v f
Repertoár

A problémát megoldani nem kell félnetek jó lesz

A társadalmi diszfunkció tablója – talán így lehetne megközelíteni Marius von Mayenburg Mártírok című darabjának lényegét. A felcsapás szerint egy Benjamin nevű fiú problémássá válik az iskolában: nem akar átöltözni úszásórához. Az ilyenkor szokásos ügymenet beindul: a tanár beír a gyerek ellenőrzőjébe, aki otthon megkapja a fejmosást. Hiszen ki tudja, kamaszos dac, testképzavar, szégyellősség vagy mi más áll a háttérben. Anya és az iskola ki szeretné deríteni, de Benjamin nem közlékeny, mindössze néhány Biblia-idézettel válaszol, az iskola igazgatójánál azzal érvelve, hogy a bikiniben úszó lányok erkölcstelenek. Az igazgató ettől némileg megrettenve elrendeli, hogy másnaptól csak zárt fürdőruhában lehet részt venni az úszásórán.

Ettől Benjamin nem lesz népszerű, de ez csak a kezdet – viszont sorstársra talál benne a kirekesztett Georg, akinek az egyik lába rövidebb, mint a másik –, az mindenesetre hamar kiderül, hogy nem szégyellősségről volt szó az úszásórán, mivel a szexuális felvilágosítás órán merő puritanizmusból és a szexuális segédeszközök iránt, illetve a testiség kéjcélú alkalmazása ellen érzett mély felháborodása által vezetve csupaszra vetkőzik, ám az igazgató ezt is tolerálja, és arra kéri a biológiát oktató Roth tanárnőt, hogy ne szennyezze efféle liberális izékkel a tanulók lelkét. A későbbiekben Roth tanárnő arra is fölkérést kap, hogy a világ létrejöttének tanításában ne csak a darwini nézetek érvényesüljenek, hanem konzultáljon az ügyben a hittan tanításáért felelős lelkésszel.

És így tovább, ha egy üzlet beindul, mondhatnánk, és tényleg: Benjamin gyakorlatilag vérszemet kap, hiszen minden lépése támogatásra lel. Miértek pedig nincsenek: Baltzer igazgató a nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél elvén működve, a kompromisszumok hazug elvét követve következetesen „kiegyezik” Benjaminnal – abból baj nem lehet, hiszen van abban valami, amit a fiú mond, márpedig a fiú fújja a Bibliából vett idézetekkel alátámasztott reménytelenül vaskalapos igényeit a világgal szemben, a világ pedig nem képes kezelni a helyzetet.

Pedig kezelésre szükség lenne, de az oktatási szakma művelői valahogy valamikor elfelejtették szakmájuk legalapvetőbb tudnivalóit, elsődlegesen észrevenni, hogy a fiúval valami baj van, és tenni valamit. Ehelyett Roth tanárnő megpróbál Benjamin fejével gondolkodni, az igazgató minimalizálni igyekszik a konfliktussal való érintkezést, Menrath lelkész pedig – akivel Benjamin közli, hogy az egyház nem az Úr elvárásai szerint működik – imádkozik a fiúért, az anyja pedig kiáll a gyerekéért a végsőkig. Benjamin pedig mindőjükre ráolvassa, hogy ezért-azért bűnös, a lelkiismeret-furdalástól gyötrődő társadalom pedig nem mer ellentmondani a fiúnak. Kivéve Roth tanárnőt, aki ellen Benjamin szabályos keresztes hadjáratba kezd: mivel nem tapasztal ellenállást, egyre radikálisabban képviseli – és kényszeríti rá környezetére – torz világnézetét, immár konkrétan gyilkosságot tervezve, bevonva ebbe az iránta – Benjamin tudtán kívül – szexuálisan vonzódó Georgot.

Mayenburg darabja jól jelzi, hogy számos kérdésre a társadalom sem adja meg a választ a fiataloknak, akik lényegében a felnőttektől elzárva alakítják ki önnön, a felnőttekétől markánsan eltérő válaszaikat. Ebben az esetben Benjaminnak semmi konkrét kapaszkodója nincs a világon azon kívül, hogy az anyukája napról napra enni ad neki, és ezt a hiányt a Biblia szövegei töltik be. Ám a fiú képtelen összefüggéseiben látni és értelmezni, szó szerint veszi a leírtakat – ami még nem lenne baj, hiszen csak tizenhat éves –, ami ennél rosszabb hír, hogy már a felnőtt társadalom sem képes nemhogy válaszokat adni, de a probléma felismerése is meghaladja korlátait.

