Babacsontváz bécsi keringővel

Ödön von Horváth-mű a Katona József Színházban, brechti felhangokkal és pompás színészi összjátékkal

A rémségek 20. századának vészjósló korszaka terül a színre. Az 1930-as évek eleje, amelyet telibe talált a világválság. A századdal majdhogynem egyidős Ödön von Horváth (1901), a Monarchia diplomatájának Fiumében született fia, aki 18 éves koráig végigköltözte Közép-Európát (Belgrád, Budapest, München, Pozsony, Bécs). Amikor megírta híres darabját (1931), úgy ismerte a térség társadalmát, mint a tenyerét.

A majd nyolcvan évvel ezelőtt írt Mesél a bécsi erdő című darab döbbenetesen rímel 2009 kor- és kórképére

A Mesél a bécsi erdő nem véletlenül viseli a Strauss-keringő címét. A kedélyes császárváros tovább élő hamis illúzióival szembesíti szerep­lőit, a szellemileg oly sekélyes osztrák nyárspolgári világ képviselőit. Az előadást végigkísérik a keringőkirály slágerei­nek foszlányai, amelyeket Sáry László gyúrt színpadi zenévé különféle hangszerekre, s a cselekménybe épülve, partnerével, Várady Zsuzsával maga is játssza őket.

Zsámbéki Gábor színrevitelében lassú haláltáncot látunk a Katona József Színház színpadán, az érde­keit leső, ám a kor veszélyes tüneteit föl nem ismerő kisember morális végvonaglását. Komótosan, alattomosan terjeng a kór, s rendre lelki (le)pusztulásba rántja a szereplőket. Ödön von Horváth majd nyolcvan évvel ezelőtt írt darabja döbbenetesen rímel 2009 kor- és kórképére. Az amúgy igénytelen tömegek tehetetlen kiszolgáltatottsága a világválság és kísérőjelenségeinek évadján kísértetie­sen emlékeztet a Mesél a bécsi erdő lazán szerkesztett színpadi univerzumára. A rendező mégsem aktualizál, elegendő a Mészöly Dezső fordította, itt-ott óvatosan korszerűsített szöveg párbeszédeit elérteni.

Khell Csörsz szimpla vászonkulisszák határolta játékterében pusztán a váltakozó helyszínekhez kerülnek elő kellékek, bútordarabok: apró babák a játékbolt kirakatát jelzendő, hatalmas, vörös napernyő a kiránduló társaság feje fölé, oldalt a henger alakú hirdetőoszlopon plakátok, korabeli újságkivágások, az obligát kockás abrosszal terített kocsmaasztalok, padok, székek, amikor a helyzet úgy kívánja. A látvány mégis plasztikus élményt nyújt: a szereplők elhelyezkedése, mozgatása a térben sajátos atmoszférát sugall. A harmincas évek öltözetét viselő szereplők karakterére vallanak a szándékoltan fantá­ziátlan nyárspolgári jelmezek (Szakács Györgyi).

A laza epizódokból összeálló cselekményt egymásba játszódó mozaikok sora teszi ki, érezni rajtuk Zsámbéki szigorú szerkesztését. A színészi játék takarékos, szűkszavú, ahogyan von Horváth szikár stílusa megkívánja. A szerző sajátos Volksstückjének iróniájával sok helyütt fájdalmas poé­zis társul – éppenséggel a szentimentalizmus meg a kispolgári giccs ellenében. A pregnánsan körülrajzolt jelenetek pontos helyzetelemzésre vallanak, az indulatok sisteregve törnek föl a többé-kevésbé alamuszi, nem épp gyorsan váltó eszükről ismert szereplőkből. A káoszba merülő világ sodródó kisemberei önmaguk groteszk paródiájává válnak, miközben saját tragédiájukat hordozzák, anélkül hogy életcsődjük indítóokait fölismernék. Szánalmasak és tragikomikusak. Zsámbéki rendezésében mindvégig érezni az irónia és a tragikus végkimenetel páros jelenlétét. Talán a történelmi korszak világosabb körvonalazásának kedvéért, a rendező narrátort (Dankó István) iktat az előadásba, aki előlépve bemondja a száraz szerzői utasításokat. A brechti effektus meglehetősen didaktikusnak hat, bár jól tagolja az előadást.

