Felejtsük el Flaubert-t

Felejtsük el Flaubert-t, különösen pedig Bouvard és Pécuchet című művét, ha maradéktalanul élvezni akarjuk a Katonában Forgách Andrásnak a regény alapján készült darabját. Ez nem egyszerű, ha egyszer már könnyelműen elolvastuk. De az előadás segít a feledésben.

A Bovaryné írójának utolsó hatalmas, befejezetlenül maradt vállalkozása nemcsak hogy színpadra állításra teljesen alkalmatlan, de nem is regény. „Enciklopédiaféle lesz, korunk butaságainak tárháza” – vélte a szerző. Enciklopédiából pedig a színpadon csakis panoptikum lehet. Jelenetek a vidéki életből, ahogyan Csehov a maga Ványa bácsiját nevezte. És figurák – tehetjük hozzá. Csupa olyasmi, ami nagyon kézre áll a darabot megrendelő rendezőnek, Ascher Tamásnak. Teljességgel lehetetlen viszont az eredeti mű lényegét, a XIX. század eszméinek, törekvéseinek, forradalmainak és megalkuvásainak, nekibuzdulásainak és megtorpanásainak hatalmas torzképét, karikírozott tablóját beleszorítani színházi jelenetekbe, dialógusokba.

Ehhez képest Forgách szövege és Ascher rendezése jóval többet ad a kisemberek kis életének, szűkös szellemi horizontjának aprólékos, plasztikus és szellemesen mulatságos ábrázolásánál. A két dilettáns, az örökség révén önálló egzisztenciára szert tevő két barát, akik nagy ambícióval látnak hozzá, hogy megértsék és megváltoztassák a világot, kudarcok sorozatát éli át. Kicsit Don Qui jote-i helyzetbe kerülnek, hiszen a józan falusi vezetők, értelmiségiek – polgármester, orvos, pap, gróf, birtokos özvegy, ellenzéki újságíró, nyomorgó tanító – többnyire silányabb szellemek náluk. Mindenképpen földhözragadtabbak. Az előadás első része lényegében kudarcaikba sűrítve adja elő a két barát gazdálkodási, természettudományi, vallási, történelmi, régészeti és sok egyéb kalandozásának sorát. Természetesen jócskán körítve a falusi élet köznapi durvaságaival. A második rész inkább az 1848-as párizsi forradalom vidéki visszhangjával foglalkozik, Lajos Fülöp elkergetésétől Louis Bonaparte elnökké, majd császárrá válásáig. Mindkét téma igen időszerű, bőven ad alkalmat mai párhuzamok felismerésére a néző számára.

Naiv értelmiségi dilettantizmus áll szemben faragatlan, cinikus pragmatizmussal. A mindenkori rendszer- és kormányváltások körüli örök tánclépések, sasszék, szökellések, piruettek pompás kavalkádjába torkollik a fővárosból vidékre került egykori írnokok hatalmas kísérlete, főképp szelleminek szánt kalandja. Végül a színpadi verzióban nem mennek vissza írnoknak, mint ahogyan Flaubert elgondolta, hanem megalázva és megverve, de töretlen kedvvel elindulnak a csillagokba. Elfancsalodó mosollyal zárja Ascher az előadást.

A két barát tudományos ambí cióit főképp Khell Zsolt díszlete jelzi. Hatalmas zöld táblák íve veszi körül a játékteret, rajtuk számítások, képletek, ábrák, mind a folyamatos szellemi munka, lázas ismeretszerzés tanúi. Mögöttük könyvespolcok rejlenek, de könyvkupacok fedik a padlót is, akadályozva a takarítást. Szakács Györgyi ruháiban és fantasztikus maszkokban pedig valóságos társadalmi karikatúragyűjtemény nyüzsög a színpadon. A rendező szokott módján remekül mozgatja a rengeteg szereplőt, a gépezet precízen működik, mindenkinek jut legalább egy szóló, egy villanás, egy epizód. Máté Gábor és Elek Ferenc a két főszereplő naivitását, ügyetlenkedéseik esetlen báját, javíthatatlan optimizmusuk szeretni való képtelenségét virtuózan keveri. Ónodi Eszter, Nagy Ervin, Fekete Ernő, Kocsis Gergely, Rajkai Zoltán, Mészáros Béla, Borbély Alexandra, Vajdai Vilmos, Kovács Lehel míves karikatúrákkal szolgál a jobb körökből, Szirtes Ági, Pálos Hanna, Keresztes Tamás, Lengyel Ferenc az alsóbb néposztályok durvaságát adja elő sokoldalúan.

A Katonához méltó, színes, gazdag, élvezhető előadás. Csak felejtsük el Flaubert-t!