Lengyel, zsidó, két jó barát

Gyermekmondókák, rigmusok dallamai teremtik meg egy elmesélhetetlennek gondolt lengyel történet akusztikus környezetét. A magyaros lejtésű dallamformulák finoman figyelmeztetnek, hogy semmivel sincs kevesebb munkánk az elmesélhetetlenséggel, mint nekik.

A színpadon egy lengyel kisvárosi iskola osztálytermét jelzi a díszlet (Cziegler Balázs), két sor iskolai pad, középen sűrűn nyíló-csukódó ajtó, itt jár ki-be a történelem. Szovjet, náci, majd megint szovjet eszmék törnek be, hogy újra és újra áthangolják a lengyel-zsidó szimbiózis idilljét. Kiderül azonban, hogy az idillnek nincsenek komoly szellemi és morális támasztékai, az áthangolást rendkívüli és öntevékeny brutalitás jellemzi. Hét évtized pereg le az előadás két órája alatt, öt lengyel és öt zsidó fiatal pusztul el vagy vénül meg a szemünk előtt. Nos, ezt a drámatípust Shakespeare sem tudta mindig meggyőzően működtetni. Tadeusz Słobodzianek azonban elegánsan kikerüli és ezzel meg is oldja a történelmi panoptikum-dráma problémáját, nem dramatizál, nem ír illusztratív dialógusokat, pusztán párhuzamos narrációkat hallunk. Írói kvalitását pedig mi sem jellemzi jobban, minthogy a narrációkon keresztül egy fordulatokban, meglepetésekben gazdag és természetesen pergő történet bontakozik ki. Kortárs drámaíróktól manapság ritkán kapunk ilyen jó minőségű, precízen konstruált, dramaturgiailag hidegen kimunkált színházi-irodalmi szöveget. (A fordítás Pászt Patrícia munkája.) A szerző cizelláltan mintázott karaktereket teremtett és igyekezett azonos súlyú figurákat alkotni. Igyekezetének sikerét a Katona József Színház Kamrájában játszott húzott változat alapján is regisztrálhatjuk.

A sorsok és az egyéniségek gazdag rajzolata mögött viszont nincsenek (a narratív jellegből adódóan nem is lehetnek) világos pszichológiai motivációk és reális konfliktusok, ami a játékstílus szempontjából nem megoldhatatlan, de mindenképpen nehéz feladat elé állítja az alkotókat. Általában nem az ilyen feladatra tréningeztetik a színészeket és a rendezőket, de a Katona társulatától már megszokhattuk, hogy nem is tréninggyakorlatokat mutatnak be a színpadon. A játék az infantilis reflektálatlanság keretei között zajlik, Máté Gábor rendezői koncepciójából világos, hogy az évtizedek nem a felnőtté válás jegyében peregnek, hiányoznak a mérlegelésen alapuló döntési helyzetek, csak ösztöndöntések vannak. A legatavisztikusabb motiváció, a túlélés mozgatja a szereplőket, a darab – Hobbes Leviatánjához hasonlóan – illúziótlanul ábrázolja a világot.

A színészek egy-egy pillanatba sűrítve, a szerep- és karakterépítés lehetőségétől megfosztva játszanak. Úgy is mondhatnánk, hogy totális eszköztelenséggel, csupaszsággal, leplezetlenül. Semmi nem takarja őket, átlátszóvá válásuk folyamata tragikumban kulminál. A tragikum pedig – ezért sérti Tadeusz Słobodzianek darabja majd’ mindenki érzékenységét – valamennyi szereplőnek kijár. Aki hamar meghal, kevesebb küzdelemmel, aki megéli a kétezres éveket, nagyobb veszteséggel válik érdemessé rá.

Ujlaki Dénes a lengyel Władekben egy megrendítő feltartóztathatatlansággal erodálódó személyiséget jelenít meg. Felesége, a zsidó Rachelka (Bodnár Erika) a házasság révén túléli a pusztítást és becsületből végigasszisztálja férje lelki elsivárosodását. Rendkívüli alakítás. Az osztály első két halottja Jakob Kac (Dénes Viktor), a lobogó zsidó fiú és Dora, az érzéki zsidó lány (Pálos Hanna). Velük együtt álmok pusztulnak. Rysiek (Takátsy Péter), Zygmunt (Bán János), Heniek (Szacsvay László), a három árulásba, hazugságba, bűnbe keveredett lengyel srác igazságérzetét a sértettség és a félelem táplálja. Zygmunté a legabszurdabb élet (Báné a legkibogozhatatlanabb szerep), minden rendszerben képes megnyomorítottá és megnyomorítóvá válni. A Don Juan-i Menachem (Rajkai Zoltán) túlélése minden heroizmust nélkülöz, piti és önző módon elspájzolja magát a jobb időkre, majd a bosszú angyalaként tér vissza. Bár Zocha (Pelsőczy Réka) belső iránytűje jól működik, az élet kizárólag keserűséget tartogat számára. Abram (Haumann Péter) idejekorán kivándorol Amerikába, ahol szép rabbi-karriert fut be – kedves naivitása tompult ostobaságként lepleződik le.

Felkavaró előadás.