A pompás színészi összjáték nem meglepő a Katona József Színházban. S ha a mellékszereplők egyike-másika egyenetlenné teszi is az általános színvonalat, az epizódok túlnyomó többsége pontos jellemrajzot kínál. A léhűtő, élősködő Alfred megtestesítőjéről, a lezser behízelgőt formáló Nagy Ervinről elhisszük, hogy a hervadó asszonyok éppúgy a vonzkörébe kerülnek, mint a naiv és butácska bolti eladólány, Marianne, aki élete tragédiájával, kisfia elvesztésével fizet ezért a vadházasságért. Rezes Judit első naivaszerepét kapta a karakterfigurák után, s ha némileg egyenetlenül is, de a természetességig őszinte játékkal jut el a katartikus kibontakozásig, amikor is a fináléban tudatosul benne: sorsvezetésének könnyelműségével voltaképp ő veszejtette el csecsemő fiacskáját, még ha közvetlenül a gonosz némber nagyanya tette is ki a huzatba, hogy eltegye láb alól a szerencsétlen kis fattyút. Lázár Kati már a tekintetével is parancsol, vénségében is uralja a családot. Az előadás rejtett metaforáinak vonulatát zárja a darab végére üresen maradó gyerekkocsi, amelyet a darabkezdet játékboltkirakatában vérfagyasz­tóan mozgatott gyermekcsontváz jelez előre mintegy memento moriként. Remek alakítások illeszkednek az előadás atmoszférájába: Bezerédi Zoltán a Tündérkirály, a megesett lányát kitagadó, kíméletlen apa szerepében brutális, hirtelen haragú, bornírt bolttulajdonost formál, a nem tudni mire büszke osztrák családfőt, aki éppúgy előítéleteinek foglya, mint a szereplők nagy többsége. Ki így, ki úgy. Elek Ferenc elhagyott vőlegény, bárgyú hentesbolt-tulajdonosa a szerző szatirizált népszínművek (Volksstück) szentimentális legényembere, aki legfeljebb a biztonságra apelláló apósjelöltek, semmint az eladólányok álmaiban szerepel. Érzelgősen előadott falvédőszövegei Ödön von Horváthnak is örömére szolgálnának. Fullajtár Andrea színészi palettáján új szín Valéria szerepe. Az ötvenesnek játszott, férfi­faló, majdhogynem ragadozó asszony magányát és kompromisszumainak keserűségét is belefoglalja összetett alakításába. Kovács Lehel a nők kitartottja, a jelszavakat szajkózó, kisnáci-egyetemista (Erich). Bodnár Erika a széllelbélelt Alfréd anyjának képmásában a megkeseredett, sokat megélt-csalódott özvegyasszony sorsát viseli, akinek zsarnok anyjával is szakadatlanul meg kell küzdenie. Markáns karaktert villant föl Bán János, a nyársat nyelt, moralizáló k. u. k. tiszt (Kapitány) szerepében, Lengyel Ferenc szüntelenül nyers húst daraboló, bárdolatlan henteslegényként (Havlitschek), Vajdai Vilmos mint a gyanús életvitelű gigerli (Hierlinger), Szirtes Ági (Helén), Ujlaki Dénes mint a gangos amerikai a bécsi mulatóban (Mister), Tóth Anita a rosszcsont gyereklány (Ida) szerepében.

A Katona hagyományos – ám kissé elemelt – lélektani realizmusa ismét diadalmaskodott, s ha nem is hat ránk átütő erővel az előadás, minden bizonnyal az évad javatermése közt emlegethetjük majd.