1x06: Test-vér-iség

A hatodik rész minden sorozat szempontjából fontos. Akkor térnek vissza a jedik a Csillagok háborújában, a Péntek 13-ban kiderül, hogy Jason él, Amerikában pedig sok tévésorozatot kaszálnak el a 6. résznél, ha nem hozza az elvárt nézettséget. A Gondnokság egyrészt, úgy tűnik, hozza a megfelelőt – ismételni is kell –, másrészt viszont tudjuk, hogy 8 részre készülhetünk, így az Árpád-házi tiszta vérvonalért küzdő Gondnokoknak éppen ideje befordulni a célegyenesbe, s minden történetszálat a befejezés irányába terelgetni.

Mert – Fekete Ernő érces hangján hallhatjuk összefoglalva az elején, miután végighaladtunk a furcsa feliratú ajtókkal és csövekkel tarkított szűk folyosón, és a Sufni helyébe települt Gondnok-főhadiszállásra értünk – továbbra is a tiszta vérvonalért küzdenek hőseink, hogy találkozzék az azt magában hordozó Magyarok Ősapja, Ádám, illetve Ősanyja, Virág, akik feszt nem akarnak egymásba botlani, ezért kell közbeavatkozni a Gondnokoknak.

Az alagsori akció-szappanopera a tévéből-moziból ismerős kliséket pufogtatja jellegzetes magyar ízekre fordítva. Vagyis itt nem shotgunok vannak, hanem parittyák, az igazságszérum nem injekcióstűből, hanem az Erős Pistá-s üvegcséből érkezik, a Gondnokokat pedig nem a Gucci, hanem a Vörös Október Ruhagyár szabadidőruházati osztálya öltözteti, a futurisztikus technológia pedig afféle magyaros lemaradásban van önmagához képest.

Szóval célegyenesbe fordul a játék: az Anjou ügynök, aki meg akarja hiúsítani az Árpád-vérvonal érvényre jutását, az elmúlt részben betört a bázisra, és elrabolta a korábban meghalt Gondnok, Junior hulláját, hogy felélessze, s egy hirtelen retrospektív nyomozással kiderül, hogy Junior az Anjouk beépített ügynöke volt. Míg az Endrék odakinn ügyelnek arra, hogy Ádámot és Virágot nehogy elkapják az Anjouk – Endre Ádám cimborájaként, Endre pedig Virág székely származású, szómenéses jószomszédjaként –, azok megjelennek a Gondnokság környékén, a Párizsi-udvarban, így az ottmaradtak, Zsolti, Vera, Attila és Feri küzd meg a két ellenséggel, akiktől nem tudván vallomást kicsikarni, a genfi egyezményre nagyívűt sercintve magyar népdalokkal kínozzák őket a pincében. Az Ősanyát – aki tovább szeretne tanulni, ezért a Gondnokok kénytelenek a felvételi keretszámokat egész addig emelni, míg egészen biztos, hogy Virág esélytelen bármely egyetemre – és Ősapát megpróbálják összehozni, amely kivételesen sikerrel jár. Azonban felmerül a kétség Attilában: lehet, hogy Endre áruló, ugyanis telefont találnak nála – amit a Gondnokoknak tilos használniuk. Azonban a titok sokkal meglepőbb, amely le is lepleződik: a testvériség szó új értelmet nyer Attila számára (érzelmes családi szál szövődik érzékenyen a szappan szövetébe, nota bene éppen ideje volt, egy rendes sorozatban már rég kiderült volna valami familiáris kötelék vagy ősi ellentét a csapaton belül), de ami igazán meglepő, hogy a fogságba ejtett Anjouk számára egyáltalán nem rossz a dolgok ilyetén alakulása – de ennek oka már a következő rész felfejtésére vár.

Elismerés jár az alkotócsapatnak, amiért a cliffhanger-technikát tökélyre fejlesztették, az ember szívesen rágná tovább a rágógumit, de nem lehet (dramaturg: Laboda Kornél). Ugyancsak példás, hogy minden pontosan akkor történik, amikor történnie kell, bár pontosan tudjuk, hogy mi rögzült előre, hogy kik honnan érkeznek – a tévés-filmes „titkok” itt egyáltalán nem titkok, éppen ezek nyilvánvalósága lesz komikus –, mégis az illúzió illúziója, a „majdnem mintha” érzés tényleg létrejön (rendező: Kovács Dániel és Dömötör András). Sajnálatos azonban, hogy eltűnt a szerelmi szál, igaz, kaptunk helyette családit, de tessék a romantikára fogékony szappannézőket is emberszámba venni. Ráadásul ebben az epizódban csupán a felsőoktatás átalakításába nyúltak bele a Gondnokok, de kérünk még párhuzamokat, hosszas logikai levezetéseket, összefonódásokat a politikai-kulturális-gazdasági élet prominenseivel, beavatkozásokat a fontos döntésekbe.

A mai epizód főszereplője egyértelműen Dankó István Attilája, köré csoportosult több történetszál, sok jelentős pillantás fűződik alakjához. Remek Rajkai Zoltán ál-székely Endréje, s a Nagy Titokkal küszködő Endre, Kocsis Gergely is kitűnően gyűri feldemhedő emlékeit. Pálos Hannának jó néhány szövege lepattan a többiekről, Ötvös András ezúttal az ajtóból visszaszólva pattint el egy jó poént. Összefoglalva pedig: történetben fordulatos, poénok tekintetében némileg szegényebb epizódon vagyunk túl, de az, hogy abbahagyjuk (két résszel a vége előtt?), nem merült fel.

Vajon elvarrják a szálakat az alkotók a végére? Vagy készülhetünk egy új évadra? Vagy Cooper ügynök belefejel egyet a tükörbe? Meglátjuk. A következő epizód április 1-jén érkezik, reméljük, jó hecc lesz.

 

forrás