v f
Repertoár

Nem vagyunk egyedüliek történelmünkkel, eleinkkel. Azzal talán igen, hogy nem merünk szembenézni ezzel. Minden megfér a szőnyeg alatt, s ha félrenézünk és elhallgatunk, akkor már el is tűnt minden, ami lelkiismeretünket birizgálná. Jókora arculcsapásként ér, amikor szembesülünk közvetlen eleink történéseivel, akiknek kiélezettebb helyzetben kellett reagálniuk a most-ra.  Szüleink-nagyszüleink, történései alig különböztek azoktól, amelyeket a lengyel Slobodzianek valamiféle XX. századi krónikába formált. Megírt egy iskolai osztály tanulóinak történetét 1938-tól máig. A katedrával  és a fekete táblával szemben az iskolapadokban , zsidó és nem zsidó lengyel gyerekek ülnek. Nem foglalkoznak mással, minthogy lecke, meg jóféle rosszalkodás, valamiféle bizsergés a másik nemű közelében, mígnem aztán a hatalmi törvények szétültetik őket a vallásuk szerint. Ez először még játék valamiféle erőfitogtatással – ki az, aki imádkozik és ki az, aki nem. Hamarosan gyűlöletté válik az ellenségeskedés. A szovjetek annektálják, majd a németek rohanják le a várost és a tíz szereplő sorsán keresztül felidéződnek a XX. század borzalmai, a jobb és baloldali fasizmus, amelyben a tisztesség erőtlen, s győzhet a gyűlölet. A ideológiai fanatizmus gyilkol, ennek eszközei az emberek, a kisszerűséggel, az irigységgel, a bosszúvággyal, a gonoszsággal. Ugyanazok az emberek ölnek és öletnek, árulnak és elárulnak, csalnak és csalatnak. Ahajdanvolt kislányok megélik (kettejük túl is éli) nemük lehetséges összes megaláztatását. A fiúk különböző karakterek. Az otthonmaradók mind gyilkosok lesznek. Ki késsel, pisztollyal gonoszságból, ki közönnyel, ki önféltésből. Aki túlél, annak a lelke halott.

Dédszüleink, nagyszüleink, szüleink sorsával, jellemével és élethelyzeteivel kell szembenéznünk ebben a történetben, amelyet  nagyszerű színészek hoznak szívközelbe.  Mindegyik karakternek előttünk a sorsa . Dora (Pálos Hanna) az életszeretető és harcos, Zocha (Pelsőczy Réka), a butucska-irigy „cseléd vagy varrónő leszek” - életet ment és öreg korára cseléd lesz és varrónő Amerikában. Bodnár Erika a Rachelből keresztelt Mariann , az új nevével már saját érzéseit is elveszíti. Az osztály erős fiúi közül Takácsy Péter (Rysiek) a kezdeményező, Rajkai Zolzán (Menachem) a szívtipró bolsi, a szökevény, aztán államvédelmis, majd katona Izraelben, s Zygmunt (Bán János),  az „erőst szolgálom. Aki olyan gyenge mint én megvetem” – kegyetlenkednek.  Wladek  (Ujlaki Dénes) a történelmi időket túl és átélt nagy többség habitusának kifejezője „gyerekek, ne, ne” – mondja, s ez az összes tette a többiek cselekedetének megakadályozására. „Meg kell maradni és én megmaradok, hogy ti mit csináltok, abból én kimaradok. Egy egész generáció hozzáállása ölt testet Újlaki alakításában. Heniek (Szacsvay László),  akit fizikailag vallása megvéd. Így nincs ott, amikor a borzalmak történnek, s maradhat kenetteljes vigasztalója a megmaradottaknak.

Máté Gábor rendezése a nézőket egy pillanatra sem engedi el. Az osztályterem  - padsorokkal, táblával, szekrénnyel, a tanulókkal (végig rövid nadrágban, iskolaköpenyben, vonalzó-pisztollyal, tolltartó-távirányíróval, kinzóeszköz-körzővel) – hitelesen végigkövetik a több évtizedig tartó történetet. A halottak is a színen maradnak , csak lekerül róluk az iskolaköpeny. Létük az életben maradottak között csöppet sem zavaró. Jelenlétükkel marad együtt az osztály. Ők, akik emlékeztetnek. Itt nincsenek hősök. Nincs katarzis, nincs feloldozás. Szembesítés van, még akkor is, ha mi – bármit is hoz a sors – lesütjük a szemünk.