAD kabaré igazgatását.
Bárdos színházat teremtett a műfajnak. A MODERN SZÍNPAD 1916 novemberében a Koronaherceg utcába (Petőfi S. u. 6.), a belvárosba költözött. A helyiséget eredetileg mozinak szánták, de a volt tulajdonosok nem kaptak rá engedélyt, így eladták az épületrészt. A főváros eleinte nem engedélyezte színház céljaira sem a helyiséget a bérház-környezet miatt. Hosszas viaskodás, egyezkedés, háziúrral való közelharc minden négyzetméterért - közben még a Kígyó utcai bérház falát is átütötték -, hogy újabb helyiségekkel tudják kiegészíteni a szűkös kiszolgáló helyiségeket, és újszerű vasfüggönyt is szereltek föl, mire 1916. november 19-én megkezdődhetett az új színház működése. Eretnek gondolatnak számított színházat nyitni a belvárosban, az üzletzárás után elnéptelenedett ez a terület, még a kávéházba sem jártak esténként az emberek. Mindenki biztosra vette a vállalkozás gyors bukását. Ám nem így történt. S ebben nagy része volt Falus Elek és Herquet Rezső bérpalotába épített lenyűgöző színházának, amely körülölelte az embereket. Ez volt a budapesti színházak között a legpompásabb, legfinomabb, legkecsesebb helyiség. Az erős lejtésű nézőtér három oldalát páholyok szegélyezték. A legutolsó sorból is kitűnően lehetett látni. A hely meghittségét csak fokozta a meleg, bordó színű függöny. Bárdos büszkesége, a körhorizont, 1916-ban még nem volt az Osztrák-Magyar Monarchia egyetlen más színházában sem.
Forgószínpadot a Nemzeti Színház színpadára is csak 1927-ben szereltek.
Mindaddig szédületes szériában játszottak itt is kabaréműsort, míg végre 1917-ben Bárdos megkapta az “igazi" színházra szóló engedélyt. Az intézmény ekkor kapta a BELVÁROSI SZÍNHÁZ nevet.
A BELVÁROSI SZÍNHÁZ hamar népszerű lett. Az első bemutatója (Hatvany Lili Noé bárkája, 1918. V. 2.) félszáz előadást ért meg.
Bárdost nem elégítette ki a közönségsiker, az ajtón függő tábla: “Minden jegy elkelt!" De ez volt a feltétele annak, hogy művészi törekvéseiből megvalósíthasson valamit.
1918 őszén megerősítette pozícióját Budapest színházi életében, úgy tűnt töretlen karrier áll előtte, a politikai, gazdasági és társadalmi változások azonban minduntalan meggátolták a nyugodt művészi munkát. “Mindennap újra kell kezdenie az embernek, a huszadik, az ötvenedik siker után is újra, [...] semminek sincs következménye és folytatása..."- írta emlékiratában.
Az első világháború után kialakult helyzetben, az üzleti alapon szerveződő, “trösztösödő" színházi világban Bárdos sem kerülhette el sorsát, 1920. február 25-én az egyre növekvő UNIÓ Részvénytársaság zsákmányává vált mindkét színházával. 1922 szeptemberében elhagyta a BELVÁROSI SZÍNHÁZ-at és csak amikor az UNIÓ csődbe jutott, 1925-ben tért vissza a Koronaherceg utcába. Egy év után azonban,1926 novemberében családostul Berlinbe költözött. A BELVÁROSI SZÍNHÁZ-at 1926 decemberétől Beöthy László igazgatta. 1929-től 1932-ig Heltai Jenő, Bródy Pál és Lengyel Menyhért (utóbbi csak 1930-ig) vezette a színházat. Bárdos eközben Berlinben is színházat alapít, de csakhamar az is bezár. 1930-ban hazatér. Különböző színházakkal kísérletezik, aztán 1932-ben színészeivel a BELVÁROSI SZÍNHÁZ -ban folytatja a munkát. Egyik legnagyobb sikere Meller Rózsi darabja, az Írja hadnagy, amely több mint száz előadást ért meg. 1938 júniusától csak művészeti igazgatóként szerepelt, Hermán Richárd lett az igazgató. Hermán 1939 februárjában a “zsidótörvény" miatt távozásra kényszerült: a helyiséget a Színházművészeti Kamara rendelkezésére bocsátotta. Az 1939-1940-es évadban Patkós György került az igazgatói székbe. Ekkor a BELVÁROSI SZÍNHÁZ csődbe jutott. A háború végéig híradómoziként üzemelt.
