MGP: Kísértetjárás a Kamrában

A néger és a kutyák harca - kritika

Mi tagadás: mindnyájan Hollywood neveltjei vagyunk. Életünkben is sóvárogjuk a boldog véget. Színházban, filmen ragaszkodunk némi reményt kapni a mese legvégén. Hófehérke a mérgezett almától kómába kerül. Eltemetnék törpéi üvegkoporsóban, de kiköhögi a mérget. Happy end diadalmaskodik a halálon is.

Bernard-Marie Koltčs színdarabjai nemcsak kilátástalanul végződnek, de elejétől végig ontják a reményvesztettséget. A világ csúf. Az élet kibogozhatatlan. Nincsen remény, nincsen remény, nincsen remény.
Koltčs kilátástalanabb Samuel Beckettnél. Nemcsak a tragikum előkelősége hiányzik darabjaiból. Beckett megvigasztal, hogy velünk pusztul a világ. Más sem menekül meg. Koltčs még hervasztóbb jövőt vetít. Rosszabbat a halálnál. Életben kell maradnunk. Kénytelenek vagyunk magunkkal élni. Hirtelenjében nem jut eszembe a világirodalomból kellemetlenebb drámaíró nála.

35 évesen összetalálkozik a színész-rendező Patrice Chéreau-val. A Nanterre-i Amandiers Színházban 1983-ban ő rendezte meg A néger és a kutyákat, Michel Piccoli és Philippe Léotard főszereplésével. Együttműködésük és együttműködésük eredményeként Chéreau állította színre Koltčs valamennyi drámáját.

Hat nappal 42. születésnapja után meghalt AIDS-ben.

Afrikában francia gyarmati telepen játszódik a cselekmény; tárgya mégsem a kolonializmus.

Hol játszódik a Kamra előadása?

Zsótér Sándor rendezéseinek építész társával, Ambrus Máriával, komor tréfákat rejtenek el a színpadképben. A néger és a kutyák harca két oldalról hullámlapokkal határolt ipari térben játszódik. A nézők két csapatra osztva egymással szemben ülnek. Középen szerelvényfák talaján járnak a szereplők. Oldalukba jól láthatóan beégették a MÁV tulajdonát jelképező autogramot, valamint az EU földrajzi eligazítását. A vudu-hangulatú rémtörténet, a lassan csordogáló vérbosszú szolid kifejtésével itt játszódik a pesti Belvárosban, szemközt az Egyetemi Könyvtárral, és mi nézők vagyunk a szereplői. Annyi kibúvó mentségünk sem lehet, hogy a helyszín Helsingforst, vagy a barbár múlt ködéből álmodjuk elő. Ez a mi hétköznapi barbarizmusunk.

A brutális történetet terjedelmes költői áriákban adja elő a szerző. Nem véletlenül. Húsz évesen betévedt Maria Casarčs színésznő Seneca Médeiájának Jorge Lavelli-rendezte előadására. A színházhoz béklyózta a zengő alt hangú, modern tragika őrjöngő előadásmódja. Előbb Casarésnak monológdrámát írt, majd nem korlátozta költői szó ömlenyeit a továbbiakban. A prae abszurd drámák Jean Genet közvetítésével nem tagadhatják el trágárrá züllötten sem rokonságukat Racine-nal. (Ungár Júlia nemes irodalmi fordítása talán a nyelvi megrészegültség gátlástalanságával marad adós.)

Népszabadság, 2008. május 16.