Lószúnyog | Ugrai István | 7ora7.hu

2 < 1

Mit vétettem, mit követtem el? Elkövettem egyáltalán valamit? Hogyan magyarázható egy (és több, sőt folyamatosan elkövetett) árulás a körülményekkel, a kognitív disszonanciával? Hiszen mindenki hibás – csak én nem. Vagy mégis az lennék?

A „Lószúnyog” bece- (fedő?) nevű pártmunkást 1918-ban tartóztatják le, mivel felmerült: a cári titkosrendőrség beépített embere. S hát nem lehet tagadni, tényleg így van. Mint a cellában gubbasztó rab monológjából kiderül, 1905-ben kezdődött. Igaz, hívő kommunista volt – s mégis maga ajánlkozik valaki helyett a besúgásra. Ekkor még van magyarázat: a hatalom nyomása. Ám ahogy haladunk előre az időben, egyre inkább egyértelmű: számára ez nem olyan nagy tragédia. Sőt, lelkiismeretesen végzi ezt a munkát. „Két ember lakozott bennem, és sehogy sem fértek össze” – mondja.

Lószúnyognak írnia kellene. De megtagadja, nem szeretne írni. Az írás helyett megy előre a monológ, s ahogy a hajnalból este lesz, úgy válik kerekké, egyre kerekebbé a történet: az önzés kiteljesedésének története, az embernek minden elvektől való megfosztatása, önnön gyönyörűségére. S ahogy az én kerül a személyiség előterébe, elvéve a helyet minden más elől, úgy válik egyre érzéketlenebbé maga Lószúnyog is. A monodráma egyetlen szereplője, Lengyel Ferenc nem is kíméli magát: ököllel erősen belevág a cellaajtóba, és jégtáblával mosakszik. Meg sem kottyan neki. Már nem érez semmit. A végére pedig – hiába nem hajlandó írni, noha többször nekiül a papirosnak, mindig feláll onnét – mégis tele lesz a sok-sok ív. Mintha a benne élő két ember ösztönösen egymás ellentéte lenne, s a tudatot legyőzné a cselekvés.

S hányan vagyunk ma így: mást gondolunk, mint amit mondunk. El is hisszük azt, amivel homlokegyenest szembemegyünk, aztán a végén csodálkozunk: hogy kerültünk ide? Hogy lettünk elzárva – magunktól is? Hiszen a végére az egyik már nem hallja a másik szavát. Így szűnik meg a gondolkodás, a felelősségérzet, a bűntudat – a civilizáció mint olyan.

A Makszim Gorkij kisregényéből Bán Zoltán András és Lengyel Ferenc által készített adaptáció szövege – sajnos – nagyon időszerűnek tűnik. Nyilvánvaló, hogy a börtönmetafora – Pignitzky Ádám kifejező díszlete által is – nem csak a fizikai bezártságra utal, hanem a magába zárt, önmagával nem kommunikáló, ezért elhaló lélekre, és a hasonlóképpen skizoid magányos tömegre is, amely ugyanilyen meghasonlásban tengeti napjait – legfeljebb őket nem készteti sem analízisre, pláne nyílt színvallásra senki. Bár ha mégis így történne, akkor sem lenne eredménye, hiszen Lószúnyog – feltehetően nap nap után végbemenő, soha véget nem érő – monológja egyértelmű a tekintetben, hogy fogalma sincs, mit kellene máshogyan csinálnia, fogalma sincs, miért lenne ő bűnös. Hiszen hogy lehetne bűnös egyvégrehajtó? Hogy lehetne áruló, ha egyszer hisz abban, amit csinál, függetlenül attól, hogy elveivel ellentmondóan cselekszik. Ha egyszer abban is hisz…

A személyiség felbomlásának története ugyanakkor csak metaforikus és szövegszinten jelenik meg. Lengyel Ferenc eljátssza és előadja a szöveget – egyébként bámulatos koncentrációval, fizikailag és technikailag is perfekt módon – ám az egészből az hiányzik, amitől nem csak monológ, hanem színházlesz az előadás: hiába vagyunk fizikailag közel a színészhez és hiába erős a fizikai elemek hatása, ha egyszer nem mosódik el a színpad és nézőtér határvonala, ha nem válik jelenidejűvé a szöveg, ha egyszer tényleg csak abban a cellában vagyunk, s nincs színpadi gesztus arra vonatkozóan, hogy ez több, mint gondolati szinten megfogalmazott metafora: élő valóság. Az viszont igaz, hogy az szó szerint vehetőérték-telenség szürkeségét, közönyét remekül adja vissza a közeg.

Világos, hogy ott, ahol a társadalmi erkölcs a politikai-közéleti széljárás függvénye, nem jöhet létre valódi személyiség, hiszen még az előtt elpusztul, hogy egyáltalán megszülethetne. Mert a lelkiismeret az egyik olyan, ami az embert a többi élőlénytől elkülöníti. Lelkiismeret nélkül ember sincs. Bár az előadás után ez már nem is annyira biztos.

forrás

"Bátorítást szeretnék küldeni" - Marlene vendégjáték

További videók

Ascher, Oberfrank, Schilling, Vidnyánszky - KP4 1.rész
Ascher, Oberfrank, Schilling, Vidnyánszky - KP4 2.rész 
Állandóan várunk valamire - Godot-ra várva ajánló
Megszerettem egy gonosztevőt? - Ahol a farkas is jó
Kik azok a Fényevők?
"Mint a baba popsija" - Borbély ajánló
"Nem fogok nyugodtan aludni" - vélemények az Illaberekről
Mindenkit a kivándorlás érdekel

 



kantin logo
2014. szeptember
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
caffe

Katona-kártya regisztráció

Bejelentkezés


Szeretne elsőként értesülni híreinkről, újdonságainkról? Iratkozzon fel hírlevelünkre!

A Katona a mitos21 hálózat tagja
mitos21