Szatyoron innen és még a szatyoron is túl
Katona Kamra Kerékgyártó István Rükverc kritika
"Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek nyilvánította a hajléktalanok közterületen élésének törvényi tiltását.
Az Ab megállapította, összeegyeztethetetlen az alaptörvényben szabályozott emberi méltóság védelmével, ha az állam önmagában azt bünteti, hogy valaki kényszerűségből a közterületen él. A hajléktalanság szociális probléma, amit az államnak a szociális igazgatás, a szociális ellátás eszközeivel és nem büntetéssel kell kezelnie – közölte a testület"
(Vezető hír 2012 novemberében Magyarországon)
Nagyon furcsa élmény volt a Katona Kamrájából hazamenni a Kerékgyártó István Rükverc című darabja után, mivel a szomszédos alujáró nagyjából úgy nézett ki, mint egy háborús övezet: fémkordonokkal, szalagokkal elzárt területekkel, figyelmeztető táblákkal. És ez a háborúsdi nem csak a látszat: Budapest hajléktalanügyi döntéshozói a darab bemutatásának az idején éppen kordonháborút viselnek a hajléktalanok ellen. Az elhelyezett kordonok egy része ugyan a felújítást szolgálja a Kamra melletti aluljáróban, de egy másik része több belvárosi aluljáróban megtalálható újabban: szalagkordonokkal zárják el a területeket, hogy a hajléktalanok ne aludhassanak az aluljárókban, a falak tövénél. Merthogy van ez a kis „hajléktalan problémájuk” a Fontos Embereknek, amivel kapcsolatban úgy félrecsúszott a 2010 -es évek elején a Fontos Fejekben valami, hogy magának az Alkotmánybíróságnak kellett kimondania a törvényalkotók számára, hogy hajléktalanság szociális megoldásokat és nem büntetőjogi megoldásokat kíván. És az Ab határozata után ezt a kordonos "szociális megoldást" találták ki a problémára.
A félrecsúszás eredője az, hogy össztársadalmi szinten dehumanizáltuk a hajléktalanokat, és már nem is embereket iszonyú sorsokkal, hanem csak bűnügyi, egészségügyi, higiéniai problémákat látunk bennük. Nem csak a döntéshozók. Nem véletlen, hogy most a Nagy Budapesti Honvédő Hajléktalan Háború is azzal a jelszóval van vívva, Fontos Szájakból kiadva a jelszót, hogy „A budapestieknek joguk van a nyugalomhoz”. Arról viszont egy szó sem esik, hogy a hajléktalonok is budapestiek, és e minőségükben nekik is lennének jogaik. Akár a nyugalomhoz is. Ám még a legharcosabb emberjogi aktivistának is nagy feladat túl ezeken, hogy teljes élettörténetként lássa maga előtt egyben: ezek a szerencsétlen lecsúszott emberek is voltak egykor gügyügő kisbabák, Télapót váró szöszke kisfiúk, szerelmes tinédzserek, és érvényesülésre vágyó erőteljes fiatalemberek. Az átlagember számára kevés kivételtől eltekintve pedig már az igény sincs meg erre a szemléletre.
A Katona Rükverc című előadása erről szól. A szemléletről. Pontosabban a szemlélet iránti igény megteremtéséről.
