v f
Bemutatók

Talán Ibsen volt az egyik első, aki észrevette a XIX. század nagy sürgésében-forgásába, változtatás-áhitatában, hogy sok minden nem az, aminek látszik.  Az iparosodás, a városok fejlődése, a társadalmi mobilitás, a nyilvánosság kibontakozása  nyomán egyre több ember hihette azt, hogy beleszólhat sorsának alakulásába és azt is, hogy változtathat. A Peer Gynt az individualizmus problémájára keresi a választ. A légy önmagad, a valósítsd meg önmagadat parancsa, mert ha nem, olyan vagy mint a hagyma, amelynek ha sorra  vetjük héjait, nem marad semmi, ha egészen önmagunk vagyunk, akkor a magány a semmisítő.  Nem élhetünk saját normáink szerint, mert a közeg, amelyben mozgunk (gomböntő a kanalával) beolvaszt .  A Nép ellensége című művében (Az „ En Folkefiende” 1882, ) már nemcsak az egyén küszködik önmagával, de ott vannak körülötte, már megjelennek valóságos helyzetekben, alakokban mindazok, akik ezt az egy életet megnyomorítják.

Ez a mű önéletrajzi ihletésű – megtapasztalhatta mit jelent szülőföldről elkerülni, majd oda vissza – Stockmann doktort, a  főszereplőt részben saját magáról mintázta. De bármilyen ihletésből született a mű, hátborzongató a jelenhez köthető aktualitása. A  világháló és a műholdak jóvoltából  nap mint nap értesülünk, hogy a Föld különböző pontjain miként mérgezik az ott  lakókat. Mérgezett a tenger, mérgezett a folyó, mérgez a sebtében bezárt bánya és különféle betegségek érik a legártatlanabbakat, a gyerekeket is. De ezen csak széplelkek zaklatódnak.  Feledjük megbetegedő édesanyánkat, gyermekünket is, ha anyagi vagy politikai érdekeinkről van szó. A felvilágosodás nagy ábrándja, hogy méltósággal élve érthetjük önmagunk és a környező világot - mára végképp eltöröltetett.  A másokért való felelősségről pedig már azoknak sincs fogalmuk, akik politikusként a közt kéne, hogy szolgálják.  Kant pontosan megfogalmazta, hogy miként lehetsz világpolgár. Élj úgy, hogy embertársaidat ne tedd eszközöddé és te se tűrd, ha eszközként kezelnek. Mit értünk mi ebből? A legfellengzősebb fogalmak  kavarognak a különböző médiumokból és azt próbálják belénk verni, hogy mi minden a mi érdekünk,  miközben megfosztatunk  tiszta víztől,  enyhet és jó levegőt fáktól , érdemes tevékenységtől, s az egyetlen – bárhova születtünk is-, az  emberi méltóságtól.

Kúnos László fordításában színpadra állított mű  Zsámbéki Gábor rendezésében – ahogy a több évszázados kultúrával csiszolt velencei tükör teszi  - , hűen tükröz. Ibsen és Zsámbéki színházi nagysága építi az eseményívet a hiteles végkifejletig.  Egy felelősséget érző ember, Stockmann doktor utánajárt, hogy miért betegednek meg annyian az ő általa is szorgalmazott fürdő körzetében. A fürdő felpezsdítette a helyiek életét, mert munkahelyeket teremtett, a vendégek kiszolgálásával anyagi jólétet is biztosított. Ha be kell zárni, akkor ezek az érdekek sérülnének. Az egészségkárosodásról hang sem esik.

