Különleges színházi előadás: hajléktalan embereket nyűgöz le a színpadi hajléktalanság Fullajtár Andrea előadásában
Fullajtár Andrea, köszönjük! Köszönjük a múlt év december 27-én este tartott Csendet akarok c. előadást! Tudjuk, hogy egy előadást több ember hoz létre; így további köszönettel tartozunk a Katona József Színháznak, Zsámbéki Gábor rendezőnek, a színpadi partner Nagy Viktornak, valamint mindazoknak, akik neve nem látható színlapokon.
Már az sem volt mindennapi, ahogy mi, 12 gyakorló hajléktalan odakerültünk. Egyik szövetségesünk aznap délután egy szokásos megbeszélés végén megkérdezte, lenne-e kedvünk este színházba menni, mert kaptunk tiszteletjegyeket. Azt is mondta, hogy erre az eseményre a sajtó is „kivonul”.
A Katona kamaratermében, a Sufniban teltház volt. A monodrámát Csalog Zsolt szociológus írta és eredetileg ’96-ban mutatták be. Ezen az estén 60 percig olyan csend lett, ami még színházban is ritkaság. Persze ehhez az kellett, ami a színpadon történt.
Megdöbbentő és gondolatokat elindító produkciót láttam. Amikor beléptünk a nézőtérre és körülnéztünk, egy, az utcáról ismerős kép fogadott minket: egy „átmeneti nő” (ti. átmenet nő és rongykupac között) és egy padon nekünk háttal ülő, mankóba kapaszkodó férfi hallgattak. A férfi hallgatott végig, de a nő nem. Mondta-mondta egy órán keresztül, de úgy, olyan hangsúllyal és gesztusokkal, hogy arra gondoltam (de komolyan!): nem létezik, hogy ez a színésznő ne lett volna valamikor valóban hajléktalan. Később továbbgondolva arra jutottam, ha tényleg ennyire hajléktalan volt, akkor biztos nem lett volna ilyen jó színész. Persze a szöveg sem volt akármi. Igaz, több részlete nem naprakész, de nem is lehet, hiszen a ’90-es évek elején íródott és a szerző sajnos már nem is tud „igazítani” rajta. Talán egy még élő drámaírónk újra előveszi a témát, de az már egy másik darab lenne. Ebben a produkcióban van még annyi „szellemi táplálék”, amin még jó ideig ellehetünk anélkül, hogy unalmasnak vagy idejétmúltnak éreznénk.
Az előadás után Fullajtár Andrea és Nagy Viktor közönségtalálkozót tartottak, amit egyik szövetségesünk moderált. Ez a „második felvonás” is közel 60 perces volt. Itt a profi újságírók mellett mi is kérdezhettünk. A színészek válaszaikkal bizonyították, hogy nem csak „betanult” szöveget tudnak előadni, hanem pl. a hajléktalanságról saját gondolataik is vannak.
A minap láttam a tévében, hogy a Csendet akarok előadását DVD-re is rögzítik, hogy egyrészt megőrizzék az utókornak, valamint hogy a hajléktalanság témája ismertebb legyen a témában kevésbé tájékozottak előtt is.