Képzeljük el időben visszafelé haladva Vidra Zsolt hajléktalan történetét. Az előadás úgy kezdődik, hogy a boncasztalon fekszik és a sérüléseit veszik számba, és úgy végződik, hogy megszületik és pólyában gügyög. Rükvercebn, visszafelé nézve látjuk a sorsát. A kettő életesemény, a boncasztal és a pólya közötti lecsúszástörténet és talajvesztettség nem csak Vidra Zsolt lecsúszása, hanem morális értelemben az egész magyar társadalomé, amely nem tudta őt megtartani. Ahogyan a rendszerváltozáskor újrarendeződtek vadkapitalista módon a vagyoni viszonyok, ahogy ennek mentén emberek tízezrei - így a Rükverc Vidrája is - csúsztak le és utána soha többé nem tudtak visszakapaszkodni a polgári középosztályba. Ahogyan egy válás egyenlővé válhat a magyar társadalomban a hajléktalanná válással, ahogy Vidrával is történik, az mind felvillant egy-egy diagnózist arról, hogy a hajléktalan lét (vigyázat csúszik, nem a hajléktalanok!) miféle társadalmi betegségek tünetei Magyarországon. És arról is szól a darab: huzigálhatunk az aluljárókban mindenféle kordonokat ellenük, de a problémák, és azzal az újratermelődő hajléktalanréteg még létezik. Attól, hogy nincsenek az auljárókban, még léteznek és szenvednek. A hajláktalanság az nem az ok, hanem az okokból eredő következmény. Az ok pedig a magyar társadalom elmúlt 20 évében keresendő - a Rükverc is itt keresi-, amely teljesen szétzilálta a szociális megtartó erejét. A darabban a 20 év lecsúszásának az állomásait emblematikus zenékkel azonosítják be nekünk, vagy televíziós sorozatok bevillantásával.
Az egész előadás egy nagy hajléktalan szatyorban zajlik, ami a végén becsukódik a majd,mint egy kagyló. Közel 40 szereplős amit 11 színész játszik el. Az egyes jelenetekben annyi változik, hogy a szereplők egyenpólókat váltanak, mindig egyformákat, csak a felirat változik rajta: „Gazdag”, Rendőr”, „Orvos”, „Lány”, „Falusiak stb. Nem lehet tudni, hogy Vidra Zsolt hajléktalan szemszögéből néznek-e így ki a dologok, vagy úgy általában mi emberek vagyunk hajlamosak így, kategóriákban látni egymást. Valószínűleg is-is.
A főszereplő Bán János, aki szintén pólórétegeket visel egymáson, mindegyikre az van írva „Vidra Zsolt” . Az élete egyes stációiban egy-egy pólót húz le magáról. Mintegy levedli az élete során rárakodott sorsrétegeket. Amikor az utolsó póló-sorsréteget is leveszi, a fiatal Vidra Zsolt lép elénk Bán Bálint képében. (És újabb póló kerül elő, Vidra Zsolt apjáé, amit az eddig Vidrát játszó Bán János vesz fel.). A fiatal Vidra Zsoltnak csak szép pólói vannak még. Mindig szép tiszta, vasalt póló. Sokáig szép, sokáig tiszta és sokáig vasalt.
Bán Bálint a valóságban is Bán János fia. Lehetett volna nagyon erőltetett is ennek a labdának a lecsapása, de a Rükvercben - köszönhetően a két színész nagyszerű játékának - ez rengeteget hozzáadott minden manír nélkül az előadás értékéhez.
Kerékgyártó István Rükverc című darabja kötelező darab lenne minimum a hajléktalan-ügyekben döntést hozóknak, de úgy általában mindenkinek. Megrendítő mese ez arról, milyen kis dolgokon múlhat egy ember lecsúszása. Mese arról, hogy minden utcán fekvő, üvegekkel csörömpölő rongyréteg alatt egy-egy fájdalmas történet van, amit nem látunk, sőt, sokszor az igény sincs meg bennünk, hogy lássuk. Bennük meg az az igény nincs már meg, hogy elmeséljék nekünk.
És a kör bezárul. A szatyor ránk is csukódik.
szerző: Pajer Hajnalka
Ui.: Két nappal az írás megszületése után Budapesten polgárjogi aktivisták elbontottak egy szalagkordont. A kordonok helyett valódi megoldást követelve a hajléktalanok számára.
"30 állampolgár összefogott, hogy az Alkotmánybíróság nemrég hozott határozatának érvényt szerezzen. Azaz az aluljárókban az ott élő hajléktalanok ellen kitett kordonokat lebontották és elvitték az FKF Zrt. vezérigazgatóságára. "