Csak kétszer játszották a Limone Fonderie Színházban a torinói Teatro Stabile „Szenvedélyek színháza” című nemzetközi projektjének legfontosabb vendégelőadását, ezt a fantasztikus Woyzecket, amely tíz év távollét után visszahozta Olaszországba az egyik legjelentősebb európai rendezőt, Ascher Tamást. Ascher szerény művész, sosem hajol meg a produkciói végén, viszont a budapesti Katona József Színházban egymás után rendez nagyszerű előadásokat. Rendezői realizmusa szenzációs, felejthetetlen alakításokat hoz ki a színészekből. Akinek volt szerencséje Ascher munkáit látni, tudja, hogy mindig nagyon koherens módon, az eredeti szöveghez hűen meséli el a történetet; az előadásai tele vannak víziókkal és metaforákkal a bennünket körülvevő világról, amelyek olyan erővel és ugyanakkor olyan finomsággal jelennek meg, hogy az egészen különleges. A huszadik század utolsó éveiben Ascher előadásai többször vendégszerepeltek Rómában, Pármában, a milánói Piccolóban és a cividalei Mittelfesten, és persze nemcsak Olaszországban, hanem például Berlinben és Párizsban is. Olaszországban a Három nővér nyitotta a katartikus előadásainak sorát. (…) Most pedig Büchner Woyzeck című darabját hozták el, amelyet 23 éves korában írt a tragikus sorsú szerző. Ascher nem az eredeti Büchner-darabból indul ki, hanem Bob Wilson alig több, mint tíz évvel ezelőtt készített változatából, amelynek zenéit nem kisebb nagyság, mint Tom Waits írta, de Ascher előadása természetesen teljesen más, mint Wilsoné, mint ahogy teljesen más a színpadi nyelv is, amit a két rendező használ. Rozsdás fémlemezekkel körülzárt, nyomasztó térben vagyunk, ahol Woyzecket állandóan megalázza a katonaorvos és a kapitány, akit Woyzeck naponta, türelmesen borotvál. A színészek fantasztikus összjátéka jellemzi az előadást, akik nemcsak remekül játszanak, de jól is énekelnek és jól táncolnak – elsőrangú társulat.

2014. március 1.