Koltai Tamás: Bújócska
Forgách András: A kulcs - kritika
Már a vége felé járunk Forgách András A kulcs című drámájának, amikor az Öcsnek nevezett szereplő megkérdezi az apjától, akit Apának hívnak, hogy megismeri-e. Az Apa azt feleli, hogy persze, Gábor vagy. Mire az Öcs azt mondja, nem Gábor vagyok, Gábor ötven éve halott. Gábor valószínűsíthetően az Apa fia. Akár az Öcs. Meg a Báty. Ők ketten biztosan. Gáborról annyit tudunk, hogy ötven éve halott. Az Öcsről (elég későn) megtudjuk, hogy író. A Báty (valószínűleg) üzletember. Az Apa elméje zavart, ezt látjuk. Az Anya hozta ki a kórházból az ünnepekre, ezt ő maga mondja. (Nem tudjuk, milyen ünnepekre.) Az Anya akcentussal és tört magyarsággal beszél. Hogy miért, nem tudjuk. "Az apámat nem akarom látni." Ezt a Báty mondja. Nem tudjuk, miért. A további szereplők közül a Barátnő (a darab elején) az Öcs barátnője, a Feleség a Báty felesége; róluk (a darab végén) megtudjuk, hogy Noémi és Éva. A bézbólsapkás fiút Robinak hívják, a pizzafutárt Kálmánnak, de Robi Csipesznek szólítja. A Pincér nevét nem tudjuk. A Bátyét és az Öcsét se. Ők ketten a darab abszolút főszereplői.
A kulcs az elhallgatások és az elharapott sorsok drámája, de nem abszurd dráma, noha dialógustechnikájában, sőt a szerkezetében is van valami az abszurdokéból. Három jelenete közül az első kettő (nagyjából a szöveg fele) egy kávéházban játszódik két, egymást követő napon, a harmadik egy lakásban. Az első két jelenetben csak az Öcs meg a Báty (és a Pincér) szerepel, a harmadikban egyenként érkeznek a további szereplők, általában in flagranti kapják egymást, mint a bohózatokban, nemcsak a klasszikus pásztoróra-megzavarást értve ezen, hanem másfajta, leleplező találkozásokat is. Láncszerűen követik egymást az események, amelyekből egy-egy újabb részlet tevődik a kapcsolatok mozaikjához. Ezek (olykor meglepően) érintik a szereplők viszonyát, szexuális orientációját, családi és hétköznapi rutinjuk, életformájuk és életminőségük részleteit. A teljes mozaik nem rakódik ki, rengeteg kitöltetlen hely marad. Forgách mintha egy végtelenített cselekmény alkalmi pillanataiban rakná le kameráját, hogy fölvegye, ami történik, s így "elkapja" az éppen hozzáférhető információkat. Számos információ bizonyára "tegnap" hangzott el, vagy "holnap" fog elhangzani, a szereplők egy része amúgy is ismeri őket (minek mondanák), más részüket ugyanúgy meglepi, mint a nézőt (épp ez a poén). Van az ábrázolásban valami filmszerű rajtakapottság, innen a kamerahasonlat. Jim Jarmusch jutott az eszembe, de hogy miért, azt nem tudnám megmagyarázni. A "folyamatból" kiszakított drámai idő: zárt egész. Az elhallgatások dramaturgiája tudatosan kezeli az információhiányt (ebben is az abszurdokra hasonlít), a forma tehát megfelel a tartalomnak. A szereplők - elsősorban a két főszereplő - keveset árulnak el magukról, bizonytalanságban hagynak valódi kilétük felől. "Mi volt ez, valami bújócska?", kérdezi a Feleség, amikor beszabadulván a lakásba sötétben találja a (miatta) rejtőzködő többieket. Bújócska a szó átvitt jelentésében is. Énbújtatás, jellemrejtekezés. Menekülés a másokhoz, a magunkhoz való viszony tisztázása, a kapcsolatainkkal és önképünkkel való szembenézés elől.
