A rendszerváltás vesztese
Kerékgyártó István visszafelé elmesélt, egy hajléktalan boncolásával kezdődő, így a reménytelenséget mint egyetlen fix pontot megjelölő történetében nem az a kiváló és egyedülálló, ahogyan bemutatja egy ambiciózus férfi lecsúszását - mert a szerző e téren nem mindig tartózkodik a közhelyességtől -, hanem az, ahogyan egy "átlagember" sorsán keresztül fest igen sötét képet a rendszerváltásról, az átmenet ígéreteiről és azok kudarcáról. Így a társadalmi felelősségvállalásban amúgy is igen serény Kamra a regény színpadra adaptálásával olyan témához nyúlt, amely tökéletesen érthetetlen módon teljesen hiányzik a magyar színházakból.
Kerékgyártó szövege inkább témája és jelentősége, mintsem a konkrét cselekmény és annak kidolgozása miatt válik lenyűgözővé: a történet az első felvonásban sokszor előre kitalálható, a másodikban néha túlírt. Ám a rendező Máté Gábor és a regényt drámává író Radnai Annamária olyan kiváló és egyedi formavilágú, játékos, könnyed és mégis precíz előadást kerekítettek a Rükvercből, amit a szöveg miatt lassabban múló pillanatokban is öröm nézni.
A Kamra bemutatójának minden eleme a stilizáltság és a realizmus közti, mindkét oldal legjobb jellemzőit tartalmazó határvárosból került ki, s mint ilyenek, teljes összhangot alkotva teremtenek az előadásnak pezsgően izgalmas világot. Cziegler Balázs díszlettervező egy jellegzetes "csövesszatyorba" pakolta az egész előadást, Kovács Andrea pedig olyan feliratos pólókat adott a színészekre, amelyeken nevek, státuszok vagy jellemző adatok szerepelnek (Gazdag, Főmérnök, Anya). Ugyanilyen izgalmas Radnai Annamária szövege is: a szereplők saját magukat narrálják, sőt, még a pályaudvari hangosbemondó is Vidra Zsolt gondolatait harsogja. Máté Gábor rendkívül ötletes jelzésekkel jelenít meg bizonyos cselekvéseket: a cigányok verekedés helyett például kannán és kanálon zenélnek.
Tökéletesen alkalmazkodik ehhez a sajátos formanyelvhez a Katona legénysége is: remekül keverik a kihangosított elbeszélés szenvtelenségét és a realista játékmód megkívánta hangsúlyokat, mindig a pont megfelelő elegyet keverve ki (Pelsőczy Réka például teljes megvetéssel narrálja a hajléktalan apát fogadó lány tetteit, Borbély Alexandra pedig a pályaudvari bemondó egysíkú hangján számol be Vidra sorsfordító kalandjáról). A főszereplő Bán János minden egyes jelenetben formál valamennyit Vidra jellemén, igen pontos ívet rajzolva meg; a kamasz Vidrát adó Bán Bálint valamivel egyszínűbb, de több jelenetben figyelemre méltó a természetessége.
Vidra életének reménytelensége az első jelenettől fogva árnyékként vetül az előadásra. Az viszont csak fokozatosan derül ki, hogy - a Rükverc szerint legalábbis - a privatizációkkal, ügyeskedéssel és kiskapukon áramló pénzzel teli rendszerváltás a társadalom egy jelentős része számára pont ugyanilyen reménytelenségbe mutatott utat. Visszagondolva már úgy tűnik: több feküdt azon a boncasztalon, mint Vidra Zsolt.