elmegy az agy

tudom, a filmjeit szokták, de én szeretem gothár színházi rendezéseit is (az én vagyok a te, nemzeti, is szeretnivaló).a bessenyi györgy-i alapanyag inspiráló lehetett: világlátott, de titokzatos férfi, a filozófusesszencia (kor és élettörténet szerint) önelemez, szellemesen kor és helyrajzol. az előadásban is volt munka, költészet, színházi esendőség (botok dőltek;-). a szöveg azonban aritmikus volt, néha unalmasan nyúlós, néha felvillanyozóan velős, de elég hamar már nagyon kiszámítható volt. és hogy minden színész pont abban a szerepben volt, amiben szokott, azt kifejezetten nehezményeztem (mészáros béláról már nagyon szeretném megtudni, miféle színész, ha nem szolgálót játszik -- bár nem csodálkoznék, ha a szerződése cselédszerepekre szólna. azt hiszem, nem lehet a topon ettől. tudom, hogy játszott már nagyon ritkán mást, de az akkor arról szólt, hogy most kivételesen nem szolgáló, annyi történt vele akkor.) de kocsis gergő alakítása közéletről, médiáról, kommunikációról parádés volt (ha illene ilyen rossz szót használni egy jó dologra), tükröt tartott a hülyeségeinknek, közben még szakmailag és emberileg pörgött a fején (ez egy metafora, vagy mi). a szerelmespárok: a voltak, a lettek, a nem azok is rendben voltak (játszottak a színészek) -- aki nem látta, ismeri: van egy filozófus férfi és egy hozzá tán fogható nő (aki leginkább attól más, hogy hisztérikusan van ábrázolva -- aminek tenki réka, amennyire emberileg lehetett, ellenállt), és nem érdeklődnek a szerelem, a másik iránt, mint ahogy mindenki körülöttük. sőt kissé megvetik őket és kívül / felül / állónak tartják magukat (a nő erre nem büszke, a férfi igen). aztán beüt köztük is a szerelem. ennyi.  nekem a végén azért maradt egy ilyenféle érzet, de ez már alig tartozik ide, ez csak egy elvi kifogás, mert ötvös andrás a gyakorlatban nem adott erre okot. ez az előadás egy rendes férfimunka.

forrás