A legjobb rendezések között a Faust rendezőjét, Schilling Árpádot, a címszerepet alakító Máté Gábort a legjobb férfi főszereplők, Monori Lilit a legjobb női mellékszereplők, Mészáros Blankát a legígéretesebb pályakezdők között jelölték díjra. A Faust díjat kaphat a legjobb díszletért és jelmezért (tervező: Ágh Márton), a legjobb új színházi zenéért (Dargay Marcell), valamint Márton László a szöveg újrafordításáért. 

A Kurázsi mama és gyermekei című előadásból Fullajtár Andreának a legjobb női fő-, Pálos Hannának a legjobb női mellékszereplők között drukkolhatunk.
A két Korea újraegyesítése című előadás (rendező: Máté Gábor) a zenés/szórakoztató produkciók között versenyez, az M/S című előadás zenéjét (Kákonyi Árpád – Matkó Tamás) is jelölték a kritikusok.

phoca thumb l IMG 1034
Faust I. Fotó: Táborosi András

A Színházi Kritikusok Céhe idén 35. alkalommal nyújtja át az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeit elismerő Színikritikusok Díját. A céhtagok legalább évi kilencven premier megtekintése után voksolhatnak, s aki a legtöbb szavazatot kapja, az viheti haza a díjat. A tizenöt kategória mindegyikében a három legjobb szerepel, s hogy közülük kié a díj, az csak 2015. szeptember 20-án, a Trafó – Kortárs Művészetek Házában megrendezett átadó ünnepségen derül ki, melyet idén Boross Martin rendez. A kritikusok itt fogják átadni negyedik alkalommal életműdíjukat: a titkos szavazással megválasztott nyertes nevét hamarosan nyilvánosságra hozzák.