v f
Repertoár
KOVÁCS DEZSŐ
BEJÖN LAKÁSODBA AZ ÉLVEZET
Werner Schwab: Elnöknők

Az osztrák-német színpad sietősen távozott fenegyereke, Werner Schwab egy cseppet sem kíméli nézőit. Elnöknők címmel játszott tragikus abszurdja a legválogatottabb morbiditásokat, gusztustalanságokat, obszcenitásokat zúdítja közönségére. Sokkoló hatásokkal él: megdöbbent, fölkavar, irritál, viszolyogtat, s mindezt zsigeri szinten teszi. Fintoroghat, undorodhat vagy akár élvezkedhet a lumpen-kispolgári lét groteszk apoteózisának nézője, hiszen a színre vitt élethelyzetek és figurák nemcsak visszataszítóak és tragikomikusak, hanem sírnivalóan röhögtetőek is.
Schwab az emberben lakozó rosszat, az alantas ösztönöket, a közhelygondolkodást, a bigott elvakultságot, bornírt kisszerűséget mutatja föl, rikító színekkel és harsány, főként verbális naturalizmussal; a nyelvi lepusztultság felidézőerejével, az animális ösztönvilág sokkoló „érzékiségével". Talán csak egy pszichológus tudná pontosan fölfejteni, miféle lelki mechanizmusok működnek az elfojtások, eltagadások és groteszk vágyakozások hősnőiben. Mert hát a darab sze replői lecsúszott, szétzüllött életű nők, a társadalmi ranglétrán fölkapaszkodni nem képes vágyakozók, kik önnön groteszk fantazmagóriáikat növesztik óriásivá a játékban. Az író szemernyi részvétet nem érez irántuk (aminek önéletrajzi motivációi is vannak), ellenkezőleg, szívből gyűlöli őket, ami persze nem akadályozza meg abban, hogy alaposan alá ne merüljön az infernális mocsárban. Schwab drámájának sajátossága, hogy a durva naturalizmust emeli át abszurdba és szürreálisba, mikor takarítónő hősei nyomorúságos dorbézolását horrorisztikus-rituális gyilkossággal zárja.
Három nő trécsel, civódik némi bor elfogyasztása közben egyikük lepusztult lakókonyhájában. A minimálnyugdíjas Erna szívós önmegtartóztatással összespórolt ócska színes tévéjét fölavatni jöttek össze. Nyomorúságosan groteszk rituáléjukat beragyogja a villódzó tévé kékeslila hullafénye: ócska, színesen rikoltozó ostobaság ömlik a csicsás gyümölcstapétájú lepusztult odúba. A „műsor" már korábban megfogant, a „köztársasági elnök úr szózata", az „Urbi et Orbi a Szent Péter térről" termékeny talajra hullott Schwab hőseinek lelkében. Az író talán annak a drámai megérzékítésében a legpontosabb, hogyan épül egymásba a bigottul kispolgári vágyakozás s a ricsajos média által diktált kliségondolkodás és panelbeszéd. Legfontosabb eszköze mindebben a nyelv, a beszélt nyelv közhelyszerűsége és romlottsága. A nyelvi, lepusztultság a gondolkodás és az életviszonyok szétesettségének tükre, egy világállapot szimbóluma és érzéki megjelenítőeszköze.
Hogy a Katona József Színház stúdiószínházának előadásában e roncsolt és „beszédes" nyelv a maga brutális elevenségében drámai erővel és hajlékonysággal szólalhatott meg, az a színészeken kívül legfőképpen a fordítók, Szilágyi Mária és Parti Nagy Lajos érdeme: összehasonlító stíluskritikai vizsgálódás mutathatná ki, hogy a darab elképesztő gazdagságú nyelvikliségyűjteményét hol s miképpen erősítette föl vagy tette mélyértelmwbbé Parti Nagy a saját rég kidolgozott, virtuózan költői, játékos-metaforikus nyelvezetével. A „könnyűszerrel becsusszan a szerelem" vagy „a házasság csupa kéjmámor egy emberi életközösségben", avagy a Grete „nem olyan, hogy azonnal lekombinézik bárkinek" típusú nyelvi fordulatok-számomra-a Se dobok, se trombiták, a Hullámzó Balaton vagy éppen itt, a Kamrában kirobbanó sikerrel színre vitt Mauzóleum szerzőjének erőteljes jelenlétére utalnak. Mindez az előadásban elsőrangú humorforrás, de erről majd később.
Amilyen pazarul gazdag és jellemző erejű Schwab drámájának nyelvi világa, olyannyira szűkre szabott darabjának szerkezete, építkezésmódja és drámai íve: a három jelenetsorban három nő beszélget, majd italozás közben dulakodni kezd, végül ketten levágják a harmadik fejét, s a horrorba torkolló, posztmodernül naturalista szalondráma kódájaképpen meghallgathatjuk a „Törzsökös Hinterládi Lélekvigasztalók" suttogó kórusát a sötétben. Ez így persze némiképp sarkított összefoglalása az Elnöknők cselekményének, érzékeltetendő, hogy Schwab darabjának nincs hagyományos értelemben vett drámai konfliktusszerkezete, szerkesztésmódja, jellemfejlődése stb. Csak szinkron állapotai vannak, egy-egy metszet valamely lehetséges konfliktusból, amely aligha alapozza meg a brutális végkifejletet. A szereplők verbális szinten jelentkező durva elfojtásai és traumái, valamint jólrosszul leplezett színjátékai kínálnak motivációt a bekövetkező gyilkossághoz, amely már-már nem is valóságos drámai cselekedet, hanem rituális mészárlás.
