"A forradalmat, elvtárs, nem megszavazzák. Csinálják."
68-as jelszó

1968. március 22., Nanterre. A Sorbonne kihelyezett bölcsészkarának egyik üvegablaka mögül kihajol egy kerek arcú szociológia szakos fiú és utolsó szál cigarettáját a bölcsészkari építkezésen dolgozó 20 éves algériai vendégmunkásnak, Abdulnak dobja. Az egyetemi büfében Lucien utolsó frankjait szendvicsre költi, a kávé most luxusnak számít, tekintve, hogy az őszi ösztöndíját sem kapta még meg. Jacqueline homályos tartalmú üzenetet csúsztat be a fiúkollégium egyik ajtaja alatt. Denise és 140 diáktársa elfoglalják az egyetemi hatalom jelképének számító professzori tornyot. A regény az 1968-as párizsi diáklázadások aktív és passzív résztvevőinek életéről, politikai és morális beállítottságáról ad képet Robert Merle magával ragadó stílusában. Az adaptációt a regény alapján Végh Ildikó készítette. A Katona József Színház ifjúsági programjának keretében készülő tantermi előadást középiskolákban és egyetemeken is láthatják a fiatalok.