Írta: Nyikolaj Vasziljevics Gogol
Játssza: Keresztes Tamás
Rendező: Bodó Viktor

A történet főszereplője a szemünk láttára a realitásérzékét folyamatosan vesztő, vagy már eleve labilis valóságérzékelésű hivatalnok. Az Egy őrült naplója új változatának szövegkönyve több fordítás és az eredeti orosz példány összevetésével készült. Keresztes Tamás mellett az előadás további fontos „szereplője” a Tamás által tervezett díszlet, valamint az atmoszférát megteremtő loop lesz, amelynek segítségével élőben születik meg az előadás zenéje.

Mi vagyunk őrültek, vagy a világ őrült meg körülöttünk? – erről is szól Gogol 1834-ben játszódó története, és a kérdés most, 2016-ban is ugyanolyan aktuális. Az előadás a Jurányi Inkubátorházban lesz látható szeptembertől.

Dramaturg: Róbert Juli
Asszisztens: Szakács Zsuzsi
Díszlet: Keresztes Tamás
Grafika: Nagy Gergő
Szakértő: dr. Zalka Zsolt
Producer: Orlai Tibor

Külön köszönet:
Juhász Nóra, Kákonyi Árpád, Szalai József, Szarvas Dávid

Fotók az előadásból

Jegyvásárlás az előadásra a Jurányi Inkubátorház weboldalán 

Jegyfoglalás az előadásra a Katona József Színház Közönségszolgálati Irodájának telefonszámán: 1/266-5200; 1/317-4061 és a szervezes@katonaszinhaz.hu e-mail címén is lehetséges.

Az előadás a Katona József Színház, a FÜGE, MASZK Egyesület (Szeged) és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésében jött létre.

Kritikák

A téboly visszhangjai - euronews.com - Kónya Rita Veronika 
Valóságos téboly, tébolyult valóság - szinhazhatas.kulton.hu - Pál Zsófia 
A tér költészete - dionuszoszmagazin.blogspot.hu - Szabolcs
Gyere, őrült - 7ora7.hu - B. Kiss Csaba
Ilyen zseniális szarcsimbókot sem láttunk még - unikornis.hu - Kling József
A szétesés magasiskolája - art7.hu - Kovács Dezső
Az igazi bolondok odakint vannak - potszekfoglalo.hu - Bozóky Balázs, Reznák Gábor, Csatádi Gábor 
Őrülten nagy színészek - szinhaz.hu - Papp Tímea 
Vau - Élet és Irodalom - Herczog Noémi 
Egy őrült naplója - ketlampas.blog.hu - Ritter Márta és Molnár Zoltán Gábor 
Fantaszta fogalmazó - szinhaz.net - Deres Kornélia 
Őrületvariációk - Háromszék független napilap (Reflex4 International Festival) 
Egy őrült naplója videó - Reflex4 International Festival