Schwab „fekáliadrámáknak" nevezte sorozatát, melynek nyitó darabja az Elnöknők- a színi diskurzusok központi témája, a konfliktusok egyik forrása s a darab általános szimbolikájának része az emberi ürülékről folytatott eszmecsere, úgy is, mint a fogyasztói kultúra, úgy is, mint a biológiai lét végterméke. Schwab többek között úgy formál nagy hatású és néha hatásvadász, negatív drámai látleletet a civilizáció ellehetetlenüléséről és végéről, az emberi viszonyokat minden ízében meghatározó elidegenedésről, hogy a fogyasztói kultúra végtermékének groteszk apoteózisával sokkírozza és botránkoztatja meg nézőit. A darabot át- meg átszövi a fekáliametafora; Mariedlnek, a bigottul vallásos lánynak egyenesen az a specialitása, hogy finom, úri házaknál csupasz kézzel hárítja el a vécédugulásokat, s közös, alkoholmámoros ábrándozásaik közepette eksztatikus átszellemültséggel történetesen arról fantáziát barátnőivel, hogy nagy tömeg biztatása közepette diadalittasan bányássza elő egy eldugult klotyóból a hitoktató úr „ajándékait", előbb egy bontatlan (magyaros gulyás!) konzervet, majd egy üveg sört, végül francia parfümöt, nyomban el is fogyasztva valamennyit.
A rendező Ascher Tamás és színészei szikár realizmust és élessé mélyített komédiát vegyítve hívják elő a drámában rejlő abszurdot a Kamra előadásában. Végletessé formált figuráik nyersen életszerűek s valamiképp valószerűtlenek egyszerre. Pogány Judit spórolós Ernájának testtartásában van valami súlyosan merev keménység. Kemények, súlyosak és erőteljesek a mozdulatai, erős a hangja. Ez az asszony keménnyé formálta magát. Szemétből guberált bundasapkája mindvégig a fején, ruhája aprómintás otthonka, alatta tisztára mosott háziruha, felette kötényke (Szakács Györgyi remeklése). Lakótelepek büszke angyala, amint tisztes üzletasszonyi életet vizionál a köztisztelet-ben álló hentesmester oldalán az alagsori konyhában, de még képzelgéseit is szüntelenül meg-regulázza. Ascher a jelmeztervezővel groteszkül dús idomúvá rajzolja az életélvező Grete alakját: Szirtes Ági hullámzó, hatalmas keblekkel, rózsaszínűre befáslizott lábbal ringatózik foteljében. Óriásira tömött üleppel nehézkesen vonul, kilónyi rézbizsuval fölcicomázva. Szemén tanárnős szemüveg, haja egy sosem volt dámáét idézően feltupírozva. Visong. Időnként torz, éles fejhangon visít. Cigarettáját eltartva magától, jelentőségteljesen pöfékel. Megjátssza a lestrapált egykori nagy nőt, akinek lábai előtt hevert a világ, s még most is bármikor elérheti, amit akar. Öncsaló hazugságai átlátszó hálóján át jól látszik a kiúttalanul kapkodó öregedő nő céltalan üressége. Szirtes mintha csak a Mauzóleum pesti gangjáról sétált volna át az osztrák szerző lakókonyhájába: pazar asszonyisága igazi színészi remeklés.
A harmadik nő, mindkettejük ellenpontja, bigottul vallásos. Csákányi Eszter Mariedljének révülete már-már az aberráció határait súrolja. A sokadszor látott slampos nőalak szerepkörében Csákányi szakszerűen és a figurához illő alázattal adja a vécépucolók angyalát. Tépett, kese haj, fekete magas szárú cipő, ócska mellényke, öregasszonyos szoknya, apácoid lebernyegek. Révülete hisztérikus és színjátszó: az ájtatosság mímelése közben váratlanul kitör, szinte önkívületben csókolgat egy dugóhúzóban fölismert keresztet. Ön- és közveszélyes, s nem csak mert anélkül csinálja.
A második rész vége felé Khell Zsolt „kizökkent" tévédoboz-színpadán rémséges horrorvízió elevenedik meg előttünk, a lehető legnyersebb, legnaturálisabb és legvadabb formában. Az éppen fölmagasztosuló s eksztatikus révületében fölemelkedő Mariedlt, aki történetesen morbid élethazugságaikkal szembesítette barátnőit, váratlan, ámde előre jól kiszámított módon a konyhaasztalra dönti a másik két nő. Aztán a gondosan kikészített konyhakéssel komótos szakszerűséggel elkezdik levágni a fejét. Amíg nyeszetelnek, ömlik, spriccel, fröcsköl a vér, majd a levágott fejet felmosóvödörbe csobbantják. Késleltetett lelki horror után gyorsfizikai horror: úgy vélem, Schwab darabjának (s ekként az előadásnak is) ez a legkevésbé motivált jelenetsora.
Aztán az abszurd komédiát csúfondáros énekével körbezsolozsmáló láthatatlan kórus megint a valódi sorstragédiát idézi.

Werner Schwab: Elnöknők (Katona József Színház, Kamra) Fordította: Szilágyi Mária és Parti Nagy Lajos. Díszlet: Khell Zsolt. Jelmez: Szakács Györgyi. Zene: Márta István. Rendezte: Ascher Tamás. Szereplők: Pogány Judit, Szirtes Ági, Csákányi Eszter. Munkatársak: Budavári Réka, Erőss Tamás, Horváth József, Kádár Attila, Kása Gyula, Merényi Anna, Pető József, Stohl András, Sulyok György, Tiwald György, Tóth Judit, Urovszky László, Ványi Kati, Zana László.