v f
Archívum

Molière: A mizantróp

KRITIKA

Bedíszítetlen színpad a díszlet a Katonában. Bagossy Levente ravaszul mezítelennek mutatkozó színpada nem a királyi udvart, hanem egy kifáradt színházat mutat (világ a színház és színész benne minden férfi és nő).

Bányai Tamás világítása alaposan besötétíti a teret. A címszereplő Alceste (Fekete Ernő) a szín fenekének veti hátát. Bebújik a sötétbe. Láthatatlanná szeretne válni már elől járóban. Később jobb elől úgy ül le, mint sarokban duzzogó sértett gyermek. Indokolja rejtekező kivonulása a világgal elégedetlenül szembeforduló harapósságát, görcsös igazságkeresését, sündisznós megbékíthetetlenségét. Jobban fél a világtól, mint a világ tőle.

A műkedvelő verselő Oronte, akit Máté Gábor nyájas hízelgőként indít, majd bravúrosan elfedett hiúságával kezd bele szonettje fölolvasásának és minden színházias hagyománytól mentes színészi igazsággal sértődik halálra a versét lebecsülő értékeléstől.

 Zsámbéki Gábor rendezése a szöveget fölényesen értő értelmezéssel játszatja színészeit. Kocsis Gergely (Philinte) a nehezen játszható rezonőr szerepben, ami csak dramaturgiai segédeszköz - hogy a főszereplő ne beszéljen magában -, figyelmes játszótárs. Meghallja az elhangzott mondatokat. És azokra válaszol higgadtan, nem a szerep szerinti szöveget hajtogatja. Vagyis élnek az emberi kapcsolatok. Működik a darab. És a cselekmény működik, nem a rendezői ráfogás. Holott a rendező úgy fogja föl Molière-t, mintha mai szerző volna, napjainkról írta volna komi-tragédiáját. Alceste igazságot keres minden áron. Gyűlöli az őszintétlenséget. Felháborítja a hazugság, jóllehet a hazugságok tartják fenn a világot. Szemébe mondja mindenkinek véleményét. Nem ügyeskedik. Nem tapintatos. Kurtán szólva: kellemetlen ember. Jóllehet, többnyire igaza van, de a világ nem viseli el megvesztegethetetlenségét. És mivel szerelmese (Ónodi Eszter) nem akar lemondani a társasági életről, a kacérságról, az őt körül udvarlók rajongásáról: Alceste összepakolja cókmókját, és kivonul a világból. Mint Robinson Crusoe a lakatlan szigetén, úgy kocsizik a háttérből előre zsúfolt kis kamrája magányosságával. S jóllehet, már a cselekmény korábbi pontján hátizsákjába tömködi könyveit, tehát Céliméne-nel békéje idején is már hurcolkodna, a végső hátat fordítása a társadalomnak, olyan ironikus idézőjelet kap, mint az Ármány és szerelemben, amikor Lady Milford azt ígéri, elmegy napszámosnak.

 A nagyvonalú biztonsággal kivitelezett előadásban némi áramingadozás tapasztalható. Nemcsak az akusztika (vagyis a szövegérthetőség) váltakozik, de a forszírozott versmondás, a színészi préselés is a természetes színpadi lélegzetvétellel. Petri György mindmáig érvényes magyarítását néhány helyen Várady Szabolcs mű- stoppolta. Sietve hozzá kell tenni: a Katona prózai színház, a verses drámák játszásához nem szokott színészek többnyire átugorják a kitűzött magasságot. Emelkedettséghez kevésbé van tehetségük, mint köznapi beszédhez.

 Igen jó paszományos feketében, kihúzott gerinccel, a társadalmi végítéletet meghirdető becsületbírósági tiszt: Ujlaki Dénes. Olyan, mint egy két lábon járó kurucinfo. Tóth Anita koszlott, cingár szolgálója penészes egérként megjelenik egy hátsó bejáratnál: a színpad megtelik tőle pánikkal. Tenki Réka Éliante-ja őszintén tud szeretni. Fullajtár Andrea intrikája külsődleges. Az udvaroncok - a copfos Elek Ferenc, valamint a mézesbáb-mosolyú Takátsy Péter - kettősét megtoldotta a színház Vajdai Vilmos, Kiss Eszter létszámbővítésével.

Szakács Györgyi jelmezeinek érett kultúrájában gyönyörködéshez hozzájárul a semleges háttér, ami kiemeli a színészek és rajtuk lévő viseletek rajzát.

2011. január 30.