Finnország egyik mohás erdejében kerültem szembe hirtelen egy őzzel. Egymás szemébe néztünk és engedtem, hogy a bundájának fényét beigya a szemem. Rögtön akartam venni egy jó kis őzbarna kabátot, hogy abban flangáljak, de végül inkább írtam egy darabot.
Néha, józanabb pillanataimban arra a következtetésre jutok, hogy bizonyos fogalmaink nem is léteznek, csak folyamatosan táplálunk egy illúziót. Ilyen a politika is. A szerelem is. Az élet is.
Darabom címszereplője egy nő, aki életének egy fordulópontja következtében megváltozik. Utánaered a vágyainak. Irányítani kezd. Például az országot is. Ő lesz a miniszterelnök. Szívesen találkoznék egy ilyen nővel. Ezért a Kamrába hozom, hogy ez megtörténjen, nem csak velem.
Drága nézők, távoli barátaim! Valami új kor, korszak következik a színházban, nagyon erősen érzem. Semmi köze praktikumhoz, nem robotokról vagy modern technikáról beszélek. Hanem érzésekről. Be kell lépnünk ebbe az új vagy ha úgy jobban tetszik következő szakaszba, nincs mese.
(Kiss-Végh Emőke)