Forgách mintha a hagyományosan pszichorealista "társadalmi iránydráma" és a divatosan centrum nélküli posztmodern szövegelés közti középutat keresné, és szerintem meg is találja. Darabja természetesen az értékválságról szól, de megpróbál erről a lestrapált témáról a didakszis és a dekonstrukció (két felszínes, olcsó eszköz) mellőzésével beszélni. Személyesen. Alanyian. A kulcs ebben az értelemben kulcsdráma, s nem azért, mert - mondják - valóságos családi vonatkozásai vannak. A gondolat és a drámai alapszerkezet tartópillére a két testvér közötti viszony. A Báty és az Öcs két szukcesszív kávéházi jelenete mint ismétlődő variáns a kapcsolat pillanatnyi és "örök" voltára utal. (Mondhatják, hogy ez csak azért két jelenet, mert a kettő között meg kell ejteni a kulcsmásolást, aminek a megbeszélésére összejöttek, nekem akkor is a Godot két fölvonása jut eszembe.) Viszonyuk vagy a viszonyt helyettesítő pótcselekvés lényege a szívatás, főleg a Báty részéről. Beszélnek és mellébeszélnek, szavakkal riposztoznak, hogy ne kelljen kitárulkozniuk. A Báty kaján, fölényes, bisszig, extrovertált önélvező, ok nélkül beleköt a Pincérbe; az Öcs bizonytalanabb, introvertált, lassabban reagáló, rezignált. A jellemzésbe erősen belejátszanak a szereplők, Máté Gábor és Fekete Ernő. Forgách egyik erénye, hogy kitöltetlen szerepeket ír: helyet hagy a színésznek. Egyidejűleg író és szerző, aki drámában és színházban gondolkodik. Máté és Fekete iskolajátéka, ritmikai és tempóbiztonsága, választékos eszközhasználata iskolában elsajátíthatatlan személyiségjegyekkel párosul, amelyek listája a jelenlét erejével kezdődik, a természetes invencióval folytatódik, és az intellektuális irónia távolságtartó játékosságában tetőzik. Nem kerül (látható) erőfeszítésükbe, hogy színészek - ez ma olyan ritka, hogy még. Kitűnő partnerük a Pincért alakító Vajdai Vilmos. Közhelyfigurába - a pincérimázsba - egyéniséget vinni nem kis dolog, s Forgách direkt rájátszik a közhelyre, hogy a jelenet legvégén a Pincérrel poentírozza a befejezést, amely nemcsak visszamenőleg változtatja meg a helyzetet, hanem mintegy elindítja a harmadik jelenetben kezdődő fordulatokat. Vajdai bravúrja, hogy ha akarjuk, az első kettőt is visszajátszhatjuk magunkban az ő szemszögéből.
A rendező Ascher Tamás szellemujja van az egészen, az apró részletektől a teljes ívig. A díszlet máris behúz a csőbe. Khell Zsolt kávéházi szeglete amolyan elnagyolt, seholsincs találkahely a világba vetve, a "keresztúton"; persze csak azért üres tér, hogy gyorsan el lehessen bontani, mivel mögötte már ott található a szünet nélkül folytatódó harmadik jelenet színpadképe, az elhanyagolt értelmiségi lakás a maga valósághűen részletezett lompos rendetlenségével. Az új szereplők az érkezés sorrendjében töltik ki az "üres helyek" egy részét; visszafelé is értelmezik az addig látottakat. Pelsőczy Réka erkölcsi relativista Barátnője műfelháborodással és valódi érdeklődéssel pendlizik az Öcs és a Báty között. A színművészeti egyetemista Kovács Lehel remekel mint Robi, a mindig útban lévő, sunyi kis alkalmi aluljárópartner. Fullajtár Andrea polgári fúriává hergeli magát az utált házasságához ragaszkodó Feleségként. Rajkai Zoltán egy szelíd pizzafutárból kibontja az agresszív állatot. Lázár Kati mint a fiai életét véletlenül talált mozaikdarabokból összerakni próbáló Anya és Szacsvay László mint virtuális világban élő Apa finom színészi rajzolatok. Mindenki - és ez az igazi trouvaille - teljes életet, elképzelhető múltat képes láttatni a részletek mögött; Szakács Györgyi ezekre a "darabon túl" is folytatódó karakterekre tervezett tökéletesen passzoló ruhát, a rá jellemző empátiával.
Amikor az Anya és az Apa a vége felé megérkezik, tompa, búgó hang idézi föl a történés kietlen, "valóságfölötti" dimenzióját. (Addig a mentőautók szirénája hallatszott; először azt hittem, a Károlyi Mihály utcából.) A legvégén újra magára marad az Öcs meg a Báty (az utóbbi lerészegedve), viszonyuk kimondatlan fiaskójával és szégyenével, patthelyzetben. Ascher a Katona kivételes színészeivel megjeleníti a szinte végig bohózatnak látszó darab metafizikai kegyetlenségét.
Élet és irodalom