színlap

Tasnádi István

Közellenség

(KOHLHAAS)


zenés uszítás Heinrich von Kleist elbeszélése nyomán


Kohlhaas Mihály....................................... Stohl András m.v./ Lengyel Ferenc

Kanca............................................................................................. Szirtes Ági

Csődör.......................................................................................... Fekete Ernő

Lisbeth, Apáca................................................................................ Kiss Eszter

Luther Márton, Herse................................................................. Lukáts Andor

János Frigyes fejedelem, Várnagy............ Terhes Sándor m.v./ Szacsvay László

Vencel, Nagelschmidt....................................... Szabó Győző, majd Nagy Ervin

Kallheim, Ügyvéd, Sintér, Jünger................................................ Rajkai Zoltán

Siegfried, Kunz, Apáca, Csikós I.................................................. Rába Roland

Günther, Hinz, Apáca, Csikós II................................................. Kocsis Gergely


Zenészek: Horváth Balázs, Monori András, Pelva Gábor, Pödör Bálint


Díszlet: Bartos András m.v.

Jelmez: Varga Klára m.v.

Zene: Kiss Erzsi m.v., Monori András m.v.

Mozgás: Magyar Éva m.v.


Rendező: Schilling Árpád


Munkatársak:

Budavári Réka, Dankó Ferenc, Dudás Zsuzsanna,Tóth Judit, Veress Anna

Fény: Pető József, Hang: Horváth József, Színpad: Erőss Tamás


Bemutató: 1999 május 8.

külföldi kritikák

Közellenség

Mint az megszokott ennél a társulatnál, az előadásban végig a szakmai ügyesség, a játszás öröme és a színház hatalma dominált - a budapesti művészek erényei. (…)A dinamikus rendezés egyáltalán nem kíméli a nézőket. Kemény egymást váltó jelenetek, show-effektusok és Kiss Erzsi, valamint Monori András élő zenei bejátszásai nem hagynak időt az elmélkedésre. A történet rettenetes csapásokkal tör előre és halad egy súlyos este után a szörnyű végkifejlet felé.

Helga Stöhr-Strauch

 

A fiatal rendező — aki, ha Görögországban élne, meg sem fordulna a fejünkben, hogy Epidaurosban rendezni en­ged­jük— a szünet közbeiktatása nélkül színre vitt kétórás előadásban humorral, maró gúnnyal, szi­porkázó fantáziával, a szöveg diktálta szükségletekből fakadó trouvaille‑ok özö­né­vel me­sé­li el a történetet, amelyet páratlan arányérzék és példás egyszerűség jellemez.(…) Csupa olyan pregnáns utalás, amely felér egy-egy harsány kiáltással, egy testiségében megfogható és mégis lényegretörő színház, tele robbanékony energiával, kifogástalan színészi összjáték, dal­be­tétek s egy brechti ihletésű finálé, amelyben a “lovak” keringőt lejtenek s a végén újra ün­nep­lőjük nélkül állnak elénk…Schilling Árpád bebizonyította, hogy méltán tekintik a jövő európai színháza egyik letéte­ményesének. Nagyszerű színházi élménnyel ajándékozott meg minket, amelyhez foghatóban ritkán volt részünk Görögországban.

Yorgos D.K. Sariyannis, Ta Nea

 

Schilling Árpád kitűnően ábrázolja a színpadon a mindenféle kegyetlenkedésnek kitett  testek alázatosságát és megalázottságát. Az jut az eszünkbe, hogy alkalmasint valamiféle középkori “Mad Max”-et látunk, “heroic phantasy”-t, amelyben a főhősnek egyes egyedül kell mindenkivel, a Rossz megannyi megtestesülésével szembeszállnia. Brutális és naiv freskó ez, a kabaré és az eposz közt félúton. Maradnak a képek: emberek ketrecbe zárva, mint az állatok; gyümölcsök, melyek úgy nyílnak szét, mint megannyi emberfej. Schilling Árpádnál bőven van csapkodás meg fröccsenés, de vér soha nem folyik. Szó sincs hemoglobinról, a rendező nem olyan ostoba. Színházban vagyunk: minden a jelképek nyelvén szólal meg. A rendező tükröt tart hökkent szemünk elé, csalóka, derűt fakasztó előjelek – félünk. Nagyra kell értékelnünk a rendező merészségét és önfegyelmét, bármit gondoljunk is a végletesség nyelvtanáról. Schilling Árpád felkészült színészekkel dolgozik, akik értenek ahhoz, hogyan bánjanak a fejszével vagy a késsel anélkül, hogy megsebeznék akár magukat, akár partnerüket.(…) Ha ismerjük a történetet, egyszer csak letesszük a fejhallgatót: olyan szép nyelv a magyar, és olyan vad a hangzása.

Frédéric Ferney, Le Figaro

Schilling eredeti színpadi metaforákat talált ki, és a sűrű képek, amelyeket használ, fokozzák a történet sodrását, sűrítik a cselekményt. Két farönkre helyezett ág a két tartomány közti sorompó; földdel borítják be a színpadot; az öldökléskor fentről vér folyik; hánynak; kiabálnak. A látvány egyszerre vonz és taszít, undorítja az embert, de el is varázsolja. (…) Schilling rendezése tele van erős jelenetetekkel, erős érzelmekkel, erős utalásokkal. (…) A késő-feudalizmus korát ellentmondásos, néha bántó harsánysággal festi meg Schilling - ennyire undorító az erkölcstelenség ebben a világban. Az előadás világosan példázza, hogy az európai színház - új színházi nyelv keresésével - képes a megújulásra. Hatalmas siker.

Giuseppe Drago, L'Ora

 

A gyors ritmus és a színházi stílusok keveredése jellemzi Schilling rendezését - meg persze a rendező nyitottságát, rugalmasságát is. Emlékezetesek az expresszív képek és egyéb színpadi hatáselemek: kegyetlen kiáltások, hányás, szétzúzott gyümölcsök, az udvaroncok modorossága, az érzelmesen, romantikusan intim otthon - pasztellszínekkel és egy ártatlan, szőke feleséggel (Kiss Eszer), az ironikus Luther, és maga az elbeszélő keret is, hogy az állatok szemével látjuk a történetet. Szirtes Ági finom, ironikus alakítása a szerelmes Kanca szerepében, és Fekete Ernő Csődöre, aki túl későn határozza el magát - csak akkor, amikor kiherélik. A Csődör a Kanca ölében ül - ez a kép zárja ezt a megrázó, okos előadást. Az egész társulat kitűnő; fizikai és játékbeli erejével kiemelkedik közülük a főszereplő, Lengyel Ferenc. Nagy siker.

Piero Violante, La Repubblica

Nem sokszor jövünk ki úgy a színházból, hogy úgy éreznénk: remekművet láttunk. A Közellenség után viszont ezt érezzük, és szinte fel sem tudjuk fogni, hogy minek is lehettünk a részesei. Láttunk egy szélsőségesen ironikus Luther-figurát, egy törpeként ábrázolt szász választófejedelmet; két gyönyörű, elegáns, és - bármennyire is furcsán hangzik - nagyon is emberi ló szemével néztük végig  a történetet; rá kellett jönnünk, hogy a hős Kohlhaas tulajdonképpen mennyire egyszerű, hiszékeny, és ha dühbe gurul, mindent szétver maga körül; mellesleg arról is elgondolkodtat bennünket az előadás, hogy mi a színház, és erről is tud újat mondani.

Simonetta Trovato, Giornale di Sicilia

képek

{phocagallery view=category|categoryid=119}