Ugrás a fő tartalomra
Rendező Ascher Tamás
Írta Molière
Bemutató 2016. október 9.
Az előadás hossza 1 óra 35 perc, szünet nélkül

Timkovics Dorka nyersfordításának felhasználásával a szöveget írta Závada Péter.

Molière 1662-ben vette feleségül a nála több, mint 20 évvel fiatalabb Armande Béjart-t. Ugyanebben az évben mutatták be az A nők iskolájá-t, ez volt Moliére drámaírói pályájának első átütő sikere. A siker irigyeket szült, Párizsban azt terjesztették, hogy saját féltékenységét és megcsalatásait írta meg a darabban. Lehet – de kit érdekel? Arnolphe története 350 éve foglalkoztatja a színházcsinálókat és a nézőket. 

***

A férfikora delén álló Arnolphe, kiválaszt egy négy éves gyereket, kiemeli addigi életéből és gondozásba adja. Úgy képzeli iskolázását, hogy a kislány teljes tudatlanságban, tájékozatlanságban, sötétségben nőjön fel - ekképpen akar magának engedelmes, problémamentes, megnyugtatóan ostoba feleséget nevelni, aki mindenekfelett hű lesz majd hozzá. 

Ám a hajdani kujon, Arnolphe, annyira fél a megcsalt férj szereptől, a nevetségességtől, annyira szeretné elkerülni a fájdalmat, amelyet másoknak okozott hajdan, hogy ezzel mintegy oda is vonzza a veszélyt, amitől legjobban tart – mert az időközben felnőtt Agnés tekintete megakad egy ismeretlenen...


Letölthető műsorfüzet

Utolsó előadás: 2020. január 12.

GALÉRIA

 

Szereplők
Arnolphe, más néven Monsieur de la Rönk Máté Gábor
Ágnes, ártatlan lányka, Arnolphe neveltje Rujder Vivien
Horace, Ágnes szerelme Tasnádi Bence
Alain, Arnolphe inasa Elek Ferenc
Georgette, Arnolphe szolgálója Jordán Adél
Chrysalde, Arnolphe barátja Bán János
Enrique, Chrysalde sógora Vajdai Vilmos
Oronte, Horace apja, Arnolphe barátja Szacsvay László
Közjegyző Dér Zsolt
Pincér Lestyán Attila m.v.
Alkotók
Szövegkönyv Závada Péter
Díszlet Khell Zsolt
Jelmez Szakács Györgyi
Világítástervező Bányai Tamás
Zenei szerkesztő Vajdai Vilmos
Dramaturg Radnai Annamária
Asszisztens Tiwald György
Rendező Ascher Tamás
Kritikák

Most lóvá tesznek minket? - Csatádi Gábor, potszekfoglalo.hu 
Az iskoláját! - art7.hu - Kállai Katalin
Férfivakság - revizoronline.hu, Nánay István
Megszokott forma - 7ora7.hu, B. Kiss Csaba
Talán várni kellett volna a premierrel - mno.hu, Pethő Tibor 
A nő végülis a férfi levese - index.hu - Kovács Bálint  
Hoppon maradt zsarnok - nepszava.hu, Bóta Gábor 
Védirat - Élet és Irodalom - Ady Mária
Az intelligens nők veszélyesek - kortarsonline.hu - Kiss Petronella   
...és az élet megy tovább - szinhaz.net - Karsai György

Sajtó

A nők iskolája - Stuber Andrea naplója  
A tekintet ereje - dionuszoszmagazin.blogspot.hu, Szekeres Szabolcs 
A női nem a függőségre termett - sugopeldany.hu - Köles Hajnalka  
A nők iskolája - klarisujsag.hu - Tóth Attiláné
 
"Az embernek mindenképpen ott kell lennie a színpadon" - interjú Rujder Viviennel és Tasnádi Bencével
Ezek a férfiak! - kidnews.hu ajánló 
Előbb veszek el egy csúnya, de buta nőt, mint egy szépet, aki okos - ridikül.hu
A nők iskolája - f21.hu - Molnár Flóra