színlap
HANS FALLADA
MI LESZ VELED, EMBERKE?
Színpadra alkalmazta: Hilda Hellwig
Fordította: Kunos László
Johanness Pinneberg Elek Ferenc
Mia Pinneberg, az anyja Bodnár Erika
Emma Mörschel Ónodi Eszter
Mörschel úr Kun Vilmos
Mörschelné Hőgye Zsuzsa
Karl Mörschel Lengyel Ferenc
özv. Scharrenhöfer Olsavszky Éva
Kleinholz kereskedő Csuja Imre
Marie Kleinholz, a lánya Fullajtár Andrea
Lauterbach könyvelő Tóth Zoltán
Schulz könyvelő Dévai Balázs
Kube munkás Somody Kálmán
Jackmann Varga Zoltán
Spanfuss részlegvezető Szacsvay László
Heil Butt eladó Lengyel Ferenc
Kessler eladó Nagy Ervin f.h.
Első vevő Tóth Zoltán
Második vevő Somody Kálmán
A felesége Fullajtár Andrea
A sovány hölgy Huszárik Kata
A molett hölgy xxx
Franz a sovány hölgy férje Dévai Balázs
Az öreg hölgy Olsavszky Éva
Színész Hollósi Frigyes
Krymna Tóth Zoltán
Szállítómunkás Morvay Imre
Sofőr Lengyel Ferenc
Első kurva Huszárik Kata
Második kurva Fullajtár Andrea
Első kiszolgáló Kun Vilmos
Második kiszolgáló Varga Zoltán
Első vásárló Hőgye Zsuzsa
Második vásárló Morvay Imre
Rendőr Csuja Imre
Munkás xxx
Diszlet : Khell Csörsz
Dramaturg: Veress Anna
Jelmez : Benedek Mari m.v.
Munkatárs: Malgot Eszter
Rendező: Hilda Hellwig m.v.
Olvasópróba: január 25.
Bemutató: április 9.
interjú
MaNcs, XI. évf. 22. szám, (1999.06.03.) - 1999-06-03
Az északi fény erotikája (Hilda Hellwig színházrendező)
/images/keptar//images/keptar/Magyarországon született, és a kaposvári Csiky Gergely Színház segédszínészeként dolgozott, amikor gondolt egyet, és nem tudni, miért - nem szívesen beszél róla, bár 1979 táján egész érthető lehetett - kiment Svédországba, ahol azóta is él. Theater Aurora néven színházat alapított, aztán a színiakadémián tanársegéd, majd a Svéd Akadémia tagja volt. Vendégelőadóként a mai napig is tanít a skandináv államok főiskoláin. Oslóban és Helsinkiben is csinált már színházat és filmet. Dürrenmatt, Kleist, Csehov, Shakespeare, Racine, Kierkegaard a kedvencei, de saját műveiből is rendezett. Legutóbbi rendezéseinek egyike a Katona József Színházban a német "új tárgyiasság" egyik zaklatott életű, ám jelentős képviselőjének, Hans Falladának a Mi lesz veled, emberke? című darabja. A nyomasztó, kispolgári dráma a két világháború közti Németországban játszódik, és Budapesten kisebbfajta közönségsikernek örvend. A rendezőnőt a társulattal való megbeszélése után interjúvoltuk meg, utána pedig elkalauzoltuk a számára izgalmas mediterrán város éjszakai életébe. MaNcs: Rendszeresen tartasz megbeszélést a színészekkel előadás után?
Hilda Hellwig: Itt most muszáj volt, mert Norvégia közepéből jövök, aztán holnap reggel oda térek vissza, úgyhogy nem találkozom velük egy darabig. Nem valami tiszteletkör ez, hanem szakmai megbeszélés. Holnap este már III. Richárdot próbálok nüosk nyelven, és egy darabig nem tudok majd az Emberkére koncentrálni.
MaNcs: Mi fán terem az a nüosk?
HH: Norvégiában van a bukmol és a nüosk nyelv, illetve dialektusból kialakult nyelv. A színház igazgatója fordította át a darabot nüoskba. Beszélni nem tudom, de olvasom és értem. Úgy képzeld ezt el, hogy mi norvégül beszélünk és én újnorvégül rendezek darabot. Nagy felkészülést kíván, mert a színészek sem mindig tudják, hogy mi az adott kifejezés pontos érzelmi jelentése.
MaNcs: Ez különösen hangzik, sőt kísérletinek. A Mi lesz veled, emberke? viszont nem tűnik annak. Nem is igazán illeszthető bele a Katona József Színház megszokott repertoárjába.
HH: Pedig az Emberke is formai kísérlet. Úgy kellett megcsinálni, mintha másképp nem is lehetne, és ezért működik. Nagyon Brecht-szerű realizmus, amit a darab sugároz magából. Túlzó, erős gesztusokkal meséli el ezt az egyszerű történetet, és minden kép ugyanazt a témát járja körül, csak más és más oldalról, valamint egyre durvábban. Az a nehézsége, hogy minden egyes képnek meg kell állnia a saját lábán. Egyrészt használni akartam azt a nagy tudást, amit a Katona kifejlesztett a realisztikus játékban, másrészt belevinni valamit, ami tőlem egyedi. Nem is kellett volna egy formailag briliánsabb darabot választanom, mert ezzel is sokáig elvoltunk.
