EZ HUNGARICUM!
Bezerédi Zoltán mellett Bodnár Erika is önálló estet kapott a harminc éves Katona József Színház Sufnijában.
Mosonyi Alíz 2011-es, Magyarmesék című kötetét nem először vette elő a színház, nem először hozta be maga Bodnár Erika. Részletek szerepelnek belőle az Áll a bál című előadásban, és felolvasószínházi formában is hallhattuk már őket hasonló székeken ülve.
Ám a könyvet is illusztráló Medve Zsuzsi tervezte díszletben, Keresztes Tamásválasztotta zenével keretezve, újraválogatás, és újraértelmezés után megint máshogy élednek fel ugyanazon kis mesék szereplői.
Bodnár Erika értelmezése pedig majdnem mindennek jót tenne. Egy letisztult gondolatokkal rendelkező, érzékeny, érett nő képe sugárzik minden mozdulatából, minden hanglejtéséből. Tudja, mikor kell felállni, leülni, hosszabb szünetet tartani, elhelyezni némi iróniát, vagy mesemondó anyukává válni, ahhoz hogy soha ne lankadjon figyelmünk.
Ezek a mesék amúgy is figyelemre méltóak, érdemesek az elolvasásra, az újraolvasásra, minimum a megtekintésre. Málnát, vaníliát, ciánt mindegyik tartalmaz, még a fekete-fehér díszletben sem kell messzire menni valami piros-fehér-zöldért.
Megtudhatjuk belőlük, hogy egy jó magyarhoz az előbb felsoroltakon kívül kell még egy nagy adag büszkeség, egy csipet irigység, legalább egy huszár, egy egész csomag balsors, csillagszemű Ilona, Lajos és Mátyás, meg egy gerezd fokhagyma, hogy legalább együnk egy jót.
Az alig háromnegyed órás előadás alatt mindenkinek akad alkalma kinevetni magát, és ahogy így együtt nevetünk, már nem is tűnnek olyan tragikusnak hibáink. A végére csak egy kérdés marad; az a magyar ember, aki képes nevetni magán, igazán magyar?