Ugrás a fő tartalomra
  • Rendező Tarnóczi Jakab
  • Bemutató 2021. október 16.
  • Az előadás hossza 3 óra 40 perc, két szünettel

- triptichon -

Aiszkhülosz, Euripidész, Szophoklész művei alapján írta Varga Zsófia és Tarnóczi Jakab

 

Honnan indult a háborúskodás? Van egy nullpont, ahol még megváltoztatható a történet, vagy mindennek úgy kell lennie, ahogy az ősi átok szól: "Hitvány fiak a bűnösök fiai, amit gyermekeik örökölnek, elvész, és magzataikat gyalázat kíséri. Amikor születnek, átokra születnek, s amikor meghalnak, átok lesz sorsuk.”?

Az előadás egy család elhallgatásoktól és félreértésektől terhes történetét követi végig. A néző maratoni színházi kísérlet részesévé válik: egy több évtizedes, több generáció sorsán átívelő cselekménysorozatba avatódik be. Mi vezet odáig, hogy a gyerekek is egymás ellen fordulnak? Igazak-e az ősi átkok, vagy pont azzal teljesítjük be őket, hogy önmagunk felmentéseképp rájuk hivatkozunk? Ki a hibás? Fontos, hogy ki a hibás? Van kiút a sértettségek bonyolult hálójából?

 

„Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belőle is szörny
váljék.”
(Friedrich Nietzsche: Túl az erkölcs világán)

 

„Az emberek többsége rossz.”
(Biasz ókori bölcs felirata a delphoi Apollón-templom
falán)

 

Az előadást 16 éven felülieknek ajánljuk.

Az előadás változó nézőtere miatt a helyfoglalás érkezési sorrendben történik.

Kérjük nézőinket, hogy a szünetben hagyják el a nézőteret.

Az előadásban elhangzó erős hanghatások megzavarhatják a nézői nyugalmat.

  • Következő előadások

    szeptember 15., 18:00

    október 31., 18:00

  • GALÉRIA

    Fotók: Dömölky Dániel

     

  • Szereplők

    Elek Ferenc, Fekete Ernő, Fullajtár Andrea, Jordán Adél, Mészáros Béla, Pálos Hanna, Rujder Vivien, Vizi Dávid, Koritke Lily Ann, Lovas Eszter, Chater Áron, Vághy Miron

  • Alkotók
    Dramaturg Varga Zsófia
    Jelmez Giliga Ilka
    Díszlet Devich Botond
    Zeneszerző Bencsik Levente, Hunyadi Máté
    Hang Horváth József
    Fény Lohár Antal
    Koreográfus Widder Kristóf
    Videó Török Marcell, Nagy Réka
    Norvég fordító Domsa Zsófia
    Kellék Fejes Vera
    Súgó Boncza Anita
    Asszisztens Hornung Gábor
    Rendező      Tarnóczi Jakab
  • Kritikák

    Criticai Lapok
    Pótszékfoglaló.hu - Csatádi Gábor

    "Hihetetlenül jó, intenzív, egy cseppet sem fárasztóan, megterhelően intenzív élmény arról, ahogy ezen a Trianon előtti, utáni Magyarországon voltunk, vagyunk, lehetünk."
    Revizoronline.hu - Stuber Andrea

    Dionüszoszmagazin - Szekeres Szabolcs

    Színház.net - Gergics Enikő

    "A struktúra aránytalanságai, a történet disszonáns elemei ellenére a hangulat íve végig feszített, az előadás intenzív látvány- és hangkompozíciókkal dolgozik, a folyamatos dark ambient még a szünetekben sem hallgat el. A legkompaktabbnak mégis az első felvonás érződik, az éles emelkedő, amikor a családi összejövetel sok-sok kör pálinka után – ezek az emberek nem akarnak, de nem is tudnak kapcsolódni egymáshoz máshogy – a hangok, fények, effektek és Widder Kristóf koreográfiájának összjátékában kétségbeesett, részeg garden partyba torkollik. Nem lehet, hogy ne történjen hamarosan valami szörnyű. Nem is."
    Népszava - Marik Noérmi

    24.hu - Bodnár Judit Lola
    "Hogy épp egy, a politikában nem ritkán használt fordulatot választott címeként az előadás, azt jelzi, miként közéleti és aktuális a jó színház: direkt kiszólások helyett finom, az előadások szövetébe munkált gondolatokkal beszél, most éppen arról, hogy bár imádjuk hirdetni, itt minálunk éppen hogy Isten, haza meg család nincsen, de még ha van is, hát elég boldogtalan."
    Kutszelistilus.hu - Hajnal Márton


  • Munkatársak

    Tóth László, Bokor László, Botka Zoltán, Papp Gergő, Pető Sándor, Tőzsér Gábor, Kormány Kristóf, Balogh Attila, Nedár Barnabás, Wirth Tamás, Ignácz Éva, Gáspár Viktória, Pintér Mária, Szeberényi Lejla, Kelecsényi Bernadett, Tamási Anna, Szívós Tamás, Hűgel Katalin
    Külön köszönet Kovács Lehelnek.

  • Sajtó

    mezeinezo.blog.hu
    interjú Tarnóczi Jakabbal - fidelio
    interjú Tarnóczi Jakabbal - kortarsonline.hu


  • Zene