Amint azt Máté Gábor, a darab rendezője a felvezetőjében elmondta, ez nem egy nyilvános főpróba, a darab még messze nincs kész, ez itt és most afféle kóstoló csak. Ő azzal a képpel élt, hogy mikor a vasárnapi ebéd fő, már jóval előtte lehet finom, az ebédet sejtetető illatokat érezni, amik előrevetítik, hogy milyen lesz majd a kész ebéd.

Én némileg másfajta hasonlatot találtam. Olyan ez, mint amivel én is próbálkoztam éveken keresztül (sőt, bizonyos szempontból most is benne van, ebben a blogban is, lsd itt ). Azokról a szösszenetekről van szó az én esetemben, amelyek ugyan már rég nem hirtelenjében született ötletek, de még nem is kész szövegek, hanem afféle kóstolók, hogy lássa az olvasó, én efféle történeteket írok, ebből a szemszögből, ilyen helyzetekről, stb, stb. Reklámja a majdani kész szövegeknek.

Reklám volt tehát ez a délelőtt is, amely során a nézők hat összefüggő (a hat első) és egy lényegesen későbbi jelenetet láthattak a darabból. Persze néha hallani lehetett Máté Gábor hangját is, egy-két apróságra hívta fel a figyelmét a színészeknek (ezt írt a táblára, így írd, hol a sapkád, nézzük meg, hogyan teszed a fogasra), de a lényeget tekintve mégiscsak belefeledkezhettünk időnként a valós előadás illúziójába. Jelenetet csak egyetlen egyet, azt utolsóként eljátszottat próbálták el újra. Megpróbáltam időnként a színészek szempontjából nézni az egészet, előadás is, mert mégiscsak tele van a nézőtér, de próba is egyben, ahol a felmerülő problémák egy részére figyelmezteti őket a rendező. Összességében azonban mégiscsak az előadás felé billenhetett a mérleg, feltehetőleg egészen másként viselkednek, és feltehetőleg több és összetettebb problémákat is megbeszélnek, ha nincs tele nagyjából másfél száz laikussal (legalább is túlnyomó részét annak lehet tekinteni) a nézőtér.

Miért is érdekes ez a darab? Számomra némiképp hazai pálya a téma, a huszadik század közepi "black out" egy újabb feldolgozása, egy lengyel kisváros iskolájának egyetlen osztálya tagjainak sorsán keresztül. Az alaptörténet valós eseményeken nyugszik. Jedwabnéban, egy lengyel kisvárosban 1941-ben a város nem zsidó lakossága kiirtotta a város zsidó lakosságát. A pogromban a kutatások szerint kevés szerepe volt az azokban a hetekben kelet felé meginduló németeknek (Jebwabne 1939-től szovjet megszállás alatt volt). Ez egy olyan történet tehát, amely rámutat arra, hogy nem lehet mindent olyan egyszerűen elintézni, hogy uzsgyi, kenjük rá a németekre (nácikra), ennél összetettebb, mélyebb és alapvetően az adott közösségen belüli folyamatokról van szó.

Ahogy az első hat jelenetből látszott, a színdarab az egyéni motivációkra teszi a hangsúlyt, a személyes vonzalmakra és ellenszenvekre, a vágyakra és frusztrációkra, az egyén mozgásterére, döntési szabadságára és behatároltságára, bármilyen külső körülmények között is kell élnie.

A problémakörhöz én itt most két regényt kapcsolnék. Az egyik Jiří Hájíček Parasztbarokk című regénye(részletesebben róla lsd még itt...), ami arra mutat rá, hogy vannak olyan folyamatok, amelyek az egyéni döntések ellenére is végbemennek. Ha a falu széplánya, a nők által irigyelt, a férfiak által mind kívánatosnak tartott szolgálólány nem esik teherbe, ha a születendő gyerek apja nem ígér házasságot és nevet a gyereknek, és amikor ez nem látszik megvalósulni, a lány kétségbeesésében, dühében és bosszúvágyában nem jelenti fel az apát és a falu többi módos gazdáját, az államosítást és a kitelepítést (néhányak bebörtönzését) akkor is végrehajtják ebben a faluban is, ahogy ez egész Csehszlovákiában (és a környék országaiban) megtörtént az ötvenes években.

