Szintén Ibsen az írója az éppen 70 éves Zsámbéki Gábor rendezte A nép ellensége című előadásnak a Katona József Színházban, mely viszont megérdemelten lett a tavalyi év legjobb előadása a kritikusok szerint. Maga a nyitókép is elegáns, levegős és nagyformátumú előadást sejtet. Néhány bútordarab, és mögötte a színpad sötétbe vesző mélye, ahonnan a cselekmény szerint jönnek elő az adott jelenet szereplői. “A nép ellensége maga a nép” – mondja Kulka János, aki a polgármestert, a darab egyik fő szereplőjét alakítja. Úgy jönnek elő a szereplők a színpad homályából, mint John Carpenter hírhedt Köd című filmjében a tengerből a halott tengerészek szellemei, hogy elpusztítsák a várost – mondom én. Arról van szó itt, hogy a város egyetlen bevételi forrását jelentő termálforrásról kiderül, hogy mérgezett, amit a helyi lap meg is szándékszik írni, mint a súlyos igazságot. A polgármester (aki mellesleg a lapszerkesztő bátyja) azonban minden rendelkezésre álló eszközzel, hatalmának teljes erejével, a nép manipulálásával az igazság elterelésével és elkenésével ellene van az igazság közhírré tételének. Az igazság a társadalom érdekei ellenében, az igazság bajnoka tehát a nép ellensége a szemükben. Zsámbéki nyugodt eleganciával bontja ki a történetet, nem aktualizál, sőt még direktben is felhangzik a svéd királyi himnusz. Mégis metszően érvényes a darab sugallta mondanivaló minden rövidtávú anyagi érdekeit tűzzel-vassal érvényesítő, ám messzebb tekinteni nem képes helyi politikai hatalmasságra, minden önző és szűklátókörű helyi társadalomra, minden mutyira és mutyisztánra. Természetesen, erre is, ami itt és ma van. Élesen bírálja a darab a demokrácia gépies, sablonos értelmezését, mely szerint a többségnek feltétlenül igaza van – hiszen itt feketén-fehéren látszik, hogy nincs igaza. Mégis többségben vannak. Az előadás arról a sokszor reménytelennek látszó küzdelemről szól katartikus erővel, amit azoknak kell megvívni, akik nem tehetnek mást, minthogy a cáfolhatatlan igazságot képviseljék.