Bum-bum és bonbon
Bernard Shaw: A hős és a csokoládékatona - Katona József Színház

Az elmúlt évek legzseniálisabb árukapcsolásának köszönhetően szinte piknikhangulat fogadja a Katona József Színház közönségét: egy tábla csokival vághatunk neki Bernard Shaw felzenésített komédiájának. Csokoládé és cirkusz - bum-bum és bonbon - kíséri három felvonásban a könnyű nyári estét.

A hős és a csokoládékatona jól megcsinált darab: Shaw feszes dramaturgiai vázra húzta rá páratlan humorát. A történet 1885-ben, Bulgáriában játszódik, ahol a vége felé közeledik a szerbek elleni háború: két inkompetens hadsereg harca. A szerb sereg zsoldosa, a svájci Bluntschli kapitány menekülés közben véletlenül a bolgár Petkov őrnagy lánya, Raina szobájába mászik be. A kalamajka késik, de annál nagyobb: a hazug balkáni világban szokatlanul szókimondó jellemével Bluntschli alaposan felborítja mindenki életét. A komédia nem ér boldog véget - semmilyen véget sem ér: a svájci pontossággal, de annál inkább angolosan távozó kapitánnyal együtt Shaw is faképnél hagyja a közönséget.

A pergő tempójú darabot a Katona József Színház előadásának alkotói dalokkal gazdagították: Monori András zenésítette meg Várady Szabolcs, az eredeti szöveget helyenként parafrazeáló, máshol kiegészítő, de mindenképp frappáns verseit. A zenei anyag célja kettős: egyrészt balkáni hangulatot teremtve (de csak a legszükségesebb mértékben folklorizálva) szellősíti a szöveget, másrészt saját eszközeivel viszi előre a cselekményt. Ez utóbbi funkcióját azonban nem tudja maradéktalanul ellátni. Akadályozza benne egyrészt, hogy a szöveg nem mindig érthető - helyenként eltűnik a hangszálaktól a mikrofonokig vezető hosszú úton -, de az is, hogy a zene nem mindig követi a szöveg dramaturgiáját - Ekaterina és Raina első felvonásbeli dala például kifejezetten elnyeli a kapitány felfedezésének pillanatát. Ennek ellenére, ha nem is slágergyanúsak (ez csak a fináléban igazán sajnálatos), élvezhetőek a dalok - ráadásul újra lehetőséget adnak a színészeknek, hogy megcsillogtassák az évek során örvendetesen fejlődő hangszeres tudásukat.

A rendező, Máté Gábor leleményesen használja fel a zene adta keretet: a ház mikrokozmoszát jelentő díszlet és az azt keretező zenei színpad makrovilága közötti ki-be járkálással kettős realitást teremt, és azt gazdagon ki is játssza - Kocsis Gergely Bluntschlija például egyszerre csak a jeleneten belül kezdi el használni szaxofonját. Az pedig, hogy a rendezés ezen rétege nem tesz hozzá az előadás mélységéhez, nem róható fel Máté Gábornak, hiszen Shaw maga is hajlamos l'art pour l'art használni olcsó komikus elemeket (például a kép Petkov kabátjának zsebéből történő kicsenését). Máté Gábor Shaw-interpretációjának érdekes dimenziója a darab politikusságának kezelése. A Katona József Színház előadása nem az úr-szolga viszonyok relativitására, és nem is a svájci-balkáni (avagy egyenes-hazug, horribile dictu civilizált-barbár) ellentétre épít - bár nem marad hangsúlytalan Bluntschli erre vonatkozó mondata a legmagasabb svájci rangról sem -; a legerősebb politikai motívum Raina és Ekaterina viszonyulása az első felvonásban megjelenő, a bolgár seregben szolgáló orosz tiszthez. A Dankó István által alakított tiszt anyanyelvén szólal meg, Bodnár Erika Ekaterinája pedig fordítja szavait, hogy lánya, Jordán Adél Rainája is megértse, amit mond. (A fordítás az ebbe a jelenetbe ékelt Várady-Monori dalban is visszaköszön - ebben még rímel is egymásra a két nyelv.)  A jelek szerint azonban a lánynak semmi szüksége a fordításra; bár anyja erről nem akar tudomást venni, Raina folyékonyan beszéli az idegen nyelvet.

Ekaterina persze nem véletlenül nem veszi észre, hogy lánya felnőtt: Jordán Adél Raina-alakítása az érettség három szintjével játszik. Az első felvonásban Bluntschli kézcsókjától egy pillanat alatt válik lányból nővé, a harmadik felvonásban ugyanígy a kapitány éri el, hogy levesse a tökéletes nő álarcát. Bluntschlit Kocsis Gergely az élethez kizárólag professzionálisan viszonyuló katonaként ábrázolja, akinek nem lehet ellenfele a Nagy Ervin által játszott nyegle Szergej, aki, szemben a svájcival, nőkhöz és harchoz egyaránt csak amatőr módon tud közelíteni. A Bán János játszotta szolga, Nikola mindenkinél jobban látja meg a prosperálás legjobb módját; az előadás végére kiderül, hogy nem csak osztogatni tudja a tanácsokat - ahogy azt korábban tette Pálmai Anna Lukájának - hanem tanulni is tud másoktól: Bluntschli egyetlen - Nikola által egyébként csak véletlenül meghallhatott - mondatát („Szállodaigazgatót csinálok belőle, ha megtanul franciául és németül.") komolyan véve a fináléban már németül szól a közönséghez.

Elgondolkodtató, hogy az előadást lezáró zenés betétnek a fenti, prózai rész a legerősebb pillanata. Bár a társulat meg tud birkózni a hangszeres és énekesi feladatokkal, nem ezek szülik az este legjobb pillanatait. Persze a nyári előadásokig (lásd koprodukciós partnerek) még érhet - és fog is érni - az előadás; most viszont még nem árt mellé egy kis bonbon.

Sztrókay András, Ellenfény, 2009.04.28.