MaNcs: Mondhatom azt, hogy valamivel népszerűbb darabnak tűnik, nem annyira intellektuálisnak, mint a Katona törzsközönsége azt elvárja? Komolyan megbántam, hogy az anyukámat nem hoztam el.
HH: Nagyon örülök neki, ha ezt mondod. A legnehezebb gondolatokat, a legintellektuálisabb állapotokat érthetően szeretem elmondani. Mindenkinek jelentsen valamit, ha már nézi. Nekem meglehetősen régimódi felfogásom van a színházról, talán ezért van sikere a darabjaimnak, és ezért kaptam ennyi hazai, azaz svéd és nemzetközi díjat. A színház az egyik legfontosabb művészeti ág, a nézőkkel való kommunikáció eszközeként a legfontosabb. Nagyon érdekel a forma, és csinálok sok formai kísérletet is, de azok soha nem lehetnek üresek.
MaNcs: Fallada egyébként is erősen naturalisztikus darabját hogyan lehetett még érthetőbbé, felfoghatóbbá tenni?
HH: Nagyon nehéz bevonni az egész társadalmat a színházasdiba. Ez a darab kispolgári világot ábrázol, és kispolgári esztétikát képvisel, amihez például az egyes színek közti kivetített apróhirdetések nagyon is passzolnak. Amellett, hogy a színpadon folynak az események, a történelmi jelentőségű dolgok mindig az ablakok mögött történnek, és valamit megmagyaráznak, a pinceablaknál áll a nemzetiszocialista, az áruház kirakatán kívül is folyik az utcai élet, amolyan jelzésszerűen, de attól még súlyosabban. Engem nagyon érdekelt az a fajta ember, akiről a darab szól, aki a saját értékrendszerével fojtja meg magát. Szomorú, de mindig aktuális téma. Minden ember életének része, hogy a vágyak, a törekvések és az ideológia néha nem esnek egybe, vagy pont akadályozzák az embert az önértékelésében.
MaNcs: Miért pont Budapestre hoztad ezt a darabot, és miért pont ezeket a színészeket választottad hozzá?
HH: Ahogy elolvastam Fallada darabját, azonnal meg akartam rendezni. Kérték Svédben és Finnországban is, hogy ott csináljam meg, de az volt a feltevésem, hogy itt többet mondana a közönségnek. Azért a Katonában, mert hívtak, és mert Európa egyik legjobb színháza. Egyrészt építhettem a hagyományaikra, láttam őket játszani, és tetszettek, másrészt tiszta lappal jöhettem, mert nem ismerték a munkastílusomat. Sok meglepetést okoztunk egymásnak.
MaNcs: Valóban voltak meglepő és egyben megnyugtató dolgok, például hogy nem kiabáltak a színészek, vagy csak nagyon indokolt esetben és rövid ideig.
HH: Úgy instruáltam őket, hogy visszafogottak legyenek, de nem direkt módszerekkel. Tényleg lendületesebbre vették először néhányan a szerepet. Könnyebb ott rendezni, ahol ismernek már a színészek, de itt is elértem a célomat, nem játszhatta senki túl a szerepét.
MaNcs: Gyanúsak nekem azok az északi nézők: miért tudnák kevésbé befogadni azt, amit a magyarok?
HH: Különböznek, és tudni kell hozzá, hogy más a szociális, a kulturális, a politikai helyzetük, más partira mennek, mást táncolnak, mást esznek. Ezek alapján kell megtalálnia egy rendezőnek az összefüggéseket, akkor tud igazán rezonálni a nézőkre. Mikor legutóbb Finnországban volt bemutatóm, ott voltak a tévések, hogy lefilmezzék azokat, akik kitámolyogtak az előadásról. A legvadabb rendezők is azt mondták, hogy túl erős nekik, pedig Wedekind-dráma volt, ami arrafelé eléggé ismert. Nekem fontos, hogy a nézőnek kihívás legyen egy darab, és azonnal vitatkozni is tudjon vele. Olyan darabot kell választani, ami hat az ott élőkre. Szerintem Fallada is erős, csak másképp van elbeszélve. Már csak akkor érezni, amikor nagyobb lesz a sodrása, és érződik, hogy az nem vezet jóra.
MaNcs: Régóta kint élsz már, ráadásul többnyire északi államokban rendezel. Az rendben van, hogy a hidegben jókat lehet gondolkodni, de nem hiányzik a meleg napsütés és annak az erotikája?
HH: Hát furcsa érzés, hogy itt most egy szál ruhában vagyok, és megyek vissza a maximum tíz fokba, de azt látni kell, milyen szép, amikor süt a hó. És az északi fénynek is van ám erotikája.
- sisso hakkinen