Szeptember és október folyamán az Ahol a kurta farkú malac című pályázatunkra olyan kisfilmeket vártunk, melyek az ki-és elvándorlás témáját járják körül, egy percben. A pályázatra középiskolás és egyetemi diákok pályaműveit vártuk, végül közel harminc film érkezett.
Felhívásunk célja az volt, hogy a fiatalok elmondhassák saját történetüket, gondolataikat, érzéseiket, a mai magyar társadalmat erősen foglalkoztató kivándorlás jelenségéről.
A beérkezett pályamunkákat bíráló szakmai zsűri tagjai:
Gothár Péter, színházi és filmrendező
Máté Gábor, az Illaberek rendezője
Török Ferenc, filmrendező
A pályázat helyezettjei:
1. Copy paste
Készítette: Prokopp Max
16 éves, Deutsche Schule, Budapest
2. Lépés
Készítette: Török Dániel
17 éves, Kaposvári Zichy Mihály Iparművészeti Szakközépiskola és Kollégium
3. Országmese
Készítette: Marity Bianka
22 éves, ELTE BTK
Az első helyezett pályamű november 17-től látható az Illaberek című előadásban, emellett mindhárom helyezett DVD-csomagot és a Katonába szóló ajándékutalványokat nyer.
Gratulálunk a helyezetteknek és valamennyi pályázónak köszönjük a részvételt!
A beérkezett kisfilmek megtekinthetők ezen az oldalon.