Zappe László: Üdítő tragédiák
Szophoklész: A trakhiszi nők | Henrik Ibsen: A vadkacsa - kritika
Szophoklész alighanem modernebb Ibsennél. Főképp, ha ezen elsősorban a XIX. századra kialakult, a lelket és a társadalmat körüljáró, árnyaltan ábrázoló művészet elleni lázadást értjük. Pedig bizonyára a görög tragédiaköltő is minden lényegeset tudott az emberről, csak éppen a mitológiai történetekben lényegre törőbben mondta el, mint a norvég, aki korának polgári életvitelét plasztikusan színpadra állítva keresett választ erkölcsi kérdésekre.
Gothár Péter a Kamrában nadrág nélkül játszatja el A trakhiszi nőket. A nőket játszó nőkre női ruhákat ad a jelmeztervező Kovács Andrea, aki azonban fölül sötét zakót kap, az alul fehér alsónadrágot, esetleg vicces fartömést viselhet. Lehet ez tréfás utalás a francia forradalom sans-culotte-jaira is, bár azok az alsóbb néposztályokból való figurák, hírnökök, kórustagok, foglyok, akiket ezúttal a nadrág nélküliek megjelenítenek, csöppet sem lázadók, sőt nagyon is szolgálatkész szolgák. A hírnökök, Lengyel Ferenc és Kocsis Gergely, följelentik egymást, és a markukat tartják a baksisért. Szirtes Ági fanyar kedélyű, cigarettázó-olvasgató dajka, Elek Ferenc, Jordán Adél, Mészáros Béla és Rezes Judit a különféle funkciókat betöltő kórus.
A rendező persze nemcsak a szolgák jellemét látja groteszknek, de a hősök tragikus történetében is az abszurditást hozza elsősorban tudomásunkra. Déaneira, Héraklész felesége és öntudatlan gyilkosa alapjában megértő asszony. Ónodi Eszter a fantasztikus tetteket véghez vivő hős feleségét bensőséges érzésekkel, gyöngéd szeretettel ruházza föl a nemritkán hűtlenkedő férj iránt, valóban nem mutat gyűlöletet az ifjabb és gyönyörű vetélytárs (Ubrankovics Júlia) iránt sem, és erős kétségek közt hánykódva alkalmazza a kentaur szerét szerelmének visszaszerzéséhez. Torz tragédia, hozzá és a hőshöz méltatlan végzet, hogy bedől Nesszosz posztumusz cselének, és bosszújának eszközévé válik.
A tragédia mélyebb komikumának, az istenek gonosz tréfájának ábrázolása a haldokló Héraklészt nyakig bebugyolálva, lényegében mozdulatlanságra kényszerítve alakító Hajduk Károlyra hárul, aki intelligens tárgyszerűséggel mutatja meg, milyen kicsivé és kicsinyessé válhat a legnagyobb jellem is a testi szenvedésnek kiszolgáltatva. Kovács Lehel Hülloszt, a hős fiát korunkbeli felelőtlen hülyegyerekként mutatja be, hogy aztán az apai szeszélyek kiszolgáltatottjaként hányódva végezzen a szerep értelmezésével.
Ibsen darabjában, A vadkacsában nem a végzet, hanem az emberi természet fordítja ki a nemes szándékokat. Az erkölcsnemesítő messianizmus csakis pusztulást hoz, a polgári képmutatás, hazugság hínárjában haldokló vadkacsaként elmerülő felnőttek nem javulnak meg, huzakodásuk nyomán viszont az egyetlen ártatlan, tiszta lélek, a gyermek, öngyilkos lesz. Ascher Tamás rendezése nemcsak a történet kidolgozott, gyönyörű részletekben pompázó, tiszta, világos előadásával tűnik ki, hanem a példázat határozott értelmezésével is. Ebben elsősorban Keresztes Tamás Gregers Werléje van segítségére. A fiatal színész olyasmiket látszik tudni a doktriner emberiségmentők, erkölcsjavítók lelkületéről, amiket az ő korában nem szokás ismerni. Csodás az a kéjes önelégültség, amellyel beavatkozása következményeit lesi. És körülötte is gazdagon árnyalt jellemeket láthatunk. Fekete Ernő szellemesen váltogatja Ekdal pózolt jellemességét egyénisége gyenge, megalkuvó, öncsaló valóságával. Fullajtár Andrea a praktikus aszszony célszerű okosságával alkalmazkodik hozzá, Simkó Katalin igazi rajongó bakfis. Rajkai Zoltán Molvik teológusa kidolgozottan mólés, Haumann Péter a lecsúszott-lezüllött nagypapa alakját a szerep jelentőségének megfelelő mértékben színezi. Máté Gábor az idősebb Werle szerepében a sokat látott gyakorlati ember beletörődő öntudatával viseli el a fiúi lázongásokat, Bodnár Erika Sörbyné pragmatizmusában könnyed természetességgel fogalmazza meg a haszonelvű igazmondás filozófiáját. Gregers igazi vitapartnere azonban Relling, a részeges orvos, aki koncepciózusan vallja a lét egyetlen gyógyírjaként az élethazugságot. Bezerédi Zoltán harapós humorral eleveníti meg a züllött humanistát.
Az előadás Gregers és Relling vitájával ér véget. S miközben ők alighanem az idők végezetéig hajtogatják a magukét arról, hogy a kíméletlen igazmondás vagy a jótékony öncsalás hasznosabb-e az emberiség számára, a két szülő kétségbeesetten hurcolja ide-oda a színpadon halott gyermekét, a teoretikus vita áldozatát.
Két fájdalmasan mulatságos előadás. Üdítő esték az évad színházi megpróbáltatásai közepette.
Népszabadság| 2007. január 21.