Bárdos a színpadi hallgatás évei alatt elméleti jellegű színházi munkákkal foglalkozik. A Játék a függöny mögött című könyve 1942-ben, A színház műhelytitkai 1943-ban jelenik meg. 1945 után a BELVÁROSI SZÍNHÁZ színpadáról lekerül a vetítővászon, és az újjáalakuló színház élére ismét Bárdos Artúrt nevezik ki. A Színházat 1946-ban a Főváros községesítette. 1948 nyarán váratlanul összecsomagol, és New Yorkba költözik. Előadásokat rendez az emigráns magyar kolóniáknak, elméleti előadásaival nagy sikert arat. 1967-ben kiadják Alkonyat című verseskötetét. 1974. augusztus 10-én 92 éves korában halt meg Buffalóban, Végakaratának megfelelően Budapesten, a Farkas-réten temették el 1975-ben.
Bárdos Amerikába távozása után a Belvárosi Színház igazgatója Simon Zsuzsa (1948-1949) és Szendrő Ferenc (1950-1951) volt. 1951-ben a BELVÁROSI SZÍNHÁZ, KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ néven, a NEMZETI SZÍNHÁZ kamaraszínháza lett. 1975 és 1981 között átépítették.
Az 1982/1983-as évadtól újra önálló színházként kezdte meg működését. Vezetésével Székely Gábort és Zsámbéki Gábort bízták meg.
Bárdos Artúr sok kortárs magyar és modern külföldi írót népszerűsített. Szenes Béla, Szép Ernő, Vajda Ernő, Zágon István, Meller Rózsi, Gáspár Margit, Fodor László-Lakatos László, Zilahy Lajos, Bókay János, Molnár Ferenc, Móricz Zsigmond, Maurice Maeterlinck, Karl Schönherr, Jean Sarment, Crommelynck, Georg Kaiser, Paul Géraldy, Romain Rolland, Ferdinand Bruckner, August Strindberg, George Bernard Shaw, Eugčne Scribe darabjait játszotta, de Moličre, Shakespeare, Arisztophanész sem hiányzott műsorából. Legemlékezetesebb sikere talán Shaw Szent Johannája volt, 1936-ban, Bulla Elmával a címszerepben.
Az együttes játék híve volt, nem félt ismeretlen, kezdő színészekkel dolgozni. Segítette, nevelte, tanította őket, gondosan ügyelt szakmai fejlődésükre. Az első “generációból" Ilosvay Rózsi, Turay Ida, Uray Tivadar, Petheő Attila, Gaál Franciska, Tőkés Anna, Somogyi Erzsi, Titkos Ilona, az 1930-as években - többek között - Muráti Lili, Páger Antal, Bulla Elma, Mezei Mária tűnt fel Bárdos színházában. Mindig igyekezett Somlay Artúr, Csortos Gyula és Törzs Jenő egyéniségéhez illő szerepet találni. Gyakori vendég volt Beregi Oszkár és Góth Sándor. 1945 és 1948 között még utat nyitott egy új színészgenerációnak, akik közül sokan megmaradtak ezen a pályán, például Pándy Lajos, Barta Mária, Joó László, Máriáss József és Kozák László. Egyik utolsó felfedezettje volt a Rómeó és Júliában Kállai Ferenc.
“Amíg - hogy milyen okokból, az nem ide tartozik - minden pesti színház élete egy vagy két premier sorsától függ, az egész élete, az egzisztenciája, addig nem igen lehet a színházigazgatóktól azt kívánni, hogy kísérletezzenek. Pedig ma, úgy tudom, ez még mindig így van. Azt lehetne követelni tőlük, hogy a Ťnagyobb haszonbólť a művészetnek áldozatot adjanak le. De meg kell érteni, hogy a puszta élet nekik mindennél előbbre való.
De legalább a színházigazgató vágyában kell élnie a jobbnak, a művészibbnek. Aki így van vele, annak mindig kell találnia a repertoárban réseket, alkalmakat arra, hogy valamit produkáljon is; legalább minden szezonban néhányszor, olyat, amellyel ideáljaihoz és kötelességeihez közelebb juthat. Ha vannak ideáljai és ha ismer kötelességeket" Bárdos Artúr