A Kamrában Dömötör András másodszor rendez kortárs német drámát, mintha a falak mögött kiteljesedő, teljesen hétköznapi őrület szenvtelenül végigkövetett minimálmeséi sorozatot képeznének. Ahogy aBőrpofa, a Mártírok is nagyon alaposan végiggondolt, formailag, színpadilag és dramaturgiailag egyaránt következetesen felépített munka. Ez annak ellenére igaz, hogy hihetetlennek látszik, hogy az emberek belenyugszanak abba, hogy Benjamin (szimbolikus név: a legfiatalabb fiú) uralni kezdi a közeget: csak határozottságra és elszántságra van szüksége, erőt a gyenge megalázott és kitaszított státusza, vagyis a mártírium ad, amely szerepben szinte tetszeleg, és amellyel a többséget maga mellé állítja. (Érdekes és jellemző, hogy A nép ellensége előadás középpontjában is ez áll: a többség és annak ítélete.) Paradox módon a végére Roth tanárnő ugyanilyen mártírrá, a Benjamin elleni harc megszállottjává és vesztesévé válik, elszeparálódva a többiektől, az előadás az önmegfeszítés képével, ekképpen a keresztes háború kilátástalanságának érzékeltetésével zárul.

Kálmán Eszter három sík mélységében tervezte meg az előadás terét, a semmilyenség karakterét: a funkcionális bútorok, a plexivel elválasztható terek nem csupán praktikusan jelzik a darab egyes helyszíneit (tanterem, folyosó, öltöző, igazgatói iroda, Benjaminék lakása, szabadtér stb.), letisztult sematikusságuk az egyen-érzetet hangsúlyozzák: a közegekből minden egyéni hiányzik, minden plasztik, minden átlátszó. A jól kitalált térben a pontos színészvezetés és a rétegzett értelmezés kiemeli a groteszket, az előadás minden szájbarágástól mentesen történetet mesél, amelyben összecsúszik, hogy min nevetünk: azon-e, amit látunk, vagy az arra adott színészi reflexión. És ez nagyon jó, igazán élő színházzá teszi az előadást, amelyben remek teljesítményeket látni. Pálmai Anna (Lydia) és Dankó István (Georg) azok, akik képesek Benjamint megzavarni, mégpedig érzelmekkel, pontosabban azok kezdeményeivel. Pálmai sejtelmes vadmacskaként adja Benjamin kezébe a mellét, Dankó naiv tanítványaként követi, majd egy óvatlan pillanatban megcsókolja a fiút, akit az érzelmeken kívül semmi más nem tud ennél jobban kizökkenteni.

A tanárszerepek jellemzően igényes kis karikatúrák: Takátsy Péter egy minden lényegtől mentes, a problémáktól (és megoldásuktól) magát távol tartó, összességében mélyen gyáva Baltzer igazgatót, Nagy Ervin Dörflingere a felületes közhelyférfi szellemes paródiája, Elek Ferenc Menrath lelkésze kényelmes, konformista ember, aki a megértéssel fedi el, hogy nincs véleménye, Kiss Eszter anyája számára az a lényeg, hogy gyereke ne legyen problémás, semmi más; bennük a közös, hogy az evidenciákon kívül semmit nem állítanak, és eszük ágában sincs már felismerni sem, hogy valamit tenni kellene.

Ónodi Eszter felvilágosult, öntudatos Roth tanárnője iskolabizalmiként kezd foglalkozni az üggyel, majd Benjamin első számú ellenségévé válik: a színésznő jól érzékelteti a folyamatot, ahogy előbb érintettjévé, majd szereplőjévé válik a fiú háborújának, ám valódi ellenlépésekre maga sem képes, ekként hasonlatossá válik Benjaminhoz, maga is fanatikusként veti bele magát a Bibliába, színes cetlikkel ragasztja tele, kiemeli és végigelemzi, pedig könyvtárazással nem igazán lehet harcolni, legfeljebb valamiféle utópikus liberális társadalomban. Tasnádi Bence pedig Benjaminként eljátszik mindent, amit a fiú megél – a stilizált közegben gyakorlatilag ő az egyetlen, aki egészében végigéli a történetet, egyszerre zavartan és tisztán, gondolkodást hirdetve és szemtelenül manipulálva, érzelemtelenül és lobogó hittel, körmöt rágva és egyenes gerinccel, testi meztelenséggel és totális lelki beburkolózottságban, belesodródva az elvakultság gátlástalanságába, a „mindent megtehetek” talmi hatalmába ítél és vádol. Nagyon nehéz feladat a felületes megoldást, a tartalmatlan kiabálást, a szemforgatást, a váteszi mindentudás pozícióját megtölteni tartalommal, ez javarészt ragyogóan sikerül, és ez jelzi igazán a körültekintő és gondolkodó alkotói folyamat eredményét. Annak érzékeltetése is világos, hogy Benjamin hogyan lépi át saját határait, hogyan lesz a pózból farizeusság, a sugalmazásból tudatos, aljas hazugság, a befolyásolásból manipuláció.

Ítélet pedig nincsen, mi csak nézünk, és látjuk Benjamin felírását a plexin: KÉSZÜLJETEK! Van mire.

 

 

forrás