A 2022-es év elején három produkciónk felújítására is sor kerül. Újra látható lesz a Tartuffe, Bocsárdi László rendezésében. Ezt követően a Kamrában ismét színpadra áll a Kaukázusi krétakör, amely a hónap közepén Torinóba utazik vendégjátékra. Január 7-én Csoma Judit előadásában ismét látható lesz az Egy komcsi nyanya vagyok! előadás a Sufniban.

Január közepén számos befogadott program és koprodukció érkezik a Katonába. 18-án a Kaláka együttes és Máté Gábor közös Kosztolányi estjére válthatók jegyek a Nagyszínpadon. Január 17-én a Kamrában kerül megrendezésre Tasnádi Bence és Várvölgyi Szabolcs John Lennon estje “Ha hős akarsz lenni, csak kövess engem!” címmel.
Január 22-23-án a Kamrába érkezik a Cucli, a k2 színház Hírhalász Programja. Január 10-én, hétfőn a nagyszínpadon hosszú évek kihagyása után újra Össz-Hang. Három író: Parti Nagy Lajos, Spiró György és Závada Pál olvassa fel egy - egy szabadon választott írását, három jazz muzsikus: Dés László, Dés András és Barcza Horváth József pedig zenével folytatja a felolvasásokat.  
Január 23-án Fullajtár Andrea és Mácsai Pál Nem tudhatom – Radnóti és korunk című zenés irodalmi estje érkezik a nagyszínpadra. 
Egy előadás erejéig újra látható lesz az E(gy)P(ercesek) – Esterházy-fragmentumok Máté Gábor előadásában a nagyszínpadon. Máté Gábor Lukács Miklós cimbalomművésszel közös Esterházy-estje január 21-én, pénteken tekinthető meg.

JEGYVÁSÁRLÁS