WOYZECK
Georg Büchner 19. századi klasszikus drámájából Robert Wilson ötlete nyomán két angol szerzõ, Tom Waits és Kathleen Brennan (zene és szöveg) énekes adaptációt készített. 2000-ben volt az õsbemutatója Koppenhágában, ezt rendezte meg a Katonában Ascher Tamás. A dráma régi fordításához nem kellett hozzányúlni (Thurzó Gábor), az angol nyelvû songokat pedig angol nyelven énekelték a színészek, és kivetítõn olvashattuk a dalok magyar fordítását. A zene, amit az adaptáció hozzátesz a drámához, vésztjósló futamaival majdnem olyan szervesen illeszkedik a történethez, mint a Koldusoperában Kurt Weil dalai a cselekményhez. Még félelmetesebbé teszi az amúgy is véres történetet.
Mint oly sok dráma, ez is megtörtént esemény alapján íródott, az 1821-ben történt gyilkosság – a borbély több késszúrással megölte szeretõjét – felkavarta a korabeli közvéleményt, vajon normális-e az elkövetõ? Büchner drámája nem szolgál ennek megválaszolására, inkább a gyenge idegzetû, szenzitív fõhõs önmagával vívott harcát látjuk, amíg a sértett férfi önérzettõl eljut szeretõje brutális megöléséig.
Merthogy a Woyzeck féltékenységi dráma, szerelemféltésbõl ölõ gyilkos a fõhõse. Szokványos történet, mondhatnánk, hányan írtak már errõl drámát? És mégis, mindig megborzongatja a nézõt. Aki beül a színpadra, végig azon töpreng, miért nem tudja elkerülni Woyzeck a tragédiát.
A dráma mindenkori rendezése épp ezt a szükségszerûséget próbálja igazolni. Woyzeck öl, mert ölnie kell, másképp nem bír tovább élni, még akkor is, ha tudja, nem fogja sokkal túlélni – netán megúszni – tettének elkövetését.
Ascher Tamás rendezése egy leszûkített térben játszatja a feszültséggel teli történetet. Woyzeck, a fõhõs ebben a pici élettérben éli hétköznapjait, minden nap megborotválja a kapitányt, és minden nap látogatja Marie-t, akitõl kisfia született. Beszûkült értelme ezen a körön kívül nem lát, nem érzékel mást a világból. Amikor belép egy harmadik személy az ezreddobos személyében, és elcsábítja azt a nõt, aki számára a mindent jelenti érzelemben, szexualitásban, az asszony ellen fordul. Azonnal a szajhát látja benne, és már csak az elpusztítása jár az eszében. Marie – bár érzi vesztét – nem tud menekülni gyilkosa elõl. Woyzeck földön hemperegve, több késszúrással öli meg szerelmét, addig szúr a kéjgyilkosok módjára, amíg Marie-ban az élet jelét véli felfedezni. Csak halálakor nyugszik meg.
A puritán, ablakrolóktól övezett díszlet, ami térelválasztó és téralakító funkcióval is rendelkezik, Khell Zsolt munkája, a szakadt ruhákból, toprongyból összetákolt jelmezek tervezõje Szakács Györgyi, a zenei aláfestés, a songok kísérõzenéje és a hangszeresek zenei vezetõje Philipp György.
A szereplõk játékát az összehangoltság jellemzi. Feladatukat megnövelte, hogy angol nyelven kellett a dalokat elõadniuk. Sajnos az angol kiejtés – ha nem is az akcentusa miatt –, a szavak összemosása, gyors kiejtése miatt nem érthetõ. Viszont a feliratozás magyarra fordítja minden esetben.
Keresztes Tamás Woyczekként aszkétikus, önemésztõ, önpusztító alkat. Játékát a dinamikus mozgás és a végletes szenvedélyek belsõ feszültsége jellemzi. Jordán Adél Marie szerepében az éhes bestiát játssza, erotikus, szexis nõ, sorsa elkerülhetetlen. Nagyot alakít a csábító ezreddobos szerepében Nagy Ervin, alakításában az is benne van, hogy lenézi, kiröhögi Woyzecket, miközben Marie-t magáévá teszi, mintha csak azért csinálná, hogy megalázza a szerencsétlent. A többiek megmaradtak az epizód szerû alakításnál (Bezerédi Zoltán, Fekete Ernõ, Kovács Lehel, Kiss Eszter), nincs több lehetõség – vagy alig – a figurájukban. Kivétel Elek Ferenc bolondja, aki még itt is tud új színt hozni, megindító jelenség ócska mackó ruhájában, amint Marie csecsemõjére vigyáz.
Dramaturg: Radnai Annamária, fényeffektusok: Bányai Tamás.