színlap

NoTÓRIUSOK 1.

KAMRA                                                                                                            Bemutató:2007.október 18.


AZ EMBEREK VESZEDELMES KÖZELSÉGÉBEN

dokumentumdráma

 

Beck Judit, Csákvári József, Egri István, Feleki Kamill, Földes Mihály, Gábor Miklós, Gellért Lajos,

Győri Gyula, Háy Gyula, Hont Ferenc, Honthy Hanna, Horvai István, Karinthy Ferenc,

Ladányi Ferenc, Latabár Kálmán, Major Tamás, Makláry Zoltán, Peti Sándor, Révai József,

Somlay Artúr, Szakáts Miklós, Szendrő Ferenc, Szilágyi Bea, Tamás István, Tóth Györgyné,

Várkonyi Zoltán felszólalásaiból az ’50-es évek Színházi Közgyűlésein.


Az előadás szövegét összeállította: Fodor Géza, Lengyel György és Zsámbéki Gábor

 

Szereplők:

Bezerédi Zoltán

Bodnár Erika

Dankó István e.h

 

Elek Ferenc

 

Fekete Ernő

 

Fullajtár Andrea

 

Hajduk Károly

 

Jordán Adél

 

Keresztes Tamás

 

Kocsis Gergely

 

Kovács Lehel

 

Máté Gábor

 

Mészáros Béla

 

Mészáros Piroska e.h.

 

Rajkai Zoltán

 

Rezes Judit

 

Szacsvay László

 

 

 

Munkatársak: Budavári Réka, Horváth József, Khell Csörsz, Kovács Ildikó, Pető József, Sáry László,
Tiwald György, Vajdai Vilmos

 

Rendező: Zsámbéki Gábor

 

1949-ben a kommunista diktatúra államosítja a színházakat. A magyar színház történetének legnagyobb és legellentmondásosabb fordulata ez. Egyfelől az állami finanszírozás lehetővé teszi, hogy a színházak bizonytalan piaci vállalkozásokból igényes művészszínházakká váljanak, amelyek színvonalának a művészi érték vezérlő szerepe mellett az állandó társulatok és a művészegyéniségek létbiztonsága is fontos feltétele. Másfelől: a kommunista párt által bekebelezett állam diktatúrája azonnal korlátozza is mindezt az előnyt, amennyiben a színházakat a pártpolitika eszközévé teszi és teljesen átpolitizálja a színházi életet. Ez a folyamat világosan kiolvasható azokból a jegyzőkönyvekből, amelyek 1950-től a színházi élet különböző fórumain megtartott értekezletekről készültek. Ezekből a jegyzőkönyvekből a magyar színház történetének legnagyobb drámája, sőt tragédiája bontakozik ki. Olyan dráma, tragédia, amelyben kibogozhatatlanul összefonódik politikai erőszak és korlátolt jó szándék, idealizmus, hazugság, csalás és öncsalás, karrierizmus és jobbítani akarás, elvi elkötelezettség és alantas személyi intrika. A magyar színházművészet akkori legnagyobbjait látjuk vagy szenvedélyesen vállalt szörnyű politikai komisszár-szerepben működni, vagy szégyenteljes önkritikákban megalázkodni, vagy e szörnyű végletek között kétségbeesetten hajladozva életlehetőséget keresni. A jegyzőkönyvek szólamtömegéből a torz személyes hangok mellett a gerincek megtöretésének recsegése hallatszik ki. A színház nem a — magában is elborzasztó — szólamtömeget hivatott megmutatni, hanem azokat az emberi drámákat, tragédiákat és — sajnos — játszmákat, amelyekre a kor nemcsak a művésznek nagy, de embernek kicsiny személyeket kényszerítette rá, hanem a minden szempontból legjobbakat is.

képek

{phocagallery view=category|categoryid=191}