A  színpad bal oldalán mívesen faragott keményfa székek és asztal, érzékelhetően értékes fából, a  jobb oldalon nyitható asztalka olvasólámpával  és egy kanapészerűség.  Eszközök ezek, amelyben keretet kap a történet: a kisváros és Stockmann doktor lakása, a szerkesztőség, a  hajóskapitány háza.  A háttér sötét. A darab szereplői – mint valami tablóképen – állnak a sötétben és ebből sötétségből lépnek elő. Strockmann, a darab elején a nép barátja, akinek barátai vannak, akit megbecsül környezete, a darab végére a nép ellenségévé válik. Fekete Ernő alakítása hitelesíti az igazában biztos, küzdeni tudó és akaró ember törekvéseit, aki büszkén vállalja eszméiért, meggyőződéséért a kitaszítottságot is. Testvére, a város polgármestere – Kulka János - , politikus, aki jól játszik hangszerén. Ez a hangszer nem más, mint a nép, a sokaság, a tömeg, amely elalél attól, ha érdekeit emlegetik, ám nem képes, vagy nem akarja ezt az érdeket megismerni. Szereti , ha sokaságban van. Az ad neki erőt, s buzdul, ha ebben lelkesítik. Kulka csodálatosan játszik ezen a hangszeren. Gesztusai, szempillantása, kéztartása ezt a biztonságot jelenítik. Tisztában van erejével és azzal  is, amivel környezetét uralni képes. Tudja, a többség vele. A rendezés  mindezt élvezetes ötletekkel – kinagyítva, vásznon – hozza érzékletes közelségbe.  A főszereplőkön kívül  jelentős ebben a rendezői felfogásban Aslaksen, a nyomdász személye. Munkája és magaviselete által megbecsült polgára a közösségnek, aki a háztulajdonosok szövetségének elnöke is. Tiszteli a doktort és a darab elején pártolja is. Mindvégig öntudatos polgár, közösségét képviselő felelős, miközben ugyanazon mondatai mögött azok tartalma válik az ellenkezőjévé. Meg kíván maradni pozíciójában és meg is marad. Ő a pozíció, aminek - ha valaha volt is - , már nincs tisztességtartalma. Marad a váz, az erős, mert az tartja. Bán János Aslaksenje ezt hozza elénk.

A darab még egy fontos jelenséget érzékletesít. A sajtó, a szabad sajtó – amely a felvilágosodás eszköze volt hajdanán, mert a társadalmi nyilvánossággal megtörte a hatalom (arisztokrácia, földesúr, gyáros) uralmát, már Ibsen idejében is lemondott erről az erejéről. Az a társadalmi nyilvánosság, amely a polgárt hiteles információhoz  kell hogy juttassa, s  ennek birtokában senkinek ne engedje, hogy akármit tehessen akárhogyan -  eszköze lett a hatalomnak.  Az az eszköz, amely hajdan a tudást (gondoljunk az Enciklopedisták törekvésére, hogy mindenkinek joga van mindahhoz az ismeretanyaghoz, amit az emberiség aladdig fölhalmozott)  juttatta el, most információként a VV Juci összeveszett Jenővel-t kínálja. Ebben a darabban Billing a (Kovács lehel) Népújság munkatársa  és Hovstad (Ötvös András) , a Népújság  főszerkesztője remekül lefestik, hogy is működik ma a nyilvánosság, mi és hogy mozgatja a szálakat. Könnyedek és felelősségtelenek. Arcizmuk sem rándul a szembehazugságtól.

Az igazi színház, az szembesít. Zsámbéki Gábor rendezésében ez az Ibsen mű jelenünk kérdéseit állítja elénk. Élhetjük-e saját életünket méltósággal? Lehetünk-e állampolgárok ilyen körülmények között? És egyáltalán, ki az állampolgár, mi a közvélemény,  ki formája, ki alakítja és kinek van hatása rá. Ki tehet a közért? Tehet az valamit is, aki bírja a köz felelősségét?  Ibsen konklúziója: semmilyen körülmények között nem csatlakoznék olyan párthoz, amelyet a többség támogat.

 

forrás

Oldalunk cookie-kat használ az optimális működés érdekében.
Adatvédelmi tájékoztató Rendben