Ahogy az Astoria felől a Ferenciek tere felé sétálunk, úgy áll a Kossuth Lajos út duruzsolásában egy mesterien berendezett borbélyszalon, mint a múlt egy ottfelejtett, vagy talán szándékosan megtartott darabkája. Nappal csendes és békés, már-már élettelen, esténként azonban megtelik a velünk élő múlt kalandos történetű darabkáival. Itt játszódik a Katona József Színház A borbély című előadása, Bán János bravúros főszereplévésel.
A helyszínválasztás kifejezetten ötletes és egyedi: egy olyan üzlethelyiséget alakítottak át az előadáshoz, ami már önmagában is nosztalgikus. Budapest egy olyan szeletét hozzák vissza az életbe, a város körforgásába, ami a felette elsuhanó évek, évtizedek alatt feledésbe merült.
Ez a borbély szalonok világa, abból az időből, amikor még nem terjedtek el a házi borotválkozási eszközök, így szakálligazításért az emberek profi szakemberekhez fordultak.
Rengeteg története van ennek a kultúrának, és így az arról megemlékező darabnak is. Mind egy-egy kis életkép, hangulatkép, korkép. János, a borbély gyűjteményt hozott létre vendégei szőrzetéből, amiket felcímkézve őriz befőttesüvegeiben. Akadnak nála negyven évvel ezelőtti újságok, egy fél zsák lángliszt, ruhák elhunyt feleségeitől, sőt, még egy puhafából készült gyúródeszka is, amivel az édesapja élte túl a háborút. Tudja ki lakott az üzlettel szemben, jól ismeri a sarki ékszerest, és ha valamire nem emlékezne, hát kinézi a nagy könyvéből. Mert mindent lejegyez. Mindent.
Azon túl, hogy egy régi borbélyüzlet hangulatát kapjuk, két hatalmas érdekessége is van az előadásnak. Az egyik, hogy ugyan –ahogy minden előadás- előre tervezett, gyakorolt, mégis van benne Bán János részéről egy olyan rugalmasság, amit nagyon kevés helyen tapasztalunk. Már az előadás előtt karakterben van, amikor belépünk az üzletbe, a borbély fogad. Erős interakcióban van a közönséggel, s egy pillanatra sem esik ki a szerepéből. Kihívja az önként jelentkezőt borotválásra, vagy ha nincs önként jelentkező, meggyőz valakit. Vele együtt játszik, és egy pillanatra sem bizonytalanodik el. Ebben az előadásban válhat igazán részévé a néző a történetnek, s nem csak az, aki a borbélyszékben ül, hanem mindenki más is.
A másik különlegességét a helyszín adja. Az esti utcán megannyian jönnek-mennek, sokan be is néznek. Ezt a borbély észre veszi, megfordítja a széket, megvárja, amíg lefotózzák, sőt gyakran be is invitálja a leskelődőket. Ott jártunkkor magyar járókelőket, angol, német és orosz turistákat szólított meg és gyermekien örült, ha épp rátapintott, milyen nyelven szóljon hozzájuk.
Mosolyogva hallgatjuk tőle az iróniába, komikumba vagy játékos hóbortosságba bujtatott múltdarabkákat és életbölcseleteket, amik néha édesek, néha viszont éjkeserűk – éppen, mint az élet.
Az előadás végén csak a fejünket forgatjuk. Nincs taps. És ez itt éppen, hogy jót jelent.
szerző: Jamriskó Tamás, megjelent a veddamagyart.info-n