Radka Denemarkova és regénye a Hitler pénze éppen a másik oldalról közelíti meg a problémát, hiszen itt éppen arra kerül a hangsúly, hogy amikor az Auschwitzból hazatérő lányt megkínozzák a falubeliek, akkor azt nem lehet Hitlerre vagy Sztálinra kenni, bár lehet úgy is tekinteni, hogy ők és az őket körülvevő propagandagépezet éreztette a kisemberekkel, hogy ezt szabad, ők szabadították ki a szellemet a palackból, de amikor ezt a lányt közeli ismerősei bántották (és mint közben kiderül, a bátyját nem sokkal előtte halálra kínozták), akkor egyik diktátor sem volt ott, meg amúgy is, az teljességével a falubeliek felelőssége.

Hasonló lehet tehát ennek az előadásnak is a problematikája. Az adott történelmi helyzetekben milyen egyéni döntések születnek, és egy kis közösség tagjai közt a viszonyok milyen bonyolult hálózata van jelen, mi történ ezzel a külső viszonyok változása következtében.

Érdekes (vagy talán valaki tipikusnak, jellemzőnek mondaná), hogy mindhárom esetben, a két regényben és a színdarabban is összezár a közösség, Hájíček regényében a falubeliek  - és még a leszármazottjaik is -  nem hajlandók másként látni a helyzetet, csak úgy, hogy az a lány hozott rájuk minden bajt,ő a fő gonosz, míg a másik két esetben saját tetteikkel nem hajlandók szembenézni a közösség tagjai, és ez nagyon erős egységbe kovácsolja őket.

Itt kapcsolódik ahhoz a problémakörhöz az előadás, amit a bejegyzés címében a Vergangenheitsbewältingung kifejezéssel már megidéztem. Őszintén szólva, nem tudom, mennyien értették meg, amikor a próba végén Máté Gábor mintegy tágabb kontextusba helyezve a darabot és egyben az aktualitását is prezentálva György Péter Apám helyett című könyvéből olvasott fel egy hosszú részletet, méghozzá azt a bizonyos 1957. május elsejével kapcsolatosat, hogy miért is teszi ezt. Miért és hogyan jön ide ’56 és Kádár és a szocik meg a komcsik meg a május 1? A hosszú idézet alatt sokan mocorogtak, és szívesen indultak volna már haza, ebből feltételezem, hogy a nézőtér egy részében értetlenséget szült mindez.

Pedig egyszerű a magyarázat: a könyv gondolatmenete szerint ugyanis az a hihetetlenül sikeres május elseje (csak fél évvel az ’56-os őszi események után), amikor nem kényszerből, hanem önként vonultak az emberek az utcára a transzparensekkel, egy lehetőség volt. Nevezetesen arra, hogy az előtte lezajlott évtizedek minden borzalmát akár az áldozat akár a tettes szerepe jutott is az egyénnek, egyszerűen feldolgozatlanul és kibeszéletlenül maga mögött hagyhassa.

Ez az egyezményes amnézia járult hozzá ahhoz, hogy a rendszerváltás után viszont torz formában, a szélsőségek segítségével előjöttek az elfojtott problémák, és egyre komolyabb krízishelyzeteket okoznak a jelen társadalmában.

Ezért aktuális hát egy olyan darab 2011 őszén Budapesten, amelynek témája a múlttal való szembenézés, az önámítás álcájának leszakítása, mindaz, amit a német nyelv (nem véletlen, hogy a német!) le kíván fedni ezzel a szóval: Vergangenheitsbewältigung.

2011. október 6.