Tarján Tamás: Csípcsípcsóka

Öt nő fekete ünnepi nadrágban. Pompásan öltöztették magukat és egymást, vagy egy névtelen tervező bújtatta őket remek jelmezbe, adott rájuk beszédes felsőruhákat. Az élet őszies zenitjén járó szépasszony, a viharedzett még-fiatal középkorú, hárman a nagyfiús-nagylányos tinikorból épp kinőve. Öt (színész)nő.

A Kamra egyórás estjének címe nem a közkeletű szólásból táplálkozik (a. m. kifejletéhez érkezett, zűrösen tetőzik a dolog), nem is Dalos László tollát, A vén budai hársfák örökzöldjét idézi, a „csók fakad a csókkal”-t andalogva („nyár tüze vagy hó van, / áll a bál!”), hanem Máthé Zsolt Áll a bál című szövegéből indul ki, mely csapongó kis szakaszaiban a „Legyen férfi, fogja meg a seggem!” sorát ugyanúgy tartalmazza, mint a „Tolatás. Hazám, Hazám-állomás” az előbbiekből nem szervesen következő zárlatát. Vers-, próza- és dal-egyveleget milliófélét lehet összeállítani – ennek ügyetlen a címe, szitál a szerkezete és kezdetleges a rendezése, de aki legalább is a harmada tájától nem érzi meg benne a batikolt színházi kelme merész színeit, érdes líráját, gyűrt humorát, az otthon felejtette empatikus érzékét.

A Radnai Annamária dramaturgi égisze alatt készült válogatás szakít a hagyománnyal, mely szerint egy fellépő – egy szám, az igényes esztrádban is. Itt nem ritka, hogy valaki ráénekel, rábeszél a produkciójára. Belekezd vagy belekezdene egy vagy több másikba, más műfajúba. Az érkező-távozó kolléganők néha átjárnak egymás megszólalásaiba, hol elkapják, hol visszaadják a labdát, át- és visszaveszik a stafétabotot. Áriás és duettes szerepléseik előbb egy tréfás, ÖTYE-szerű „mi a bajom a világgal, magammal, mással” kibeszélő show kvintettjébe futnak (egyikük szereti az őszinte kritikát, másikuk nem; mindannyian a keddi napot utálják stb.), majd kis kitérővel a feloldó finálé ötösébe torkollnak. Fullajtár Andrea mint rendező parányi fizikai és jellemütközésekkel teszi életszerűvé a színpadi találkozásokat, árnyjátékot mintáz a szemelvények mögé. Egyelőre nem magabiztosan, nem kiforrottan, ám kedvesen és ígéretesen közös játékot szervez. Benyit a „gyerekszobába” – ahogyan egy alkalommal a színházat nevezik –, a nézők – az este hét előtt pár perccel még komoly emberek –: a „gyerekek” közé.

A helyzetjelentések, mesék a női életpillanatokat, életállomásokat, életszituációkat tárgyazzák. Jórészt magyar mesék kelnek életre, mivel Mosonyi Aliz recikláló szerkezetű Magyarmesék-könyvéből való nem egy villanás (Bodnár Erika mókás-türelmes kedélyén átszűrve), és Tóth Krisztina Magyarország-könnyet ejtő Szólánca az egyik csúcspont (Fullajtár megrendültségének magas fokú színészi hitelébe bármely olvasó, hallgató keserűségének cseppjét, a szinte civil csend-rezdülést is beleérezhettük). A közvetlen kapcsolatot nem feltétlenül kereső-lelő vagy nem tartó művek halmozódása Balla Zsófia A szép fegyverkovácsné sóhaja című strófáitól (ugyancsak Bodnár mestertolmácsolása) rávezet a kulcsolódó vegyértékekre. Esterházy Péter Csokonai Lilije, a Tizenhét hattyúk – melynek részlete nem csupán játék-jelentésben, hanem drámai szaggatással is használja a szót – csípcsípcsókának mutatja az estet. Kapaszkodnak-távolodnak, csípnek-simogatnak, játszanak-vallanak a szakaszok, bekezdések, dalok, közismert és kevésbé ismert mozaikok.

Kultura.hu